Szaloncukorkörkép: tudjuk, mit eszel idén karácsonykor, és azt is, hogy mennyiért

Olvasási idő kb. 4 perc

Mutatjuk, hogy melyek az idei szaloncukortrendek, és a tavalyi évhez képest mennyit drágultak az árak.

A szaloncukor a karácsony egyik elmaradhatatlan kelléke, ami gyakran már azelőtt elfogy, hogy egyáltalán a karácsonyfára kerülhetne. De vajon milyen ízeket kedvel a magyar? Továbbra is tartja magát a nagy kedvenc, vagy mostanra legyőzőre talált? Cikkünkből kiderül!

Mennyi az annyi?

Egy átlagos magyar család nagyjából egykilónyi szaloncukrot pusztít el évente, ami azt jelenti, hogy a várakozások szerint idén mintegy 3500 tonnás mennyiség fogyhat belőle a hazai boltokban. Ami az árakat illeti, a legolcsóbb szaloncukor kilója tavaly átlagosan 800 forintba, miközben a legdrágább 10 ezer forintba került.

Ehhez képest idén 0 és 10 százalék közötti áremelkedéssel kell számolni, attól függően, hogy milyen terméket választasz – derül ki a Magyar Édességgyártók Szövetségének adataiból. A drágulás a gyártók szerint annak köszönhető, hogy egyszerre emelkedett az alapanyagok – köztük a kakaó és a cukor –, a csomagolás és a munkaerő ára.

Mivel kíváncsiak voltunk, hogy a gyakorlatban miként is alakulnak az árak, cikkünk készítésekor átböngésztük több nagy áruházlánc online felületét. A legolcsóbb termék ekkor 2369 Ft/kg, a legdrágább pedig 15 707 Ft/kg egységáron futott.

Mik a legnépszerűbb ízek?

Bár a kínálatban számos különleges íz szerepel, a zselés szaloncukor népszerűsége továbbra is töretlen – olyannyira, hogy a fogyasztás kétharmadát viszi el. Ezután a marcipános, kókuszos és karamellás változatok következnek a népszerűségi listán, amelyek a zseléssel együtt az eladások 90 százalékát teszik ki, vagyis a többi íz a maradék 10 százalékon osztozik. A tapasztalatok alapján azonban egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik a diétás, organikus, vegán, illetve a különféle prémiumtermékek iránt is.

Még mindig a zselés szaloncukor a legnépszerűbb
Fotó: acceptfoto / Getty Images Hungary

Megfelelnek a szaloncukrok az előírásoknak?

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt fogyasztóvédelmi vizsgálat szerint ilyen téren egészen kedvező a helyzet. Az összesen 20 ellenőrzött szaloncukor közül – amelyek között a klasszikus zselés mellett előfordult marcipános, tiramisuízű és tökmagkrémes termék is – mindössze egyetlen olyan akadt, amelynek összes tömege a megengedettnél nagyobb mértékben tért el a dobozon szereplő adattól.

A vizsgálat másik fő kérdése az volt, hogy a szaloncukrok bevonataránya megfelelő-e. Ez azért fontos, mert a túl vékony burok miatt a szaloncukrok tölteléke könnyen kifolyhat, vagy ha mártott termékről van szó, akkor az hamarabb kiszáradhat. A jó hír, hogy a vizsgálaton az összes szaloncukor megugrotta az előírt limitet, ami a töltött termékeknél 25, míg a mártottaknál 20 százalékos. Az elégtelen bevonat miatt tehát egyetlen szaloncukrot sem kellett bevonni.

Melyek a legjobb szaloncukrok?

Egy civil kezdeményezés keretében idén újra meghirdették „Az Év Szaloncukra” versenyét, amelyen a zsűri összesen 9 kategóriában 152 termék közül választotta ki a legjobbakat, miután az értékelésben részt vevő mintegy 150 kóstolónak több mint 5000 szem szaloncukrot osztottak szét. A kategóriák összeállításában a Magyar Édességgyártók Szövetsége nyújtott szakmai segítséget.

„Az Év Szaloncukra mellett a kézművesek külön is megmérkőztek, de idén is kiemelt kategória volt a hozzáadott cukrot nem tartalmazó szaloncukrok kategóriája, valamint az alacsonyabb árú (599 Ft/100 g alatti) kategória. Mivel a múlt évben láthatóan voltak slágerízek, így idén a legkedveltebb ízek legjobbjait is megkeresték. Idén is kiválasztották a legjobb új ízt, de ezekben a kategóriákban csak egy győztest hirdettek” – írták az eredményt összegző közleményben, amely szerint a díjazottak sora a következőképpen alakult:

Az Év Szaloncukra győztesei:

1. Sulyán Cukrászda – az Egy falat Mennyország sütemény szaloncukor verziója

2. Demeter Chocolate – jamaicai fekete kókuszos szaloncukor fehér csokoládéval

3. Stühmer – pisztáciakrémes szaloncukor

Az Év Kézműves szaloncukrai:

1. Sulyán Cukrászda – roppanó kekszes fehér csokoládés trüffel szaloncukor fehér csokoládéban

2. Demeter Chocolate – jamaicai fekete kókuszos szaloncukor fehér csokoládéval

3. Kézműves Cukrászda (Gyula) – sós-karamellás szaloncukor

Az Év Cukormentes (hozzáadott cukrot nem tartalmazó) szaloncukrai:

1. Stühmer – mogyorókrémmel töltött tejcsokoládé szaloncukor édesítőszerekkel

2. Lissé – aranygaluskás szaloncukor hozzáadott cukor nélkül

3. Stühmer – narancsos szaloncukor édesítőszerekkel

Az Év szaloncukra 599 Ft/100 g alatti árkategóriában:

1. Tesco – banános-ropogós és málnás-robbanócukros szaloncukor

2. LIDL – fehér csoki eperrel és barackkal, hozzáadott cukor nélküli szaloncukor

3. Boci – meggyes zselés szaloncukor

A legjobb zselés szaloncukor: Chocco Garden – meggyes zselés szaloncukor

A legjobb marcipános szaloncukor: Hóvirág Fagylaltbár – vörösboros-aszalt szilvás szaloncukor

A legjobb mogyorós szaloncukor: Stühmer – piemontei mogyorós szaloncukor

A legjobb karamellás szaloncukor: Keszthelyi Sütibolt – roppanó ostyás sós karamellás szaloncukor

A legjobb kókuszos szaloncukor: Demeter Chocolate – jamaicai fekete kókuszos szaloncukor fehér csokoládéval

Az Év Új Íze: Boci – meggyes zselés szaloncukor

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.