Van, aki már az elsőst is gond nélkül rábízza a nagyobb tesókra, más szerint a 14 éves se járjon egyedül. De miért?
Amikor iskolát választunk a gyerekeinknek, rendszerint évekre, akár egy évtizedre előre kell kalkulálni. Például azzal, hogy az intézmény milyen távol esik az otthonunktól, meg tudja-e közelíteni a kölyök önállóan, gyalog, kerékpárral vagy tömegközlekedéssel.
Néhány évig persze kísérgeti, hordja a szülő, ám előbb-utóbb ez nem csak nagyon fárasztóvá, hanem cikivé is válik, és igény mutatkozik a szabadabb mozgásra, a gyerek és felnőtt részéről egyaránt. Ha bevállalunk egy kizárólag autóval megközelíthető iskolát, akkor elég mély levegőt kell venni hozzá, mert nem biztos, hogy - több gyerek esetén akár - tíz év múlva is ugyanolyan jó ötletnek fog tűnni, hogy minden reggel és délután leszállítsuk és összeszedjük őket.
A mostani szülők nyolc-tízéves korukban már vidáman közlekedtek egyedül. Én például harmadikos koromban a testvéremmel simán hazabuszoztam iskola után, és fel sem merült, hogy a pár utcával arrébb lévő zeneiskolába bárki elkísérjen a napköziből, pedig akkor még csak hétéves voltam. 12 évesen a barátnőmmel már keresztül-kasul bebicikliztük a várost, és nem éreztük, hogy veszélyben lennénk. Az önállóság csimborasszója a szomszéd kisgyerek volt, aki ötévesen egyedül járt az óvodába, ami akkor még nagyon vicces volt, ma viszont már gyakorlatilag elképzelhetetlen.
Ma már a lányom zeneóráit nem is elsősorban az ő, hanem az én időbeosztásomhoz próbálta igazítani a zenetanár. Azt mondta, fel sem merül, hogy egy 12 év alatti gyerek egyedül érkezzen. Ezen egy kissé megütköztem, mivel nekem egyáltalán nem áll szándékomban 12 éves koráig kísérgetni a gyerekeimet, bár nyilván ebben az is szerepet játszik, hogy vidéki kisvárosban élünk, ahol szerintem egy jól ismert útvonalon öt-tíz perc sétát nyugodtan megtehet már egyedül is egy harmadik-negyedikes gyerek.
Több szülőn is leteszteltem a véleményemet, és többségük elég kétkedőn nézett. János például minden reggel elkíséri az iskolába a 12 éves Jancsit. 5 perc alatt odaérnek, csakhogy át kell kelniük egy széles úton, ahol ugyan van zebra, viszont egyáltalán nem számíthatnak rá, hogy valóban át is engedik ott őket az autósok. János szerint emellett az iskola körül a közbiztonság sem éppen megnyugtató, ezért úgy gondolja, amíg ráér, megteheti, addig elkíséri a fiát.
Éva nem kertelt, egyszerűen bevallotta, hogy ő a paramamik élbolyába tartozik. Egy ideig muszáj volt kocsival vinni a 14 éves lányát az iskolába, mert messze laktak, de amikor új lakás vásárlásra került a sor, direkt úgy választott, hogy közel legyen az iskolához, és lehetőleg egyáltalán ne kelljen hozzá átkelni egyetlen úttesten sem. „Tudod milyen a reggeli őrület! Még a viszonylag normális vezetők is állattá változnak, ha késésben vannak” – mondja, amivel nehéz lenne vitatkozni. Zeneiskolába, edzésre továbbra is elviszi Biankát. „Télen mindig, nem engedem, hogy sötétben egyedül mászkáljon. Nyáron azért szoktunk lazítani, és jó időben ő is szívesen sétál” – mondta Éva.
Edina tanár, most éppen hetedikes osztálya van, civilben pedig négy gyerek anyukája. Azt mondja, az osztályában mindenkiről tudja, hogy hol lakik, és hogyan jut haza az iskolából. Általában akkor érzi magát nyugodtnak, ha többen mennek együtt, de ez persze nem mindig megoldható. „Ezek a gyerekek már nagyok, önállóan közlekednek, de azért azt tudomásul kell venni, hogy az utóbbi 20-30 évben nagyon sokat változott a világ. Sokkal több autó jár az utakon, az emberek türelmetlenebbek.” De igazából nem is a balesetektől tart a legjobban Edina, hanem attól, nehogy véletlenül valamelyik gyerek bűncselekmény áldozatává váljon. „Egy 10-15 éves még nem olyan bátor, magabiztos, és egyáltalán nem valószínű, hogy van akkora lélekjelenléte, amivel, ha úgy adódik, képes lenne kihúzni magát a bajból. Jól megoldani, elhárítani egy esetleges támadást még egy felnőttnek sem jönne össze feltétlenül, egy gyerek pedig különösen könnyű préda” – mondja. „Remélem, hogy ez csak az én félelmem, és soha nem fog megtörténni, hogy valamelyik diákomra, gyerekemre rátámadnak az utcán” – tette hozzá a pedagógus.
Hetti a szokásos lazaságával áll a kérdéshez. „11, 13, 15 évesek a gyerekeim és soha nem jártam értük az iskolába. Az első nap még elmentem, aztán önállóan jutottak haza, ez nem azt jelenti, hogy egyedül, hanem általában megvárják egymást. Főleg a lánygyereket nem szeretném kitenni annak, hogy egyedül kelljen közlekednie, neki mindig van társasága. A mostani sulijuk (Németországban – P.) a város másik végén van, busszal teszik meg a távot. Hamar belejöttek a dologba, feltalálták magukat akkor is, amikor véletlenül rossz buszra szálltak fel.
A telefonszámomat kívülről tudják, ha bármilyen probléma van, felhívnak/felhívatnak. Ők ebben az önállóságban nőttek fel, egyedül közlekednek az Eger-Budapest útvonalon is, ha a szükség úgy hozza. Tisztában vannak azzal, milyen veszélyek fenyegetik őket, idegenekkel nem állnak szóba, nem hagyják a másikat egymagára. A véleményem amúgy az, hogy túl nagy feneket kerítenek mostanában a szülők az elővigyázatosságnak. A gyerekkorom tele volt kulcsos gyerekekkel, most sincsenek nagyobb veszélynek kitéve, mint annak idején mi voltunk” – vélekedik Hetti.
Nórának két lánya van, egy elsős és egy harmadikos, az iskola 10-15 perc gyalog. A harmadikos már többször ment reggel egyedül, elsétált egy közelben lakó osztálytársnőhöz, onnan együtt mentek tovább a suliig. A kisebb még nem ment egyedül, ő nem szeretne. Nóra úgy gondolkodik, hogy mivel nyugis, falusias környéken laknak, ha nincs sötét, akkor a nagyobbik - megbeszélten - mászkálhat egyedül, illetve a két lány együtt, például elmehetnek együtt a közeli kisboltba. Az önálló iskolábajárást náluk inkább a reggeli időszűke akadályozza, és a lustaság amiatt, hogy végig meredeken fölfelé kell kaptatni a suliig, a jól megpakolt táskával. A várost átszelő, több átszállásos utazásra viszont még a nagyobbikat sem engedné egyedül - ez inkább olyan felsős programnak hangzik számára.
Judit elképesztően laza, ha a gyerekek önállóságáról van szó, a nagyobbik nagyjából 7 éves lehetett, a kisebbik 4, amikor már elmentek otthonról esti programra anélkül, hogy gyerekfelügyeletet hívtak volna. Viszont a gyerekek nem járnak egyedül, pedig a nagyobbik nyáron már 10 lesz. Judit azzal indokolja a döntést, hogy a gyereknek metróznia kéne, ami neccesebb ügy, mint 10 perc séta, és ráadásul úgyis ott az elsős, akit mindenképpen a szülők visznek az iskolába. Talán a nagyobbik felsős korában, amikor már a kicsi sem lesz teljesen agyatlan - jósolgatja az amúgy nem izgulós anya.
A négy gyerekes Laura nevetve meséli, hogy a közelmúltban parancsolt rá a harmadik, már szintén kamaszodó kölyke, hogy ha feltétlenül muszáj kocsival értemennie az edzésre, akkor tegye meg, hogy előre szól, kicsit távolabb parkol, és nem száll ki az autóból, mert jelenléte rémesen kínos.
Önök meddig tervezik hordani a gyereket? Illetve: meddig tűri ezt az önök gyereke?
