Mikortól veszélyeztetés egyedül otthon hagyni a kamaszt?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Nincs jogszabály, viszont ha távollétünkben bulit rendez, akár a 17 évest is ideiglenesen elhelyezi a gyámhatóság.

Előbb vagy utóbb minden szülő felteszi magának a kérdést: hány éves kortól hagyhatja egyedül otthon a gyerekét. Számos országban erre konkrét jogszabály vonatkozik, ám Magyarországon a törvény nem mondja ki, hogy melyik az az életkor, ami alatt még nem maradhat otthon a gyerek felügyelet nélkül. A döntés tehát a szülőkre hárul, nekik kell azzal tisztában lenni, hogy elég érett és megbízható-e a gyerek ahhoz, hogy egyedül maradjon, ám adott esetben ezt a döntést felülbírálhatja a gyámhatóság.

"Két éve élek külön a férjemtől, kapcsolatunkból két gyerek született, most 10 és 12 évesek. Nemrégiben elérkezettnek láttam az időt arra, hogy ha leugrok a boltba, nem viszem magammal őket, főleg nem akkor, amikor szakad az eső. Sok időt és bosszúságot spóroltam meg ezzel, a lányok pedig tévéztek az idő alatt. Ám amikor a volt férjem ezt megtudta, feljelentett a gyámhatóságnál. Szerinte ugyanis felelőtlenség a harmadik emeleti panellakásban hagyni ennyi idős gyerekeket, mert akármikor kieshetnek az ablakon. Én teljes mértékben megbízok bennük, tisztában vannak azzal, hogy az ablak közelébe sem mehetnek, ha én nem vagyok otthon, de fogalmam sincs, mire számíthatok" - írta nekünk Karola.

A kérdéssel körbejártam a gyámügy-közeli ismerősöket, akik egyöntetűen a következő véleményen voltak:

A gyermekvédelmi törtvény előírja, hogy a gyermek életkorának megfelelő nappali felügyeletét, gondozását, nevelését, foglalkoztatását és étkeztetését biztosítani kell. Súlyos kötelességszegést valósít meg az, aki gyermekét hosszabb időn keresztül étlen-szomjan tartja, aki betegség esetén nem viszi időben orvoshoz, vagy napokra felnőtt felügyelete nélkül hagyja, stb.

A bírói gyakorlat szerint azonban nem minősül kiskorú veszélyeztetése bűncselekménynek  a gyereknek a rövid ideig tartó felügyelet nélkül hagyása. Ez viszont semmiképp nem ment fel senkit a felelősség alól, ha esetleg mégis történik valami azalatt a pár perc/óra alatt, amíg a gyerek felügyelet nélkül van.

A szakemberek szerint Karola esetében a gyámügy ki fogja vizsgálni, hogy a gyerekek milyen körülmények között lettek otthonhagyva, de ha nem voltak közvetlen veszélynek kitéve, akkor az anyának nincs mitől tartania.

Nem volt szerencséje viszont annak a családnak, ahol egy 17 évest hagytak magukra a szülők néhány napra. Az apa munkaügyben volt távol, az anya pedig ezalatt nyaralni ment. Mindketten úgy vélték, a lányuk már elég érett ahhoz, hogy pár napot egyedül töltsön a fővárosi lakásukban. Ám a kamasz időközben házibulit rendezett, a szomszéd pedig kihívta a rendőrséget a zaj miatt. Ekkor derült ki, hogy a gyerek felügyelet nélkül van. A szülők nem voltak elérhetők, nagyszülők nem voltak, így a lányt ideiglenesen elhelyezte a gyámhatóság. Az ügy végül persze hamar megoldódott, de bizonyára kemény lecke volt mindenkinek.

A megkérdezett szakemberek mindegyike egyébként azt javasolja, hogy bár sokszor megkönnyíti a szülők életét, ha bizonyos szabályok előírása mellett egy kis időre magára tudják hagyni a felelősségteljes gyereket, ne tegyék. Beteg gyereket pláne ne. Önhibáján kívül is kerülhet olyan helyzetbe, ami tragédiával, mindemellett pedig a szülők felelősségre vonásával végződhet.

"Persze, az a szülő, aki magára hagyja a 16 éves gyerekét, nem szar szülő, csak nincsen tisztában a jogi következményekkel" - tette hozzá egyik gyámügy-közeli ismerősöm.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?