Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Nem szeretek olvasni - mondta a gyerek, aki minden este olvas. Kiderült, az "olvasni" számára az olvasókönyvet jelenti, amit rémesen unalmasnak talál.
A kamaszok általános véleménye szerint irodalmi szövegek nehezen érthetők, fontos dolgokról szólnak, régiek, és általában tanulságosak. Mielőtt elkezdenénk jajveszékelni, hogy ezeket a mai fiatalokat már egy jó könyv sem tudja lekötni, és csak a számítógép megy mindig, megnyugtatunk mindenkit: a diákok 86 százaléka olvasó, vagyis évente legalább egy könyvet elolvas, és szintén minden harmadik gyerek a „Z” generációból elit olvasónak számít, vagyis havonta lesz gazdagabb egy irodalmi élménnyel. Ez derül ki egy 2012-es kutatásból, melynek eredményeiről a legfrissebb Új Pedagógiai Szemlében jelent meg tanulmány.
Csak hát ezek a gyerekek nem azt szeretik olvasni, amit az iskolában eléjük tesznek. A magyartanároknak csak elenyésző része olvastat felső tagozaton nyolcvan évesnél (!) fiatalabb szöveget, 7-8. osztályban például 85 százalékuk még mindig a Légy jó mindhaláligot teszik kötelezővé, annak ellenére, hogy ez a mű nem csak érdektelen (és túl korai) a 13-14 éveseknek, de nehezen is érthető, ezért egyáltalán nem alkalmas iskolai, kötelező olvasmánynak. Így persze arra sem alkalmas, hogy megszerettesse az olvasást a gyerekekkel.
A másik baj az irodalomtanítással pedig az, hogy olyan, mint egy harminc évvel ezelőtti múzeum: a tanuló csak befogadója lehet ennek a művészetnek, de gyakorlója semmiképp, és ettől az egész elvonttá válik, nem pedig átélhetővé. Holott rajzórán rajzolnak, énekórán énekelnek a gyerekek az iskolában – irodalomórán viszont nem írnak hexametereket, szonetteket, novellákat. Katarzis élmény, ami pedig az egész lényege lenne, egyre ritkábban éri őket, ezért az irodalom a legrosszabb értelemben vett iskolai kötelezettséggé silányult – állapítja meg a tanulmány.
Hogy az iskolai irodalomoktatás és az az élet mennyire elvált egymástól, az is mutatja, hogy az 1995 után született generáció, bármennyire is próbálják tőle elvenni a kedvüket az iskolában, mégiscsak olvas. Méghozzá (jé!) azokat a könyveket, amiket érdekesnek talál.
Hogy mást ne említsünk, generációs irodalomélménynek ott van rögtön a Harry Potter sorozat, vagy az Alkonyat könyvek – ezeket szinte mindenki olvasta, vagy legalább is tudja, hogy miről van szó. Ezeknek a műveknek közös jellemzője, hogy szórakozást és kikapcsolódást nyújtanak, és nem utolsó sorban meg tudják szólítani a korosztályt, az ő problémáikról szólnak.
Éppen ezért nem érezzük kimondottan telitalálatnak, hogy a másodikos gyerekek olvasókönyvében például kapálós történetek vannak, mivel a mai 8-9 évesektől a kemény fizikai munka szerencsére már olyan távol van, mint Makó Jeruzsálemtől. Ellentétben például a Harry Potternek azzal az igen tanulságos jelenetével, amikor Dudley-Mudley toporzékolva követelőzik, hogy idén miért csak 32 ajándékot kapott a születésnapjára, amikor tavaly 33-at.
"Tudod mama, én nagyon nem szeretek olvasni!" - jelentette be egyik délután kolleganőnk elsős lánya. A kijelentés azért volt kicsit meglepő, mert adott gyerek - az estimese után - mindig olvas még egy kicsit egyedül is, hol ebből, hol abból, csak úgy, levezetésképpen. Némi beszélgetés után aztán kiderült, hogy az "olvasni" a gyerek értelmezésében azt jelenti, hogy az olvasókönyvben lévő szövegeket elolvasni.
És arról se feledkezzünk meg, hogy az olvasásnak még mindig elég magas a presztízse, a gyerekeknek csaknem fele szerint az olvasás „rendkívül fontos dolog”.
A tanulmány egyik fő következtetése, hogy komoly munka vár irodalomtanárokra, ha szeretnének még élményszerű beszélgetést folytatni regények, novellák, versek apropóján akár a tanórán, akár azon kívül a diákjaikkal. Egyik napról a másikra a következő korosztály tagjai sem fogják elhinni azt, hogy az irodalom nem feltétlenül régi, és nem feltétlenül nehezen érthető.
Érdekességként elmondjuk, hogy kik azok, akik sokat olvasnak. A várakozással ellentétben nem azok, akik egyáltalán nem számítógépeznek. Sem pedig azok, akik napi 4-5 óránál többet ülnek a gép előtt.
Akik rendszeresen olvasnak, azok közül kerülnek ki, akik bizonyos határok között tartják a neten töltött időt, vagyis napi 1-2 óránál többet nem nézik a monitort. Természetesen a szülőknek is van felelősségük a dologban: azok a tinik, akiknek kisgyermekkorukban könyvből meséltek a szüleik, nagyobb eséllyel váltak olvasókká, mint azok, akiket betettek a tévé vagy a laptop elé mesét nézni.
