Erre elég 5000 forint a karácsonyi vásárban a Vörösmarty téren
Idén úgy döntöttünk, ellátogatunk a Vörösmarty téri karácsonyi vásárba. Célunk az volt, hogy felmérjük, mire elég ma 5000 forint a rendezvényen.

![]()
Szerintem nagyon drága, de nem is a magyarokat célozza már ez a vásár...
– fogalmaz egyik megkérdezettünk a fent megtekinthető videóban.
Családosokat, egyedülállókat és külföldieket is kérdeztünk egyaránt, hogy megfizethetőnek tartják-e az idei karácsonyi vásár kínálatát.
Nagy újítása az idei vásárnak az 1600 forintos ársapka, amiről az egyik vásári kifőzde tulajdonosa mesélt a Díványnak. Őt arról kérdeztük, vajon többen fogyasztanak-e náluk, amióta bejött ez az olcsó lehetőség. A vásározókat pedig arról faggattuk, hallottak-e erről a fontos újdonságról.
Érdekes volt látni a kontrasztot a külföldiek és a magyarok nyilatkozatai között, válaszaik magukért beszélnek. Ha kíváncsi vagy rájuk, nézd meg fenti videónkat.
Ha arról is szívesen olvasnál, hogyan mérdezhet meg a karácsonyfád, ezt a cikkünket ajánljuk.
Még több traffipaxot telepítenének Budapestre, a tervek szerint már kisebb arányú sebességtúllépésnél is bírságolnának a jövőben. A cél, hogy a fatális kimenetelű közúti balesetek száma nulla legyen.
Tömegek bankszámlái kerülhetnek veszélybe, a csalók a legfrissebb módszere ugyanis még az arcfelismerő rendszert is képes átejteni.
A magyar szecesszió egyik fontos emléke tűnt el a Kozma utcai temetőből. A századforduló egyik legjelentősebb építőművészeti emléke Lajta Béla műalkotása volt.
Egy fiatal nő egy átlagosnak induló munkanapján rémisztő helyzetbe került: véletlenül bezárta magát egy ipari fagyasztókamrába. Szerencsére sikeresen kimenekítették.
Még néhány napig velünk marad a kellemes, nyárias idő, csütörtökön azonban már egy hidegfront alakíthatja át az időjárást.
Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.
A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.
Legújabb kvízünk kérdései kissé eltérnek attól, amire egy Magyarországról szóló fejtörőben általában számíthatsz – megbirkózol csalafinta kérdéssorunkkal is?
Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.
Az aszály ellenére szükség lesz kémiai beavatkozásra is az ország egyes területein a szúnyogok számának csökkentése érdekében. A legtöbb területen biológiai gyérítést végeznek a héten.
Hihetetlennek tűnik ma már szinte, de Budapest belvárosában egykor több dunai fürdő működött, az egyik közvetlenül az Országház mellett.
Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.
Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.
Ha hatékony módszert keresel arra, hogy feloldd a benned felgyülemlett feszültséget, a bolygóidegmasszázs megnyugtat, és elég hozzá tíz perc is. Fenti videónkban Tóth Réka Ibolya, az Elveszett harmónia szerzője vezet végig a gyakorlaton.
Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.
A zsugorfólia mellett néhány év múlva eltűnhetnek a zöldségek és gyümölcsök műanyag csomagolásai, a vékony bolti zacskók és a szállodai miniflakonok az uniós szabály szerint.
Használt autó vásárlását követően a statisztikai adatok szerint még mindig sok vevőnek kell azzal szembesülnie, hogy a kilométeróra állása nem felel meg az autó által megtett addigi útszakasz hosszának.
Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.
Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!
Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.
Mivel a kötelezően kijelölendő pufferzóna a magyar és a szlovák oldalt egyaránt érinti, a Nébih és a területi szakemberek növényegészségügyi intézkedésekre figyelmeztetnek az érintett térségekben.
Hatvan éve elérhető már a kanyaró elleni vakcina, de a betegséget még mindig nem sikerült felszámolni Európában sem. A WHO legfrisebb összegzése szerint tavaly alacsonyabb volt az átoltottság a gyerekek körében, mint a 2010-es évek végén.
Az elmúlt hónapok csapadékmentes időszaka, az egyre gyakrabban visszatérő kánikula a vízhasználati szokásokat is befolyásolja. Egyre többen döntenek úgy, hogy mindezt nem az ivóvíz-hálózatból érkező vízzel, hanem fúrt kutakkal oldják meg.