Tündérek, hekkerek és időutazás: könyvek kamaszoknak

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mostanában kifejezetten jó és élvezetes kamaszkönyvek születnek, kortárs magyar szerzők tollából. Négyet ajánlunk.

Milyen könyvet adjunk kiskamasz gyerekeink kezébe? A gyerekkönyvek és a felnőtt irodalom közötti sávban nehéz eligazodni, ráadásul sokan vannak, akik némiképp érthető módon nem szívesen adnak olyan könyvet a serdülő gyerekük kezébe, amit nem olvastak ők maguk is. De létezik egyáltalán ilyesmi a Harry Potterne kívül? Szerencsére igen: mostanában kifejezetten jó és élvezetes kamaszkönyvek is születnek, ráadásul kortárs magyar szerzők tollából. Mutatunk néhányat, amit felnőttként is szívesen olvastunk, és a gyerekeknek is tetszik.

1. Gimesi Dóra, Jeli Viktória, Tasnádi István, Vészits Andrea: Időfutár-sorozat

Fotó: Pagony

Kezdjük mindjárt egy személyes kedvencükkel: az Időfutár sorozat következő kötetét együtt várjuk tizenkét éves unokahúgunkkal és negyvenéves könyvesbolti eladó barátnőnkkel. A történet lassan indul, aztán egyre meglepőbb fordulatokat vesz, miközben az időutazós szál mentén történelmi helyszíneket vegyít a nagyon is jelenkori kamaszélet cset-beszélgetéseivel és okostelefonozásával.

Az első kötetben (A körző titka) a főhős Hanna Budapestre költözik családjával, új középiskolába kerül, ennek minden megpróbáltatásával együtt. Aztán furcsa dolgok kezdenek történni: egy ócska körzőt talál, amire környezetéből valamiért többen is pályáznak, felbukkan egy különös öregember, de ami a legborzasztóbb, Hanna számítógépe is önálló életet kezd élni.

A kusza eseményeket a főhős Hannából, szegedi barátnőjéből és fiú osztálytársukból álló hármas próbálja kibogozni. Ehhez időnként némi történelmi tudásra is szükségük van, amiből persze az olvasó is tanulhat, ugyanakkor a regény még véletlenül sem válik tankönyvvé.

Korosztály: 12 éves kortól.

2. Szabó Tibor Benjámin: Epic 1. - Az első küldetés

Fotó: Manó Könyvek

A történet főhősei, öt fiú és két lány, azaz a B-team tanulócsoport egy különleges magániskolába nyernek felvételt: a Különleges Tehetségek Ernest Rutherford Intézetébe (RUDI). A gyerekek nem tudják, pontosan milyen céllal képzik őket: lehet, hogy különleges vezetőket akarnak képezni belőlük, de az is lehet, hogy műkincstolvajokat.

Mindegyikük tehetséges valamiben: van, aki ügyes hacker, van, aki kiváló aikido-s, és van, akinek a történelmi tudás az erőssége. A fiatalok nyomozni kezdenek, az események pedig egyre különösebb fordulatokat vesznek. A kaland során pedig természetesen mindegyikük különleges képességére szükség lesz a rejtély megoldásához.

A regény rengeteg megfejtenivalót kínál, igazi nyomozós történet, közben pedig némi történelmi, biológiai, kémiai és pszichológiai tudásra is szert tehet az olvasó, emellett végig pörgős, fordulatos és izgalmas tud maradni.

A regény nyelvezete életszerű és fiatalos, ugyanakkor figyelmeztetésül el kell mondanunk, hogy ebbe az is beletartozik, hogy a kamasz szereplők - nem sokat, nem nagyon durván, de időnként - káromkodnak. És persze a hat fős szereplőgárdának köszönhetően sokat megtudhatunk a barátságról és az összetartásról is.

Korosztály: 13 éves kortól.

3. Lakatos István: Dobozváros

Fotó: Magvető

A Dobozváros meseregény. Főszereplője Zalán, a kisfiú, aki egy nap szembesül vele, hogy szülei nem az igazi szülei: az igaziakat elrabolták és Dobozvárosban tartják fogva. Zalán egy furcsa öregember segítségével elindul megkeresni a szüleit, közben pedig kalandokba keveredik, amelynek során vízimanókkal, egy kecskével és sárkányokkal is el kell boldogulnia.

A regény fantáziavilága egyedi és magával ragadó, teli ötletekkel: a manócsaládot deportálták, a kertes ház sínen közlekedik, a tó vizét mérnöki módszerekkel megemelik, a szekrényben egy tehén lakik, így mindig van otthon tej, és folytathatnánk a végtelenségig. A különleges helyszínek és ötletek mellett a leghétköznapibb mesefigurák (sárkányok, törpék), popkulturális utalások, és a magyar konyha remekei is megférnek - nekünk egyből kedvünk támadt lecsót főzni.

Lakatos Istvánnal a minap készítettünk interjút, ezt itt olvashatják.

Korosztály: 10 éves kortól

4. Kleinheincz Csilla: Ólomerdő

Fotó: Gabo Kiadó

Az Ólomerdő a tündéres-tinilányos vonalat követi, ugyanakkor teljes egészében hiányzik belőle a rózsaszín csillámpor. Emese tizenkét éves, kicsit fura, szépen rajzoló, de meg nem értett kamaszlány, akit már gyermekkorában elhagyott az édesanyja, hogy visszatérhessen otthonába, a tündérek közé.

Emese is félig tündér, ami jót is jelenthetne, de a történet szerint inkább hatalmas szívás: nem elég, hogy kevésbé illeszkedik a kortárscsoportba, még be nem tartott ígéreteiért, kudarcaiért is betegségekkel, balesetekkel fizet. A lány egy ponton egy szív nélküli lovas segítségével elindul az ólomerdőbe, hogy megkeresse anyukáját.

A fantáziavilágban a nyúlfülű manó mellett a magyar mese- és mondavilág elemei is felbukkannak, szerencsére mellőzve mindenféle eltúlzott csodaszarvasos romantikát. A regény inkább sötét hangulatú, megtartja a népmesék kegyetlenségét: Emesének muszáj tűrnie a fájdalmat, bátorrá kell válnia, meg kell tanulnia harcolni, ráadásul ebben a történetben a heppiendet sem vehetjük készpénznek.

A 2007-ben megjelent regényt a szerző 2014-ben átdolgozta, az újabb kiadás vélhetően egy későbbi folytatásnak ágyaz meg.

Korosztály: 12 éves kortól.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Puskás Pálma
Puskás Pálma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.