Három igazán jó könyv kamaszoknak

Olvasási idő kb. 4 perc

A válogatásba ezúttal olyan kötetek kerültek be, amelyek képesek motiválni, érzelmileg bevonni és véleményformálásra késztetni a kamaszt.

Korábban már írtunk a Szívünk rajta programól, melynek az a lényege, hogy segítenek a gyerekeknek és szüleiknek kiválasztani azokat a könyveket, amelyek a koruknak, élethelyzetüknek és érdeklődésüknek leginkább megfelelnek, különösen jók vagy értékesek. A programban öt kategória alapján válogatnak könyveket, ezúttal a "rád talál" csoport ajánlatai következnek.

Erről ezt írja a program ismertetője: "A 
rád talál
kategóriánál kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a könyv képes legyen érzelmileg bevonni, véleményformálásra késztetni a kamaszt, motiválni, inspirálni őt. A könyvek kiválasztásánál a tizenéves célcsoport igényeit, szükségleteit, fejlettségét, érdeklődését tartjuk szem előtt, így olyan írásokat választunk, melyek reagálnak a való élet folyamataira, kihívásaira, azok értelmezésében, feldolgozásában segítik a tinédzsereket. Pozitívumként könyveljük el, ha kortárs részvétel is fellelhető a könyvek vizuális megjelenítésében."

Míg korábban, akár csak pár évvel ezelőtt is csak suttogva beszéltek a tizenévesek egymás között rákról, iskolai erőszakról, elhanyagolásról, alkoholizmusról vagy éppen a gyerekrablásról, mostanra a kiadók – nemzetközi és magyar szinten is – egyre több olyan könyvet jelentetnek meg, amelyek tabudöntögetők, és amiknek segítségével a kamaszok beszélgethetnek, magukra ismerhetnek, segítséget kaphatnak az önkeresésükben, az őket körülvevő világ megértésében.

A "rád talál" kategóriában jelenleg három kötet van, ez később bővül majd.

Segítségre szorul, mégis erős

Az első David Almond: Skelling – Szárnyak és titkok című könyve, mely Nagy-Britanniában elnyerte az év legjobb gyerekregényének járó Whitbread-díjat.

„Michael szüleivel és súlyosan beteg kishúgával egy kertvárosi házba költözik. A ház kertjében egy roskadozó garázs áll, amely bármely pillanatban összedőlhet. A fiú itt talál rá egy különös, de teljesen legyengült lényre, akinek a hátán – mint később kiderül – szárnyak vannak, s aki a segítségére szorul. Minával, a szomszéd kislánnyal együtt elhatározzák, hogy meggyógyítják Skelliget, ezt a varázslatos idegent – és gyerekek élete örökre megváltozik.”

Számok, adatok, böngésznivalók

A második könyv David James Smith: Ha a világ egy falu lenne - Számok, tények, az életünk
"Képeskönyv gyermekeknek rólunk, emberekről.
- Kik vagyunk mi?
- Hol élünk?
- Mit eszünk?
- Milyen nyelveket beszélünk?
- Milyen vallásokat gyakorlunk?

Ma már több mint 7 milliárd ember él a Földön; ez akkora szám, hogy felfogni se lehet. De mi van akkor, ha az egész világot úgy képzeljük el, mintha az egy falu lenne, amelyben csupán száz ember él? Ez a száz ember pont annyira sokszínű, mint az a 7 milliárd, amelyik jelenleg a Földön él.

A 100 emberből:
- 21 kínaiul beszél,
- 10 kevesebb, mint napi ötszáz forintot keres,
- 14 nem tud írni vagy olvasni,
- 45-nek van tévéje otthon,
- 47-nek nincs elég ennivalója.

A képek és a szöveg a sok adattal gondolkodásra készteti a gyerekeket, kérdéseket ébreszt bennük; arra inspirálja őket, hogy tudatos, felelősségteljes felnőtt váljon belőlük."

Életfogytiglani száműzetés a Marsra

A harmadik pedig Miklya Anna: Dühös nemzedék I. – Jonas és a szürke hadsereg című könyve.
„A jó gyerekre vonatkozó szabályok egyértelműek: rendesen tanulni, sportolni, templomba járni. Szorgalmasan gyűjtögetni a pontokat, hogy egy napon beválthasd őket lakásra, családra, jó állásra -- tisztességes felnőtt életre.

Rebeka nem akarja elhinni, hogy a nővére nem volt jó. Nem hajlandó beletörődni, hogy elszakították tőle, mert Ráhel olyan bűnt követett el, amiért a legsúlyosabb büntetést érdemelte: életfogytig száműzték a Marsra. Megszállottan nyomozni kezd utána, de a földönkívüliekkel vívott háború évei alatt bevezetett biztonsági intézkedések nem könnyítik meg a dolgát. Az internetes tartalmakat szigorúan korlátozzák, kamerák és műholdak figyelik az emberek minden lépését – a saját biztonságuk érdekében.

Rebekának azonban nem jelent gondot, hogy kijátssza a biztonsági rendszert. Ám amikor sikerül kapcsolatba lépnie az Anonymous nevű titkos csoporttal, váratlanul egy titokzatos zsaroló markában találja magát. Jonas egy pillanatig sem habozik, amikor a lány a segítségét kéri, sőt legjobb barátját, Sütit is beavatja. Arra azonban egyikük sem számít, hogy ezzel a döntéssel komoly veszélybe sodorják magukat. Olyan titkokkal kell szembenézniük, amelyek megváltoztatják nemcsak az ő életüket és a családjuk jövőjét, de az egész nemzedékük sorsát...”

Kapcsolódó cikkeink:

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Belső Noémi Olga
Belső Noémi Olga
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak a szívednek tesz jót: ez a mozgásforma megállítja a hajhullást

A rendszeres kardiómozgás javítja a vérkeringést, ezáltal jót tesz a szívnek, de a hajhagymákhoz is több oxigén és tápanyag jut, ami azok egészségének alapja. Emellett segít levezetni a stresszt, vagyis csökkenti a kortizolszintet, ezzel tovább támogatva a haj növekedési ciklusának zavartalanságát.

Világom

Nem is spanyol a spanyolnátha – eredetét máig kutatják

Amikor 1918-ban a történelem egyik legpusztítóbb világjárványa végigsöpört a bolygón, a háborús cenzúra miatt a világ tévesen Spanyolországhoz kötötte a betegséget. A brit kormány kezdetben annyira megpróbálta eltitkolni a bajt, hogy még a kabinet sem volt hajlandó tárgyalni róla.

Testem

Csodát tesz az agyaddal, ha hetente legalább egyszer így vacsorázol

Mindennapjainkat a mesterséges fény, a képernyők és a zárt terek vonzásában éljük. Ha hetente legalább egyszer kiszakadunk ezek közül egy vacsora erejéig, az támogatja az agyunk egészségét, segít levezetni a stresszt és javítja a családon belüli társas kapcsolatokat is.

Offline

Kvíz: Tudod, miben hisznek ezekben az országokban?

Azt hiszed, képben vagy azzal kapcsolatban, hogy a világ különböző pontjain miben hisznek az emberek? Bár Ázsiáról a legtöbbünknek rögtön a buddhizmus ugrik be, a történelem sokszor jócskán felülírta a papírformát. Tedd próbára a tudásod legújabb földrajzi-kulturális kvízünkben!

Testem

Nem csak a túl sok, a túl kevés só is káros az egészségre

Régóta tudjuk, hogy a túl sok só növeli a magas vérnyomás és a stroke kockázatát, de a legújabb kutatások alapján is felmerült, hogy a túl kevés só sem tesz jót. Vajon hol van az arany középút, és hogyan érdemes alakítanunk a mindennapi sófogyasztásunkat?