Minek sportoljon, minden nap van tesi!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy tesitanár és egy edző véleményét kérdeztük arról, kell-e még sportolni heti öt tesióra mellett.

A mozgás jó és fontos, különösen gyermekkorban, ezt mi sem győzzük hangsúlyozni, számos cikket is írtunk már a témában. Aki edzettebb, az iskolában is jobban teljesít, a mozgás nélkülözhetetlen az egészség megőrzéséhez és a jó közérzethez, sőt még a látása is jobb lesz annak, aki a szabad levegőn ugrabugrál. Tudja ezt mindenki, szülő és tanár egyaránt, és mennyivel kényelmesebb dolog felelősségünk tudatában a gyereket sportoltatni saját magunk helyett, úgyhogy a legtöbb szülő küldi is őket minden héten legalább kétszer.

A mindennapos testnevelés órák és a délután négyig tartó iskola világában azonban felvetődik a kérdés, hogy mi van akkor, ha nem fér bele a gyerek idejébe, vagy túl fáradt, leterhelt ahhoz, hogy még edzeni is elmenjen. Egyáltalán van-e szükség még arra, hogy külön is sportoljon a gyerek, amikor órarend szerint úgyis mindennap mozog 45 percet? Utánajártunk. 

Fotó: View Pictures / Europress / Getty

Alapnak jó

Megkérdeztünk egy gimnáziumi testnevelő tanárt és egy edzőt, hogy mi a véleménye az iskola utáni sportról. Természetesen mind a ketten azt válaszolták, hogy jó és fontos dolog, de ahogy egyre jobban belemélyedtünk a beszélgetésbe, nyilván árnyaltabbá vált a helyzet.

A szakemberek nagyjából egyetértettek abban, hogy a mindennapos testnevelésóra – feltéve, hogy megvannak a tárgyi feltételek, és nem szabotálja el sem a gyerek, sem a tanár – alkalmas rá, hogy egy alap jó kondit, közérzetet és egészségi szintet biztosítson a gyerekeknek.

Ha az alapszinttel megelégszik a gyerek, nem kíván többet sportolni, vagy bárhogy is igyekszünk, nem sikerül bezsúfolni az idejébe, akkor sem kell pánikolni, nem lesz satnya vagy beteg a mozgáshiányos életmódtól – vélekednek a szakemberek. Főleg, ha gyalog vagy bringával jár iskolába, és nem valami járműben ül.

A tesióra csak ízelítő

Az aktív sportolásnak azonban számos olyan előnye van, amit a testnevelés órák nem adnak meg. A tanrendi foglalkozások egy általános edzettségi szintet nyújtanak, és egy olyan átfogó sportismeretet, ami leginkább csak a felszínt karcolgatja. Ez persze nem baj, nyilván senki nem lesz egyszerre bajnok felemás korláton és száz méteres síkfutásban, de legalább alapfogalmai leszek a dolgokról. Inkább ízelítőnek kell felfogni, lehetőségnek, hogy a gyerekek megtapasztalják, hogy miben jók, mihez van kedvük. Például, ha valaki nem egy társasági lény, jól tűri a monotonitást, a  testnevelés órán rájöhet, hogy az ő sportja a hosszútávfutás vagy az úszás lesz, mert sikerélményt és örömet okoz neki, miközben mások, más habitussal szintén találkozhatnak a nekik való sportággal. 

Fotó: Universalimagesgroup / Europress / Getty

Több előnye is van, ha az iskola után még pluszban sportol valamit a gyerek, akár versenyszerűen, akár szabadidősportként. Először is sportosan fog kinézni, és ügyesebben fog mozogni, ami növeli az önbizalmát. Leköti az idejét, vagyis nem a monitor előtt tölti a napjai nagy részét, sőt, kevesebb ideje marad unalmában butaságot csinálni, bajba kerülni. (Habár ezt nyugodtan elmondhatjuk a lakótelepi színjátszókörről vagy a gyülekezeti makramé szakkörről is.)

Hosszú távú előnyei is vannak

Ami a legfontosabb: a heti öt tesióra után csak reménykedni tudnak a testnevelő tanárok, hogy valami megmarad felnőttkorra is, míg ha úgy nő fel a gyerek, hogy az aktív és örömteli sportolás az élet része, sokkal nagyobb eséllyel fog később, akár munka és család mellett is mozogni és az egészségével törődni.

Vagyis mindent egybevetve nagyon jó, ha a gyerek választ és aktívan űz valamilyen sportot, de akkor sem kell megijedni, ha nem jön össze, mert az iskolában (elvileg) megoldják a kérdést. Azért mielőtt hátradőlünk, érdemes kikérdezni a gyereket, hogy hogyan is zajlanak ezek a tesiórák. Ha, mondjuk, túl könnyű felmentést kapni, vagy a heti ötből kettőt meg sem tartanak, jobb, ha inkább a kezünkbe vesszük az ügyet. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Belső Noémi Olga
Belső Noémi Olga
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.