Így férhet meg egy asztalnál a vegán és a húsevő

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Aki már állt tanácstalanul a konyhában, mert a családi asztalnál összeült a húsimádó, a vegetáriánus, és az, aki a nagyi ízeit keresi, annak a Sóbors új kiadványa, az „Egy asztalnál” című szakácskönyv jelentheti a megoldást. Az üzenet egyszerű: együtt enni mindig jobb, még akkor is, ha mást eszünk.

Ma már nem olyan egyszerű a vendégvárás, mint régen, hiszen megváltoztak az étkezési igények és szokásokEzt a problémát hivatott orvosolni az  "Egy asztalnál" című könyv is: vissza szeretné hozni a közös étkezés élményét, és úgy ültetni egy asztalhoz a családot és a barátokat, hogy a húsevő, a vegetáriánus és a vegán is jóízűen, együtt ehessen, a házigazdának pedig ne kelljen százféle fogást elkészítenie. 

Receptek, amelyek összehoznak

A kötet a megváltozott étkezési szokásokra született válaszként, és azt is bizonyítani szeretné, hogy a húsmentes vagy vegán étrend nem bonyolult:

egyszerű, könnyen elérhető alapanyagokból is készülhetnek kiváló fogások, akár már 1-1 hozzávaló kicserélésével vagy elhagyásával.

 Az Inda Press Kiadó gondozásában megjelenő, keménytáblás szakácskönyv így válik a modern háztartások nélkülözhetetlen segítőjévé, amely bebizonyítja, hogy a gasztronómia erejével még a legkülönfélébb ízlésű embereket is le lehet ültetni egy asztalhoz.

A szakácskönyv tökéletes karácsonyi ajándék a változatos főzés szerelmeseinek

10 menü, végtelen variációk

A könyv központi eleme 10 komplett menüsor, amelyeket húsos és húsmentes verzióban állítottak össze a szerzők. A koncepció lényege, hogy egy-egy menü ugyanazokból vagy nagyon hasonló alapanyagokból úgy is elkészíthető, hogy teljes értékű fogást kapjon a húsevő, a vegetáriánus és a vegán is. Ráadásul a köretek, feltétek és levesbetétek igény szerint cserélhetők és variálhatók.

A könyv menüi a praktikusság jegyében születtek.

A receptek mellett maradékmentő, időspórolós tippeket és tanácsokat is adnak a szerzők a főzés szerelmeseinek,

így a főzés végre nem teher, hanem valódi örömforrás lehet. A szerzők célja az volt, hogy a könyv ne csak recepteket adjon, hanem önbizalomtuningot is nyújtson a konyhában.

Idézőjel ikon

Nincs szigorú kalóriaszámolás, csak a lényeg: finom, szívvel-lélekkel elkészített, közösen elfogyasztható ételek.

Ha a szeretteidet te is egy asztalnál szeretnéd tudni karácsonykor, az "Egy asztalnál" könyv most 10% kedvezménnyel előrendelhető az Inda Press kiadó weboldalán!

Ha kíváncsi vagy a könyvre, amely az utóbbi idők egyik legsikeresebb magyar vígjátékáról készült, olvasd el ezt a cikkünket is!

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.