Sok számítógép a suliban=rosszabb Pisa teszt

Olvasási idő kb. 2 perc

Minél több technológiát használ egy ország a tanórákon, annál rosszabb lesz a Pisa tesztek eredménye. Az ideális: napi 9-13 perc.

Meglepő eredményre jutott az OECD az egyik tanulmányában: az iskolai számítógéppark fejlesztésétől egyáltalán nem kezd el javulni a gyerekek teljesítménye. Éppen ellenkezőleg: azokban az országokban, ahol a legmagasabb a számítógép használat aránya az órákon, gyengébb eredményeket értek el például a PISA teszteken - adta hírül a BBC.

Az OECD jelentése több mint 70 országban vizsgálta, hogy a nemzetközi tesztek eredményei és az iskolák technológiai felszereltsége milyen összefüggésben áll egymással. Arra jutottak, hogy azokban az országokban, ahol jelentős erőt fordítanak az iskolai informatikai fejlesztésekre, semmivel sem jobbak a PISA tesztek eredményei olvasás, matematika és a tudományok terén.

Ha a legjobban teljesítő oktatási rendszereket nézzük, mint például a kelet-ázsiai országoké, az látszik, hogy nagyon óvatosan használnak számítógépet, tabletet az órákon. Ez mondjuk Dél-Koreában napi 9 percet, Hong Kongban tíz, Japánban pedig napi 12-13 percet jelent az órákon.

A jelentés legfontosabb megállapításai:

  • Ahol sokat használjál az iskolában számítógépet, rosszabb eredményeket érnek el a diákok a teszteken
  • Azokban az országokban, ahol mérsékeltek használnak számítógépet, mondjuk, egyszer vagy kétszer egy héten, sokkal jobb eredményeket érnek el a diákok, mint ott, ahol ennél gyakrabban élnek ezzel a lehetőséggel.
  • Nincs érzékelhető előrelépés a diákok olvasási, matematikai és tudományos teljesítményében azokban az országokban, ahol nagy erőkkel elkezdték fejleszteni az iskolai gépparkot.
  • A legjobb eredményeket elért oktatási rendszerekben keveset használják az internetet az iskolában.
  • Szingapúrban az iskolában csak keveset használják a számítógépet, de ettől még rendkívül erősek a „digitális képességek”.
Fotó: Rj Sangosti / Europress / Getty

A legnagyobb iskolai nethasználók közül három országban, Ausztráliában, Új-Zélandon és Svédországban az utóbbi időben jelentősen romlottak a diákok olvasási és matematikai eredményei, míg másik három nagy netező országban, Spanyolországban, Norvégiában és Dániában nem változott a helyzet.

A technológia nem csökkenti a társadalmi szakadékot

A legszomorúbb megállapítás pedig az, hogy a társadalmi-gazdasági szakadék a diákok között nem hogy csökkenne a technológia által, hanem csak egyre mélyül. Andreas Schleicher, az OECD oktatási igazgatója szerint, ha ezt a szakadékot csökkenteni szeretnénk, akkor a technológiai fejlesztés helyett inkább arra kellene a hangsúlyt fektetni az iskolákban, hogy minden gyerek megtanuljon rendesen olvasni és számolni. Arra is figyelmeztet: a technológia használat például kifejezetten romboló is lehet, ha a diákok a házi feladatot elkezdik az internetről kimásolni, ahelyett, hogy maguk birkóznának meg vele.

Az OECD oktatási igazgatója minden esetre hozzáteszi, a felmérés következtetései nem mentik fel az országokat az iskolai technológia használat alól, csak meg kell találni a jelenleginél hatékonyabb módszereket. Az ugyanis teljességgel elképzelhetetlen ma már, hogy akár az iskolák, akár a diákok lemondjanak az internet használatáról.

És ez ugyebár nem is lenne szerencsés, mivel valószínűleg a jelenlegi iskolások jó része felnőttként már olyan munkakörökben fog dolgozni, amelyek ma még nem is léteznek, és az ezekhez szükséges képességeket valószínűleg nem a nyomtatott tankönyvekből fogják elsajátítani. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Belső Noémi Olga
Belső Noémi Olga
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.