Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Nehéz eldönteni, ott rosszabb-e a helyzet, ahová még nem érkezett meg a reform, vagy ott, ahová már igen. Mindenhol van probléma, csak máshogy.
Menzakaját kutyázni elég magas labda, nem is csaptuk le eddig, mert egyrészt kíváncsian várjuk a változások eredményét, másrészt pedig mert könnyen belátható, hogy bármekkora konyhatündérek is vagyunk, elég nehéz nagyjából 300 forintból napról napra olyan ételsort főzni, ami egészséges, és nyolcezren nyalják meg utána egy emberként a tíz ujjukat. Gyerekblogként azonban mégsem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy tanév elején történt egy menzareform.
Pontosabban csak folyamatban van, mert sok településen még a főzőkonyhák is csak tapogatóznak, hogy hogyan és milyen egészségesebb ételeket kellene főzni, hiába halasztották el már többször is a rendelet bevezetését. Ami alatt éppen lett volna idő kipróbálni, hogy mi az az étel, amit meg tudnak etetni a gyerekekkel (tanárokkal, stb.), és mi az, amivel nem kéne tovább próbálkozni, úgysem fog menni.
A sómentességnél azért több kellene
Nem egyszer hallottam, hogy az egész menzarendeletből mintha csak a só- és cukormentességet jegyezték volna meg a konyhák, így továbbra is ott volt a gyerekek tányérján a krumplis tészta, ami nem igazán a rostban, fehérjében és vitaminokban gazdag táplálkozás csimborasszója, ráadásul ezen túl már só nélkül készítve. A siker aznapra általában elmarad, ami egyáltalán nem vicces, mivel ezt ették volna a gyerekek ebédre, így viszont éhen maradnak.
Én a magam részéről egyébként lelkes híve vagyok az egészséges táplálkozásnak, de nem minden áron. A minap történt, hogy megpróbáltam rávenni a gyerekemet, hogy indulás előtt reggelizzen. Innen szép nyerni, reggel fél nyolckor megetetni, amikor még felkelni sem fiziológiás, nemhogy enni! De hát muszáj, mert legközelebb tíz órakor vehetik elő az uzsonnát. Mire azt találta mondani a kisiskolás gyerekem, hogy „á, mindegy, az iskola úgyis az éhezésről szól”.
Erre azért eléggé ideges lettem, mivel utálom, ha a gyerekem éhezik, ráadásul úgy, hogy havonta hétezer forintot fizetünk az ebédért, amit nem eszik meg, és ami mellé külön csomagolok neki tízórait és uzsonnát is, amit viszont nem fogyaszthat el, amikor éhes, csak amikor itt van az ideje. Egyébként, ha valaki tudja az értelmét, magyarázza már el kommentben, hogy miért nem ehetik meg a gyerekek a szendvicsüket akkor, amikor éhesek (nyilván nem az órán, hanem bármelyik szünetben), mikor mindenki tudja, hogy a tízórai szünet rend szerint nem elég hosszú egy rendes étkezéshez.
Volt, ahová még nem érkezett meg a reform
Megnéztem, hogy mi az az egészséges csodauzsonna, amit az iskolában a háromszori menzások kapnak, és a főzőkonyha szerint megfelel az egészséges táplálkozás követelményeinek. Aznap lekváros kifli volt, persze fehér lisztből, másnap pedig túrós kalács, ami szintén nem teljes kiőrlésű tönkölybúzából készült, mondanom sem kell.
Körbekérdeztem a barátnőimet az ország minden táján, hogy náluk mi a helyzet. Többen nem győzték sorolni a történeteket a mi gyerekkorunkból is ismert, vastagon margarinozott fehér formakenyértől a „pékspecialitás” nevű, sajtpótlóval készült „sajtos” tésztáig. A mócsingos húsok külön sztorigyűjteményt töltenének meg, és persze a kolbászokat, szalámikat sem sikerült még valami egészségesebbel felváltani.
A legtöbb általunk megkérdezett szülő az "egészségesebb közétkeztetést" az első három hét tapasztalata alapján egyszerűen bohóckodásnak tartja. Egyelőre annyi változást érzékelnek, hogy a gyerekek éhesek, mert nem ették meg az ebédet, és bár elméletben uzsonnáztak, amint meglátják a szülőt az osztályterem ajtajában, azonnal követelni kezdik az ételt.
A gyerek nem könnyű alany, azt el kell ismerni
Nem könnyíti meg a menzareformot persze az sem, hogy a gyerekek nem tartoznak éppen a táplálkozásilag legrugalmasabb csoportba. Van olyan kollegánk, aki arról mesél, a heti menün náluk már jól látható a változtatás szándéka. Csakhogy ezzel mire megyünk, ha a kölykök nem hajlandóak megkóstolni sem az újfajta ételeket.
"Minden nap legalább egy kisétkezésnél teljes kiörlésű péksüteményt kapnak - azt most hagyjuk is, hogy ez valójában némi tk liszttel erősített zsömlét/kiflit jelent, nem pedig igazi tk. pékárut, amit úgysem enne meg egy gyerek sem -, és sokkal változatosabb lett az étlap. Több és többféle zöldséget kapnak a reggelihez-uzsonnához, és már nem csak egy szelet szomorú turistaszalámi meg legalja párizsi van a tetejére dobva. Határozottan változatosabb lett a kínálat, csomóféle szendvicskrémmel is próbálkoznak. Az ebédek is sokszínűbbek lettek, kimondottan gyakran van számomra teljesen jól hangzó menü. Csakhogy a gyerekek nem annyira lelkesek.
Múltkor például padlizsánkrémes kenyér volt uzsonnára. Megkérdeztem a lányaimat, milyen volt. Fogalmuk sem volt, ugyanis egyik sem kóstolta meg. És az enyémek a legjobb evők, és a legkevésbé finnyásak közé tartoznak a tanárok szerint. Mondtam, hogy akkor hozzuk el az egyik adagot, én szeretném megkóstolni. Kifejezetten, határozottan nagyon finom volt. Némi alkudozás után a nagyobbik hajlandó volt egy falatot megkóstolni belőle - majd elkérte a kenyér felét és megette. A kicsi viszont egy falatra sem volt hajlandó.
És hosszan lehetne folytatni, hogy nem megy át a gyerekek (nem pont az enyémek, hanem általában) szűrőjén a barnarizs, a krémleves tetejére szórt pirított tökmag, a hús mellé adott joghurtöntet, pláne a hal. Szóval összességében azt gondolom, kutya nehéz lehet olyan menzareformot csinálni, ahol az egészségesebb kaja végül nem a kukában köt ki."
Az idő is szűk keresztmetszet
Szinte mindenki, még a menzakaja nagy rajongói (volt ám ilyen is!) panaszkodtak viszont, hogy sokszor egyszerűen nincs idő normális tempóban enni. Ebédnél a sor elején állóknak még lehet, hogy szerencséjük van, de egyébként kutyafuttában kapják be az ételt a gyerekek, mert negyed óra múlva már érkezik a következő osztály, akinek át kell adni a helyüket. De olyan iskola is van, ahol nem ennyire szerencsések a gyerekek, ugyanis évfolyamonként tíz perc áll rendelkezésre az ebédelésre.
A negyedórás turnusokkal a mi iskolánkban az utolsók így is fél háromkor ebédelnek – emlékszünk, tízkor ehettek utoljára. Az étterem bővítésre nincs pénz, ha lenne, inkább a kötelező testnevelésórákhoz szükséges tornateremre fordítaná az iskola. Addig pedig legfeljebb éhesek lesznek a gyerekek.
