Miért <i>Last Christmas</i>? – Minden, amit nem tudtál a Wham! slágeréről

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Minden idők egyik legnagyobb karácsonyi slágere – ami teljesen kikerülhetetlen, ha az emberi vásárol, rádiót hallgat, vagy csupán kimozdul otthonról az ünnepi időszakban – valójában nem is a karácsonyról szól, hanem egy fájdalmas szakításnak állít emléket. Minden, amit nem tudtál a Wham! és George Michael 1984-es sikerdaláról.

Az 1981-ben a kelet-angliai Bushey városában alapított Wham! alig három év leforgása alatt a világ egyik legnépszerűbb és legjobban kereső popzenei formációjává avanzsált, a két középiskolai barát, George Michael és Andrew Ridgeley duója három szerzeménnyel – Wake Me Up Before You Go-Go, Everything She Wants, Careless Whisper – is az amerikai slágerlisták élén végzett. Időközben azonban folyamatosak voltak a konfliktusok, mind a duón belül, mind a kiadókkal szemben, akik egyértelműen jóval tehetségesebbnek látták a mindössze 21 éves Michaelt társánál (nem véletlen, hogy a Careless Whispert kvázi-szólófelvételként reklámozták).

Egy szomorú dal

A Last Christmas (helyesen: A legutóbbi karácsony / Tavaly karácsony és nem Utolsó karácsony) nem az ünnepi szezonban, hanem 1984 nyarán született, amikor a két zenész éppen hazalátogatott Észak-Angliába: beugrottak egy kis időre Michael szüleihez, aki – Ridgeley elmondása szerint – felment megnézni gyerekkori szobáját, egy órával később pedig teljes átszellemültségben megjelent a dal kottájával és szövegével.

A nosztalgia ihlette varázslatos pillanatban keletkezett szám egy szerelemről szól, amely tavaly karácsonykor szökött szárba, másnap azonban a hölgy már el is árulta imádóját, aki emiatt fájó szívvel néz elébe az idei ünnepeknek – talán éppen ez a szomorkás hangnem, a hagyományos karácsonyi slágerek szirupos jó kedélyével merőben szembemenő rezignáltság a titka, miért aratott világszerte sikert a Last Christmas, melyet egy ízben még a legszomorúbb ünnepi dalnak is megválasztottak.

Michael annyira személyes projektnek fogta fel a dalt, hogy saját magán kívül kizárólag a hangmérnököt és két asszisztensét engedte be a stúdióba, amikor augusztusban sor került a felvételre: minden hangszeren ő maga játszott az ütősök kivételével, melyeket dobgép helyettesített, a megfelelő hangulat érdekében pedig karácsonyi égőkkel és más dekorációkkal díszítette fel a helyiséget.

Egy másik karácsonyi sláger miatt nem lett slágerlistaelső

A kislemez – melyet Wham! néven adtak ki, annak ellenére, hogy Ridgeley semmilyen formában nem működött közre – természetesen decemberben jelent meg, és azonnal bomba siker lett, a brit slágerlista első helyére mégsem tudott felérni, azt ugyanis egy másik karácsonyi sláger, a Bob Geldof által életre hívott, afrikai éhezőket segítő Band Aid Do They Know It’s Christmas? (Vajon tudják, hogy karácsony van?) című szerzeménye foglalta el. Michael – aki a rivális dalban is közreműködött – és Ridgeley egyébként a Last Christmas kislemez után járó bevételeket etióp gyerekek megsegítésére ajánlották fel.

A dal mellett a videóklip is jelentős sikert aratott, érdekesség, hogy George Michael ebben látható utoljára szakáll nélkül: a kisfilmet a svájci Alpok egyik népszerű síparadicsomában, Saas-Feeben rögzítették, a duón kívül pedig Kathy Hill modell alakítja a legfontosabb szerepet benne. Az elmúlt majd’ negyven évben rengeteg más előadó, többek között Kylie Minogue, Gwen Stefani, Ariana Grande, Taylor Swift és a Coldplay is feldolgozta az örökbecsű karácsonyi slágert, amely máig mintegy 2 millió példányban kelt el világszerte.

A Wham! azonban még két évvel sem élte túl a Last Christmas sikerét: 1986 júniusában egy 72 ezer néző által megtekintett wembley-beli koncerten a páros elbúcsúzott a közönségtől, George Michael szólóban folytatta a zenei pályát, míg Andrew Ridgeley inkább Forma–3-as autóversenyzőként próbált szerencsét, ez, illetve újabb zenei próbálkozásai azonban nem hoztak számára különösebb sikert.

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.