Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
"Ha azt hallom, Anya!, mindig megfordulok az utcán, nekem ez a szó ezer hangon szól." Illésné Áncsán Arankát Anyácskaként ismeri az ország.
Illésné Áncsán Aranka nevét Oláh Ibolya kapcsán ismerte meg az ország. Ő volt a tiszadobi gyermekotthon vezetője, ahol az énekesnő is nevelkedett. Itt problémás állami gondozott kamaszok éltek. Aranka 26 ott töltött év után 2012-ben jött el Tiszadobról, mikor pályázatot írtak ki az otthon vezetésére, és azt nem ő nyerte meg. Azóta a kecskeméti SOS Gyermekfaluban ő a lakásotthonok szakmai vezetője. A lakásotthonokban az önállósodást próbálgató kamasz és nagykorú neveltek élnek.
Te is itt laksz a Gyermekfaluban?
Nem, egy tanyán élek, ahol elférnek a lovak. Tiszadobról el kellett hoznom a négy lovat, amiket ajándékba kapott a gyerekotthon, és lovasterápiát tartottunk vele a gyerekeknek. Az utódomnak nem kellettek.
A pályázatod nem nyert, hogy tovább vezethesd az otthont, de muszáj volt eljönnöd onnan?
Nem tudtam volna együtt dolgozni az utódommal. Nemrég azt nyilatkozta a sajtóban: a gyerekekkel szemben zéró tolerancia van, aki rosszat tesz, azt feljelentjük, a polgárőrség beköltözött az intézetbe, a rendőr is gyakori vendég. Nálam rendőr csak engedéllyel jöhetett be. Ez már egy egész más szemlélet.
Milyen volt egy nagy gyermekotthont vezetni?
Izgalmas, nagyon szép feladat. Sokkal nehezebb gyerekek éltek ott, mint itt. Kőkemény szabolcsi cigánygyerekek, akik sok traumán mentek át, sokat verte őket a Jóisten, emiatt súlyosabb magatartási problémákat produkáltak, sok bűnelkövető gyerek volt.
Mi volt a módszered?
Nagyon egyszerű: csak szeretni kell a gyerekeket, és azon kívül némi szakmai tudást összeszedni. Fontos, hogy a gyerekeknek hiteles legyen, aki velük szemben áll, és őszinte. Lássák, hogy komolyan gondolom, amit mondok, és szeretem őket. Ezt mondani könnyű, de gyakorolni kevesen tudják.
Hogy tudod ezt megvalósítani egy szemtelen, deviáns, bűnelkövető kamasszal?
Minél jobban benne van a gyerek ezekben a dolgokban, annál nagyobb a sérülése. Ezeknél a gyerekeknél általában a szülő nem tudta betölteni a feladatát. Minél érzékenyebb a gyerek, annál durvább reakciókat vált ki belőle a nem megfelelő közeg, amiben él. Ha ezt az ember tudja, akkor meg tudja találni a kiskaput a gyerekhez.
Egy tizenhat éveshez is?
Persze, a tizenhat éves, teletetovált, kigyúrt, fülbevalózott, agresszív kamasz, ha kicsit leülök vele beszélgetni, és azt látja, hogy nem elutasítom, hanem elfogadom, és szeretettel fordulok felé, úgy tud zokogni, mint egy ártatlan kisgyerek.
Hány gyerek élt az otthonban Tiszadobon?
A gyerekotthonban 140 gyerek élt a vezetésem alatt, de összesen 200 gyerekkel volt kapcsolatunk. Ennyien jártak a hozzá tartozó iskolába, a faluból, a környékről, és nevelőszülőktől is. Ez egy utolsó esélyt adó iskola volt. Tartozott hozzánk két lakásotthon, egy utógondozói otthon, létrehoztunk egy szövetkezetet saját szakképzőhellyel, mindenféle fiatal élt nálunk, speciális szükségletű és normál szükségletű is, nagyon színes társaság volt.
Hogy tudtál kétszáz gyerekkel egyenként leülni?
Mindet ismertem, pár szót mindenkivel váltottam. Akivel muszáj volt beszélgetni, azok a legdurvább esetek voltak, mert őket hozták mindig az igazgatóhoz. Nekem hozzájuk volt erőteljesebb kötődésem. Olyan kollégákkal vettem körül magamat, akiknek hasonló volt a felfogása, és akikhez a gyerek oda tudott fordulni. Vezetőként nyilván nem tudtam minden gyereket istápolni – bár hajlok rá – de ez mindenkinek a dolga volt az intézményben.
Arról lettél híres, hogy Oláh Ibolya énekesnő a te nevelted. Ő is problémás gyerek volt, azért vagytok jóban?
Igen, az első nap, mikor bekerült, már benn ült nálam az irodában. Ő egy másik intézetben élt tizenhat éves koráig. Tiszadob az utolsó állomás volt, ahova a problémás kamaszok kerültek. Ibolyával kis magatartási problémák akadtak az előző intézetében. A társaival együtt bezsuppolták őket egy mikrobuszba, idehozták őket és kitették. A gyerekek nem tudták, hova kerültek, fel voltak háborodva. Engem is felháborított, hogy így hozták őket ide. Leültettem őket az irodában, és azt mondtam nekik, maradjatok egy hétig, nézzétek meg, tetszik-e, maradnátok-e. Ha nem tetszik, akkor felpakollak titeket egy buszra és visszaviszlek, mert nem elfogadható, ahogy idekerültetek. Aztán egy hét múlva mondták, hogy jól van, maradunk.
Akkor már készen kaptad őt.
Ő nagyon érdekes személyiség, az emberi hozzáállása nagyon jó, jó alapokat hozott, és persze sok rossz tulajdonságot is felszedett a gyerekotthonokban és nevelőszülőknél, ahol megfordult.
Meglepett, mikor híres lett?
Nem. Én hallottam őt énekelni egy évvel azelőtt, hogy hozzánk került, és mikor eljött, felismertem, hogy ő énekelte a Nyomorultakat egy gyerekotthonos rendezvényen.
Egy jobb indulással többre vihette volna?
Ibolya kapott valamit, és sok mindent meg nem. Amije van, azzal tud kereskedni. Ő úgy szocializálódott, mint a gyerekotthonos gyerekek: legyél jó kislány, nem szabad hazudni, szépen kell beszélni, jól kell tanulni. És ő azt hitte, hogy aki sikeres, az mind jó kislány. Aztán bekerült egy olyan közegbe, ahol mindenki csal meg hazudik, és aki megmondja a tutit, az is hazudik. Ő is megpróbált viszonyulni ehhez a világhoz. Igen ám, de ő állami gondozott volt, cigány, neki nem bocsátja meg azt a környezet, amit a többieknek elnéz. Örülök, hogy nem darálta be ez a világ, áll a lábán. Nem mindent úgy csinál, ahogy kéne, de életben van, ez a lényeg.
Ő a legsikeresebb nevelted?
Nem. A neveltjeink közt volt Káli Horváth Kálmán festő, riporter, Balog Zoltán miniszter személyes tanácsadója. Balog István Szilveszter dolgozott a Rádió C-nél, fellépett különböző műsorokban, ma tévés szerkesztő. Balogh Tibor grafikusművész, Képzőművészeti Egyetemet végzett. Vannak páran, akiknek sikerült.
Milyen most egy sokkal kisebb létesítményt vezetni neked?
Ha az ember beleszokik abba, hogy egy pozícióban van, kialakulnak a határok a kollégákkal, mindenki tudja, hogy kell beszélni vele. A gyerekeknél is. Ha jött egy új gyerek, három percen belül tudta, hogy mit várok el, mit szabad nekem mondani. Ott már nagyon könnyű volt nekem dolgozni. Tudták, ki vagyok, nem kellett a gyerekeknek bebizonyítanom, hogy értem a szakmát.
Most kihívás váltani. Elölről kellett kezdeni, hogy elfogadjanak a gyerekek. Eleinte van bennük egy tartózkodás, ami hosszú ideig megmarad, amíg el nem hiszik, hogy megbízhatnak bennem. Nem bántam, jó volt újra végiggondolni a módszereket. Szakmailag ez kihívás volt. Én minden teljes energiával csinálok. Ezek a gyerekek más nyelvet beszélnek, mint Tiszadobon.
Kevésbé problémásak?
Más problémáik vannak. Jön egy értelmiségi családból egy gyerek, aki megcsúszott és drogozik, de szépen tudja magát kifejezni, sokat tud a világról. Ő más, mint a tiszadobi gyerekek, más az eszközrendszere, de neki is meg kell találni a helyes utat, és ehhez más húrokat kell benne megpendíteni, mint a régi gyerekeknél. De a legfontosabb ugyanaz: ezeknek a gyerekeknek is az hiányzik, hogy szeressék és elfogadják őket.
Itt nem olyan óriási hátrányokkal kerülnek be a gyerekek, mint Szabolcsban. Ott nagyon magas volt a cigánygyerekek aránya, nagy lemaradásokkal érkeztek. Aki 16 évesen bekerült, általában nem járt iskolába, magántanuló volt. Sokan teljesen analfabéták. Ehhez még járult egy masszív otthoni értékrend, ami nagyon élesen eltér a magyar társadalom értékrendjétől. Ilyen esetekben minimális esély van eredményt elérni. Itt az SOS-nél másképp van, itt el lehet érni eredményeket a gyerekekkel.
Mit lehet kezdeni egy kamaszként bekerülő gyerekkel?
Segítünk, hogy fogalmazza meg, mit akar, miben ügyes, mi érdekli. Ha ebből indulunk ki, könnyű őt együttműködésre bírni. Akkor kitaláljuk, mit tud érte tenni a fejlesztőpedagógus, a pszichológus, a nevelő, milyen elmaradásai vannak, mit tudunk tenni. Arra sarkalljuk a gyerekeket, hogy tanuljanak. Ez egy álomvilág, hogy itt mindene megvan. Ha innen mennie kell, csak a tudás van, amit megszerzett, és a munkához való hozzáállása. Ezt Tiszadobon is el tudtuk fogadtatni. Nem mindenki szeretett tanulni, de nem volt ciki a tanulás. Mindig megdicsérem azt, aki tanul, a többiek előtt is.
Itt is Anyácskának hívnak?
Aranka néninek. Csak Ibolya hívott Anyácskának, egyébként Anyának hívtak a gyerekek. Ha azt hallom, Anya!, mindig megfordulok az utcán, mert nekem ez a szó ezer hangon szól: Anya, anya. Mindenhonnan írnak az egykori gyerekek, a cigánytelepről, Ausztriából. Felhívnak, ha valami problémájuk van, azaz elég gyakran. Most szereztem egy lánynak állást az ország túlsó felén, megszerveztem az utazását, albérletét. Sokan kérnek segítséget, sokszor megsértődnek rám, mert nem tudok mindent megoldani.
Nem érzed úgy néha, hogy csak feküdnél az ágyon?
Nagyon ritkán, de olyankor is felkelek, ha hívnak. Ha bírom, most kell csinálni, utána nem lesz módom, ha meghalok. Nincs igényem rá, hogy lógassam a lábam. Ha jön az én négy gyerekem, akkor sütök, főzök, hajnalra megsütöm a friss kiflit, mindenkinek a kedvenc sütijét. Ezerrel szeretem élni az életemet, és jól érzem így magam. Ez nem fáraszt, nagyon szeretem csinálni azt, amit csinálok.
Még több történet a gyermekvédelem világából a http://gyereksorsok.hu/ blogon olvasható.
