Lányoknál sokszor észre sem vesszük az autizmust

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy autista nő agya kb. ugyanannyira foglalkozik a társas kapcsolatokkal, mint egy nem autista férfi. De az érdekes az, hogy ezt hogyan csinálják.

Az autizmussal élők jelentős része férfi: fiúknál háromszor olyan gyakori a szindróma, mint lányoknál. ennek megfelelően az autista lányok kevesebb figyelmet is kapnak, mind a diagnózis, mind a fejlesztések terén háttérbe szorulnak a fiúkhoz képest. Gyakran előfordul, hogy félrediagnosztizálják őket, és emiatt nem jutnak megfelelő segítséghez.

A The Atlantic cikke egy olyan lány esetét idézi, aki saját bőrén tapasztalta meg a fentieket: Majának tíz évbe telt, mire rájöttek, hogy autizmus spektrum zavara van, ezalatt összesen 17 pszichiáternél járt és kilenc különböző diagnózist kapott. Szimplán elhanyagolják a lányautistákat a pszichiáterek? A helyzet ennél egy fokkal bonyolultabb.

Autizmus, depresszió, evészavar

Mivel az autizmus fiúknál gyakoribb, az autistákkal végzett kutatásokba is gyakran inkább csak fiúkat vonnak be. Ennek az az eredménye, hogy bár az autizmus jól kutatott zavar, meglepően keveset tudunk arról, hogy milyen megjelenési formái, tünetei vannak lányoknál, mennyiben különböznek vagy nem különböznek a lány autisták a fiúktól. Egy dologban biztos, hogy különböznek, ez pedig a diagnózis ideje: a nem súlyos autizmustünetekkel élő lányok esetében átlagosan két évvel később veszik észre a zavart, mint a hasonló súlyosságú tünetekkel bíró fiúknál.

A diagnosztizálatlan autizmus pedig élethosszan fennálló probléma. A kamaszkorba lépve az autista spektrumba tartozó lányoknak még a normál kamaszlánynál is nagyobb nehézséget és több önértékelési zavart okoz a kortársak közé való beilleszkedés. Az autista lányok és nők esetében a kamaszkorral kezdődően egyre gyakoribb a depresszió és a szorongás: minden harmadik autizmus spektrumba tartozó kamaszlány depressziós és/vagy szorong. Az autizmus és az evészavarok között is jelentős átfedés van.

A lányok másmilyenek

Ha megkapja a diagnózist, az autista lány ugyanahhoz a fejlesztéshez és terápiához jut hozzá, mint az autista fiú. Ez rendben is lenne, csakhogy sem őt, sem a szülőket nem készítik fel a tipikusan női problémákra: úgy is, mint menstruáció, a ciklus hatása a hangulatra és a tünetekre, testképzavar, evészavarok.

A szakemberek szerint pedig, bár az alapvető tünetek ugyanazok az autista fiúknál és lányoknál, a zavar megjelenése mégis alapjaiban különbözik. Ennek oka részben a női hormonok idegrendszerre kifejtett hatásában keresendő, de a nevelés, a környezet szerepét sem szabad figyelmen kívül hagyni. Úgy tűnik ugyanis, hogy arról van szó, hogy autista nőknél ugyanakkora genetikai eltérés, ami egy férfinál már autista tüneteket okoz, még épp nem vezet tünetekhez, vagy enyhébbekhez vezet csak. A szakemberek szerint a nők valamiféle védőmechanizmussal rendelkeznek az autizmussal szemben. A genetikusok máig vizsgálták, pontosan miben állhat ez.

Autista kamaszlánynak nem jó lenni

A férfi-nő különbség nagyban függ a zavar súlyosságától is. Az igazán súlyos autizmussal (alacsony IQ, repetitív, sztereotip viselkedés) élő lányok és fiúk nem nagyon különböznek. Az enyhébb autizmustünetekkel és normál IQ-val járó autista lányok és fiúk azonban sokkal kevésbé hasonlítanak egymásra. A magas IQ-val rendelkező autisták között pedig a jelenlegi diagnosztikai kategóriákkal mérve 10:1 a férfi-nő arány.

Kisgyerekkorban még hasonlítanak egymásra az autizmussal élő lányok és fiúk, talán annyi lehet a különbség, hogy ahogyan az egészséges lányok, úgy az autista lányok is hamarabb és jobban beszélnek, mint a kortárs fiúk. Ahogy telik az idő, és közeledik a kamaszkor, a lányok elveszítik ezt a kis előnyt, és hirtelen még a fiúknál is sokkal nehezebb helyzetbe kerülnek, ugyanis olyan társas viselkedéseket várnak tőlük, amelyeket nem tudnak teljesíteni.

A kamaszfiúk általában laza csoportokba szerveződnek, amit valamilyen hobbi tart össze – sport, videojáték, akármi. Ezt egy enyhe autista meg tudja oldani. A kamaszlányok azonban érzelmileg hangsúlyos barátnőzések szövedékében léteznek, ahol minden mosoly, kimondott szó jelent valamit, és ahol hatalmas jelentősége van annak, ki kit kedvel vagy nem kedvel, és ahol a szeretet és a szoros kapcsolatok mellett féltékenység, intrika és mindenféle egyéb csoportdinamikai szál megjelenik. Egy autistának a kamaszlány-barátságok kibogozhatatlan hálója igazi rémálom lehet, és nagyon könnyen magányossá válhat.

A nők is szenvednek, csak jól titkolják

Úgy tűnik, az enyhén autista nők jobban maszkolják – magyarul jobban kompenzálják és jobban titkolják a tüneteiket. Agyi képalkotó vizsgálatokkal a kutatók például arra lettek figyelmesek, hogy lényeges nemi különbség van a társas kapcsolatokért felelős agyi aktivitást illetően is. A társas kapcsolatokért, kommunikációért felelős agyterületek ugyanis a legkevésbé aktívak autista fiúknál (őket többnyire egyáltalán nem is érdekli a kapcsolódás másokkal), a legeslegaktívabbak a normál nőknél, és közepesen, de kb. egyformán aktívak normál férfiak és autista nők körében. Vagyis egy autista nő agya kb. ugyanannyira foglalkozik a társas kapcsolatokkal, mint egy nem autista férfi.

A kutatók szerint ehhez azonban erőfeszítést kell tenniük: az autista nők társas kapcsolatokért felelős agyterülete ugyanis meglepően szoros kapcsolatot mutatott a logikus gondolkodásért, döntéshozatalért felelős homloklebenyi területekkel. a szakemberek ebből arra következtetnek, hogy a nem autista lányok „alapból” jól működtetik a társas kapcsolatokért felelős agyterületeiket, az autista nők pedig megtanulják mindezt „agyból” csinálni. Azaz mindaz a beszélgetés, gesztusok, kommunikáció, csacsogás, ami a nem autista lányoknak magától megy, az az autista lányoknak lényeges energiaráfordítással, sok-sok utánagondolással, erőfeszítéssel megy.

Ez pedig sok esetben előnyös, hiszen az autista lányok és nők így képesek barátokat szerezni, teljes életet élni és kevésbé „furcsán” viselkedni, mint fiú kortársaik. Csakhogy mindez nagy energiabefektetéssel jár, ami hosszú távon kimerítő is lehet, ha az ember nem kap segítséget – a szakemberek szerint elképzelhető, hogy ezért gyakoribb körükben a depresszió is.

További tényeket, érdekességeket olvashat a felnőttkori enyhe autizmus spektrumzavarról errefele.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Puskás Pálma
Puskás Pálma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.