Ha azt akarjuk, hogy a gyerek lelkesen tanuljon, fel kell vetni egy problémát, nem pedig megmondani a tutit.
Minden egyes technikai eszköz megjelenésekor azt jósolták, hogy forradalmasítani fogja a tanítást, az oktatás azonban meglehetős egykedvűséggel figyeli az újabb és újabb felhevüléseket, és az istennek nem akar forradalmasodni – állapítja meg Hunya Márta, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet tudományos munkatársa tanulmányában.
A pedagógusszakma haladó képviselői most éppen az interneten szabadon elérhető tananyagokra tekintenek nagy várakozással, ezek ugyanis – jól használva – remekül tudnának alkalmazkodni a gyerekek természetes, és ezért hatékony tanulásához.
Aki foglalkozott már gyerekkel, az tudja, hogy magától egészen más utat jár be tanuláskor, mint az iskolában. Természetes körülmények között a gondolatai középpontjában a probléma áll, amit meg kell oldani. Ehhez a Z generáció már zsigerből az internethez nyúl, akár laptopján, de elsősorban okostelefonján keresztül – hiszen az mindig kéznél van. Nem bonyolódik hosszas fejtegetésekbe, nem olvas el több oldalas cikkeket, tudományos anyagokat, hanem azonnali megoldásokat keres. Használja a képeket, videókat, infografikákat, kérdez a barátaitól, felnőttektől, bárkitől – és ha szerencséje van, a megkérdezettek között van a kérdésnek szakértője is.
Vagyis, ha azt akarjuk, hogy a gyerek lelkesen tanuljon, fel kell vetni egy problémát.
Ezzel szemben az iskolában leadják az elméleti tananyagot, vagyis tálcán kínálják a megoldást. Amivel máris megszüntetik a kíváncsiságot, még gondosan azelőtt, hogy sikerült volna felkelteni. Azután ezt az elméleti tananyagot „elmélyítik” a végtelen és unalmas gyakorlással. A motiváció innentől már nem a tudásvágy, hanem a jó osztályzat. Az órán a tanár beszél, a diák hallgat, nem alakul ki párbeszéd, nem merülnek fel problémák, nem derül ki, hogy mi az, ami a diákot esetleg érdekelné a témából, merre érdemes elindulni.
De ha tudjuk, hogy hogyan kellene, miért nem úgy csináljuk?
Az oktatási szakember három okot lát, ami megakadályozza a hatékony tanítást. Ezek: a tanterv túlzsúfoltsága, a pedagógusok felkészületlensége, és az ösztönzők hiánya.
Az első ismerős: haladni kell az anyaggal, nincs idő kísérletezni, tapogatni, bíbelődni és rájönni dolgokra.
A második: Magyarországon az iskoláknak és a pedagógusoknak alig negyede vett részt szemléletformáló, kooperatív tréningeken, ám utólagos támogatás hiányában ezek hatása is leginkább elhalásra van ítélve. (Különben is, senki se kéri számon a szemléletváltást, akkor meg mit erőlködjenek?).
Harmadrészt pedig lehet, hogy néhány partizánlelkű szülő részéről ugyan lenne igény a tanítás korszerűsítésére, ám „Az oktatásról, az iskolákról szóló közbeszédben nincs jelen az évszázados lemaradás behozatalának szükségessége” – állapítja meg a tanulmány. Ami egyébként mindennél beszédesebb, az én olvasatomban azt jelenti: kit érdekel ez az egész?
Sokatmondók a számok is: míg a felsőoktatási intézményvezetők 96 százaléka gondolja azt, hogy az ott folyó oktatással a diákokat az életre készítik fel, a hallgatóknak már csak 14 százaléka osztja ezt a véleményt, a munkáltatók közül pedig még ennél is kevesebben. Alighanem a középiskolákra vonatkoztatva hasonló eredményt kapnának.
Európában nagy várakozással tekintenek az interneten mindenki számára hozzáférhető, nyitott tananyagok elterjedésére. Magyarországon a Sulinet portálon érhetők el tömegesen általános és középiskolásoknak szánt tananyagok, neten kitölthető feladatlapok és videók. Emellett írtunk már a zanza.tv kezdeményezésről, és annak hibáiról, hiányosságairól, kihagyott lehetőségeiről is. Ezek egyike sem nevezhető tehát forradalminak, de legalább léteznek. Csak használni kellene.
Gondolom, senki gyerekére sem kell ráparancsolni, hogy na, de most azonnal üljön le a gép elé. A nemzeti digitalizálási projektek is sok forrást elérhetővé tettek – habár még korántsem mindet azok közül, amelyeket közpénzből hoztak létre.
Fordított óra
A neten elérhető tananyagok alkalmazásával, a "fordított tanulás" módszerével lehet sikeresen motiválni a gyerekeket a tanulásra. A módszer lényege, hogy a tanár az órán felad egy interneten elérhető témakört, prezentációt vagy videót, amivel előre felpiszkálja a gyerekek érdeklődését, érzelmeit a tananyag iránt. A hagyományos „házi feladatot”, a dolog gyakorlati alkalmazását pedig a következő órán, együtt teszik meg, itt részletezik, dolgozzák fel a témát, együttműködve, beszélgetve, véleményt formálva.
Ehhez azonban még sok mindenre szükség van: először is, hogy a tantermekben legyen számítógép, projektor. Másodszor, hogy a szülők ne háborodjanak fel rögtön azokra – a valóságban már egyre kevésbé létező – családokra hivatkozva, ahol nincs számítógép, internet, és nem érik el a digitális tananyagokat. Harmadrészt pedig, hogy a tanárok ismerjék, és akarják használni ezeket.
Angolul tudók számára érdekes lehet a TES portált böngészni (gyors regisztráció után az anyagok ingyenesen letölthetők). Az itt található, tanárok által megálmodott tananyagokat profi webdizájnerek, animátorok tették érdekessé a megcélozni szánt korosztály számára, de az egyszerű „feladatlapokat” is úgy alakították ki, hogy izgalmasak legyenek a gyerekeknek.
De érdekesek, és remek eredményt hoztak azok a kísérletek is, amelyek során a gyakorlatba ültették át a fordított tanulást. Nagyon leegyszerűsítve arról van szó, hogy a szokásosan az órán leadott elméleti hátteret a gyerek otthon, a saját tempójában dolgozza meg egy videó segítségével. Annyiszor megy vissza, áll meg, ismétel, ahányszor neki erre szüksége van. A tanár pedig az órán a feladatokkal foglalkozik, és személyre szabottan tud segíteni mindenkinek abban, amiben elakadt. a szakemberek mindig fontosnak tartják hangsúlyozni, hogy a módszer hatékonysága abban rejlik, hogy nem kell minden gyereknek pontosan ugyanazt a videót és feladatot adni, mert a siker éppen a személyre szabhatóságból fakad.
