Ingyen kresztanfolyam a gyereknek

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Online lehet tanulni majd tesztelni, az első 50 ezer sikeres jelentkező ingyenes KRESZ tanfolyamot kap. Ha küszöbön a jogsi, érdemes megcsípni!

Ha a tanórák keretében nem is, az interneten már elérhető iskolásoknak kidolgozott KRESZ oktató program. A tanuloknak.hu weboldalról kiindulva az 1-8 évfolyamosok és a 9-12-ikesek korosztályonként külön-külön „tananyagot” kapnak, ezeket kell végigjárniuk. A programot sikerrel elvégző első ötvenezer tanuló ingyen KRESZ tanfolyamot nyer, ami már a jogosítványszerzés előszobája (ez nyilván a megfelelő korosztályra vonatkozik).

Az uniós adatok alapján a 14 év alatti gyermekeket érintő halálesetek közül minden tízedik vezethető vissza köz­lekedési balesetre. Ez a kétségtelenül riasztó adat egyértelműen jelzi, hogy a gyermekek a közúti közlekedés legvédtelenebb és legveszélyeztetettebb résztvevői – áll az állami közlekedésbiztonsági projekt tájékoztatójában.

A gyerekek KRESZ oktatása személy szerint, szülőként a vesszőparipám. Nehéz elfogadható indokot találni arra, hogy ha az iskolai keretekbe a heti öt testnevelésórától Odüsszeusz utazásának valamennyi állomásáig minden belefér, akkor a rendszeres és alapos közlekedésoktatás miért nem. Pedig a közlekedni tudáson – ahogy a fenti adat is mutatja – a gyerekünk élete múlhat. Helyette mindenféle szakkörökbe és különórákba próbálják besuvasztani a KRESZ oktatást, holott „A nemzeti alaptantervben súlyponti téma a helyes, biztonságos közlekedésre nevelés”. Mi lenne, ha nem lenne az.

Ezzel a most már 3. éve futó programmal valamennyit szépítettek nálam a döntéshozók. Leteszteltettem a kiskamasz gyerekemmel a weblapot, az első pillanattól könnyen kiigazodott rajta, egyáltalán nem kellett neki segíteni. Az első pár oldal után reklamált, hogy ha ez most egy interaktív dolog (vö. játék), akkor miért csinál meg mindent helyette a gép, de aztán beletörődött, hogy ez van, és figyelmesen olvasni kezdett. A korosztályának megfelelő oktatóprogramot nagyjából egy óra alatt végigcsinálta, 100 százalékra teljesítette a záró tesztet, majd felvetette, hogy most akkor folytatná a következő évfolyam feladatsorával.

Bevallom, én arra számítottam, hogy hamar megunja, mert szerintem túl sok a szöveg és túl kevés az akció. A képek többnyire statikusok, az információ általában feliratok formájában érkezik, és zene sincs alatta, ami pedig jobban fenntartaná az illúziót. Ám úgy látszik, a célcsoport mindezt nem igényelte, simán elvolt az oktatóprogrammal úgy, ahogy az volt, vagy egyszerűen csak erre szocializálódott az iskolában. Persze, ha unta volna, nyilván nem csinálta volna végig. Mondjuk úgy, hogy a program sikeres teljesítéséhez erős szövegértési készségre van szükség, mert szituációkból, képekből túl sok minden nem fog kiderülni.

Jogosítványhoz ingyen elméleti vizsga

A közlekedésbiztonsági haszna mellett forintban mérhető előnye is van a projektnek. Azok, akik elvégezték az életkoruknak megfelelő tananyagot, ingyen részt vehetnek a hatóság által akkreditált elméleti képzésen, korosztálynak megfelelően kismotorra, gépkocsira, és más járművekre. Akinek pedig már van jogosítványa, az egy tudásfelfrissítő tanfolyamot kap ajándékba.

Itt ismét álljunk meg egy pillanatra. Korábban többen felvetették kommentben, hogy közlekedni nem az iskolának, hanem a szülőnek kellene megtanítani a gyerekét. A tudásfelfrissítő tanfolyam létezése ugyanakkor szerintem világosan rámutat, hogy ez rendszerszinten nem működne: egyrészt nincs minden szülőnek jogosítványa, másrészt, akinek van, az sem biztos, hogy emlékszik még például arra, hogy az elindulni szándékozó, kifelé indexelő menetrend szerinti autóbusznak elsőbbsége van. Vagyis bárkinek a tudása szorulhat felfrissítésre, és mennyivel jobb, ha erre nem a busz kerekei alatt jön rá az ember!

Az elvégzett tanfolyam után a diákok egy e-kuponkódot kapnak, amivel legkésőbb 2015. december 31-ig lehet regisztrálni az akkreditált, vagyis végül jogosítványt eredményező képzésbe, viszont nem érdemes ilyen sokáig várni vele, mert ez a lehetőség csak az első 50 ezer jelentkezőnek jár. Megkérdeztük, a helyek még nem teltek be, érdemes belevágni. A választott képzés a regisztrációt követően, legkésőbb 2016. május 30-ig kezdhető meg, az elvégzésére pedig az első elindítástól kezdve hatósági képzés esetén 365 nap, tudásfelfrissítés esetén 60 nap áll rendelkezésre.

A kategóriákról és a további tudnivalókról a program weblapján lehet tájékozódni.

A weblap sajnos mobilon és tableten nem elérhető, ezért ha a kölyök valahol unatkozik, továbbra sem a közlekedéstanulás miatt fogja nyomkodni a mobilját – pedig az így kitöltött üresjáratok sokszor hasznosak lennének. Azt is érdemes belekalkulálni, hogy a projekt június 15-én befejeződik. Azt egyelőre nem tudták megmondani, hogy ez mit jelent, például nyáron, amikor a gyerekek jobban ráérnek, elérhetők lesznek-e a feladatlapok, vagy sem. Kár lenne, ha nem. 

Mindent egybevetve a weblap egy szép és nemes próbálkozás, és biztos sokat tanulnak belőle a gyerekek, már aki hajlandó foglalkozni vele. De azért ugye senki sem gondolja, hogy évente egy darab egyórás oktatóprogram, a végén egy darab teszttel ugyanolyan tudást képes nyújtani a gyerekeknek, mintha egész évben, folyamatosan és rendszeresen tanítanák őket a biztonságos közlekedésre!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Belső Noémi Olga
Belső Noémi Olga
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.