Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Úgy alakult, hogy az egyházi fenntartású intézmények nagyobb szabadságot, jobb és kiszámíthatóbb körülményeket biztosítanak. Az ateistáknak is.
A KRESZ kontra hittan poszt kapcsán sokan feltették a kérdést, hogy ha ennyire nem tetszik a hitéleti oktatás, akkor miért írattam a gyereket egyházi iskolába. Először is: nem a hittannal van bajom, hanem a fontossági sorrenddel. Megpróbálom megvilágítani, hogy hosszas és felelős megfontolás után miért adtam egyházi iskolába a gyerekemet – annak ellenére, hogy a KRESZ-t fontosabbnak tartom a hittannál.
Kezdjük az alapokkal. A rendszerváltás után az egyházak elkezdték visszakérni és -kapni a régi iskoláikat, az általános iskolák többsége azonban az önkormányzatok fenntartásában volt. Az egyre súlyosabb alulfinanszírozottság miatt ez a feladat az idő előrehaladtával kezdett púp lenni a települések hátán: az állami normatíva, ami egy-egy tanuló után járt, egyre kisebb részét fedezte a valós költségeknek, amit az önkormányzatoknak valahonnan ki kellett pótolniuk. 2010 után aztán úgy változtak a szabályok, hogy az önkormányzatok kimondottan jól jártak, ha átadták az iskoláikat valamelyik egyháznak.
Ezt sokan meg is lépték, így az utóbbi négy évben 50 százalékkal több egyházi fenntartású oktatási intézmény lett az országban, 2002-höz képest pedig megkétszereződött ezek száma. Vagyis sok helyen a „közeli iskola” egyszer csak katolikus, református vagy evangélikus iskola lett.
Az egyházi iskolák megszaporodásának a másik oka a 2013-as államosítás volt. Azt ugyanis politikai színtől függetlenül a településvezetők előre látták, hogy a központosítással az önkormányzatnak nagyjából a gondnoki szerep jut majd. Cserélhetik a kiégett villanykörtét, a letört kilincseket a város/falu iskolájában, a döntések azonban már nem helyben, nem ezen a szinten születnek, hanem az akár száz kilométerrel arrébb székelő KLIK-ben, a fejük fölött. Ha azonban a helyben működő egyház veszi át az intézményt, akkor, ha informálisan is, de a városvezetésnek mégis marad némi ráhatása az iskola ügyeire. Mondjuk, a polgármester bármikor összefuthat és találkozhat a pappal vagy az igazgatóval, és megbeszélhetik a dolgokat.
Az önkormányzati intézményeknek az államosítás óta, a várakozásnak megfelelően valóban különleges kihívásokkal kell megküzdeniük. Az ugyan már korábban is előfordult, hogy egy-egy rosszabb helyzetben lévő település iskolájában nem volt fűtés télen, 2013 óta azonban már több helyen az alapvető működés is akadozik.
Nem egy helyről hallottam panaszkodni a tanárokat, gazdasági munkatársakat, hogy mindenféle túlélési trükköket kell kidolgozniuk nagy energiákkal azért, hogy legyen, mondjuk kréta, pecsét vagy nyomtató patron, és általában minden nehézkes és időigényes.
Mondok egy példát. Az egyik helyi általános iskolában a szülők rájöttek, hogy a gyerekek nagyjából semmit sem tudnak csinálni szünetben a faltól falig leaszfaltozott udvaron, mert semmi sincs ott. Ezért kitalálták, hogy az egyik sarokba felállítanak egy kisebb játszóteret. Gyűjtést indítottak, a pénz össze is jött. Jelenleg ott tart az ügy, hogy az igazgató, aki ebben a nagy horderejű kérdésben nem dönthet egyedül, a városi önkormányzat, mint az iskola működtetője elé kell, hogy vigye a kérdést, hogy a jóváhagyásukat kérje. Ha ez megtörtént, felküldik a KLIK-nek, amely, mint fenntartó, szintén ráüti majd a pecsétet, és végre elkezdődhet a játszótér felállítása – amire ugyan már rég megvan a pénz, mert a szülők összeadták, csak engedélyük nincs. Ez meg már olyan abszurd, amin inkább röhögni kell, vagy szörnyülködni, de minden nap megélni nem szeretném.
Az egyházak lelkesen, bár jellemzően nagy felelősséggel vették fenntartásukba a felajánlott oktatási intézményeket. Rend szerint mérlegelték, hogy valóban van-e rá társadalmi igény, és ahol ez nem mutatkozott, vagy úgy érezték, hogy nem tudják biztosítani a megfelelő minőségű, tartós működés feltételeit, általában lemondtak a lehetőségről.
A mi városunkban ez azt jelenti, hogy a település négy iskolájából kettő, mégpedig a hozzánk közeliek már egyházi fenntartásban vannak, a másik kettő pedig állami. Hozzá szeretném tenni, hogy vidéken igenis számít a távolság, nincs ugyanis tömegközlekedés. A gyerek vagy gyalogol, vagy a szülei viszik.
Az államosítással persze nem lett több pénzük a egykori önkormányzati iskoláknak, ezzel szemben az egyházi intézmények finanszírozását a biztos lábakon álló Vatikáni szerződés határozza meg. Vagyis a diákszám után járó normatív támogatás mellett az egyházi iskolák kiegészítő támogatást is kapnak, ami tavaly országosan több mint 7 milliárd forint volt. Alaphangon ennyivel gazdálkodnak évente több pénzből az egyházi iskolák, mint az államiak. Persze ezt a pénzt is az állam biztosítja nekik az adónkból, de a lényeg az, hogy biztosítja legalább.
Vagyis az egyházi iskolának van pénze. Nem fulladnak ugyan bele, de van télen fűtés az osztálytermekben, ami jelenleg a helyi, állami fenntartású gimnáziumról például nem mondható el. A krétát, a fénymásolópapírt nem a szülőknek kell bevinni, és könyörögni sem kell érte hónapokig a KLIK-nek, hanem megveszi az iskola, ha látják, hogy fogytán van.
A tanárok eldönthetik, hogy melyik tankönyvből szeretnének tanítani, és amíg ezeknek a kiadói nem mennek tönkre, addig választhatnak is, és nem kettőből, mint az állami iskolákban, hanem az összes elérhetőből. Ha valamiben döntést kell hozni, azt helyben, az igazgató és a fenntartó egyház képviselői meg tudják tenni, és nem 100 kilométerrel arrébb, a KLIK-ben találják majd ki, hogy mi lesz nekik a jó, majd egyszer, talán.
Ja, és a légkör is barátságos, szerető, a pedagógusok viszonylag, a hazai körülményekhez képest mégiscsak bizonyos autonómiával rendelkeznek. Az informatika-, matematika- és nyelvoktatás erős, a továbbtanulási statisztikák pedig jók ebben az iskolában. Az egyház, mint fenntartó elvárásai pedig vállalhatók – cserében ők is vállalják a gyerekek oktatását-nevelését vallásuktól, hitüktől függetlenül, bár ez tudtommal törvényben rögzített kötelességük.
Vagyis úgy alakult, hogy az egyházi fenntartású intézmények jelenleg sokkal nagyobb szabadságot, összehasonlíthatatlanul jobb, stabilabb és kiszámíthatóbb körülményeket biztosítanak a tanulóiknak, mint az államiak. Hát ezért írattam én egyházi iskolába a gyerekemet, annak ellenére, hogy a felekezeti hitoktatásról bármikor simán lemondanék a KRESZ órák javára.
Nem érzem, hogy ettől bármiről lemaradna a gyerekem, egyrészt mert úgyis minden héten áhítattal indítanak, és naponta többször imádkoznak, másrészt mert az iskola egyébként is elvárja, hogy a gyerek templomba és katekézisre járjon. Így jelenleg heti négy és fél órát tölt lelki élettel, amiből én kettőt simán feláldoznék, ha cserében megtanítanák őt biztonságosan közlekedni.
