Nem hatékony a tanár-szülő kommunikáció, és ez baj

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Még a problémás gyerek teljesítménye is javul, ha barátságos és egyenrangú a tanár-szülő viszony. De nem tudjuk, hogy kéne ilyet fenntartani.

Bizonyított tény, hogy a gyerekek iskolai teljesítménye, tanulásvágya, sőt a magatartása is szoros összhangban van azzal, hogy szülő milyen kapcsolatot tart fenn a tanárral. Ennek ellenére a tanárképzésben nem fektetnek kellő hangsúlyt a leendő pedagógusok kommunikációjának és viselkedés-technikájának fejlesztésére – áll Kornéli Beáta tanulmányában, mely teljes terjedelmében az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet honlapján olvasható.

Az a szülő, aki „jelen van” az iskolában, jó irányba befolyásolja a gyerekének nem csak a tanulmányi eredményét, hanem a szociális, érzelmi fejlődését is – ez mára már vitán felül áll. A jó szülő és a jó tanár persze igyekszik tartani a kapcsolatot, de a legtöbb tanárjelölt még a tanítási gyakorlat letöltése után sem tudja, hogyan informálhatná a hozzátartozókat arról, mi történik a gyerekkel a tanórán, hogyan beszéljen anélkül, hogy szakzsargonba bonyolódna, hogyan alakítson ki egy szülőbarát attitűdöt. Sőt, arról sincs kialakult képe, hogyan kellene tudatosítania a szülőben, hogy az ő szerepe ugyanolyan fontos gyermeke tanulmányi eredményeit illetően, mint a pedagógusé – állapítja meg a tanulmány. 

Az, hogy a szülő és a pedagógus időről időre beszél egymással, elsősorban a gyerek érdekeit, előmenetelét szolgálja. Minél hatékonyabb a felnőttek között a párbeszéd, annál jobban tudnak segíteni a tanulónak.

A rendszeres tanár-szülő kommunikáció azonban korántsem működik ilyen egyértelműen és gördülékenyen. Ha van is rá idő és alkalom, például a szülő elkapja a folyosón a tanárt – ami megint csak nem magától értetődő, mert vannak olyan iskolák, ahová a szülők be sem tehetik a lábukat – vagy fogadóórán találkoznak, még mindig nem biztos, hogy hatékonyan tudnak kommunikálni egymással, úgy, hogy az a felmerülő problémák megoldásához vezessen.

Egy amerikai kísérletben Joan M. T. Walker a tanár-szülő interakciókat és tanár-diák kapcsolatot vizsgálta, illetve azt, hogy hogyan hat a tanár-szülő együttműködés a serdülők iskolai teljesítményére. Az alaphelyzet az volt, hogy egy képzeletbeli diák, Chris Burton négyből három esetben elmulasztotta beadni a házi dolgozatát, ezért a tanár személyes találkozót kért a szülőktől.

Walker hallgatóinak két videofelvételt kellett megnézniük és értékelniük, melyeken korábbi tanárjelöltek beszélgettek Chris problémájáról a szüleivel. Mielőtt a hallgatók megnézték volna a videókat, Walker egy héttagú szakértői zsűrit kért fel, hogy értékeljék a felvételeket.

A szakértők egybehangzóan azt a beszélgetést találták hatékonyabbnak, amelyben a tanár együttműködésre törekedett, több háttér-információt gyűjtött a diákról, sikerült végig fenntartania a jó kapcsolatot, elfogadta a szülő reakcióit, és hosszas monológok helyett folyamatos volt a párbeszéd. A szakértők szerint rendkívül fontos, hogy a tanár képes volt megteremteni a barátságos hangulatot, figyelembe vette az anya álláspontját, együttérzést tanúsított, és alkalmazkodott a véleményéhez. Az egyenrangúként kezelt szülő ettől nyitottabbá vált, és sokkal több információt volt hajlandó közölni. A szakértők által hatékonyabban kommunikáló tanár azt közvetítette az anya felé, hogy a probléma ellenére jó szülő, és a beszélgetés során többször kiemelte a gyermeke jó képességeit. Kikérte a szülő véleményét is, és egyértelmű jelét adta segítő szándékának, hogy együttes munkával kell javítaniuk a fiú teljesítményén.

Ezzel szemben a kevésbé hatékony tanárnak bár voltak elképzelései, hogy mit kellene tenni annak érdekében, hogy Chris ne hanyagolja el az otthoni tanulást, de figyelmen kívül hagyta a szülő álláspontját. Az anya mindvégig feszélyezve és alárendeltként érezte magát a beszélgetés alatt.

Ez után Walker hozzálátott a saját hallgatói kommunikációs készségének feltérképezéséhez, és arra a következtetésre jutott, hogy a hallgatók, bár igen magabiztosak voltak a szülőkkel való kommunikációs képességeik terén, ám csak alacsony hatékonyságú megoldási stratégiákat tudtak javasolni a problémára. Annak ellenére, hogy mindannyian tisztában voltak, mennyire fontos a családról való információgyűjtés, mégsem törekedtek a szülővel való partnerkapcsolat kiépítésére, és nem voltak figyelemmel a diák egyéni szükségleteire.

Ugyanakkor, amikor a szakértők által is elemzett videókat megnézték, ők is látták, hogy ha a tanár túl szigorú és ítélkező magatartást mutat, nem várhatja el a későbbiekben, hogy a szülő továbbra is fenntartsa vele a kapcsolatot, és együttműködő legyen.

Nos, most, hogy már kutatási eredmény is a rendelkezésünkre áll, biztosak lehetünk benne (ha eddig nem lettünk volna), hogy úgy lehet valakivel igazán jó és gyümölcsöző kapcsolatot kialakítani, ha normális, emberi hangnemet ütünk meg, és nem magas lóról beszélünk, hanem egyenrangú partnerként kezeljük a másikat. Ha legalább is el tudjuk hitetni a másikkal, hogy megértjük, átérezzük a helyzetét, és általában: jóindulatot mutatunk. Ám az is egyértelmű, hogy sokszor a legjobb szándék ellenére sem megy ez magától, igenis tanulni, gyakorolni kell, és főleg törekedni kell rá mindkét oldalról. 

Önök tartják a kapcsolatot a gyermekük tanáraival? És mit tapasztalnak, milyen a hangulat ilyenkor? Szívesen, egyenrangú félként beszélgetnek, vagy ha nem muszáj, inkább nem forszírozzák, mert általában nem túl kellemes élmény? Számíthatnak megértésre? Sikerült már a tanárral együttműködve iskolai problémát megoldani?  

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Belső Noémi Olga
Belső Noémi Olga
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.