A világ egyik leghíresebb regénye tette népszerű ünneppé a karácsonyt

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Minden idők leghíresebb karácsonyi regénye mindössze hat hét alatt született meg, és Dickens egyik múzsája az anyagi gondok súlya volt.

Hogy a történet mennyire időtálló, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a mai napig a „karácsonyi ének” kifejezésre 55 millió találatot ad ki a keresőprogram. A mű egyik titkának éppen azt tartják, hogy nemcsak a viktoriánus kor angol olvasóinak szólt, hanem a ma emberének is.

Örök harc a pénzzel 

Pedig 1843 nem volt a legjobb év Charles Dickens számára. Legalábbis decemberig nagyon így tűnt. Mivel az előző két regénye nem aratott sikert, a kiadója megkurtította a fizetését. A felesége az ötödik gyermekükkel volt várandós, és nem sokkal korábban egy nagyobb és drágább házba költöztek. Ráadásul, a rokonai – különösen szerencsétlen sorsú apja, aki képtelen volt bánni a pénzzel, és akiről Wilkins Micawbert mintázta a Copperfield Dávidban – folyton támogatást vártak az egyre ismertebbé váló Dickenstől. A 31 éves író komoly válságban volt; alkotóként és anyagi értelemben egyaránt.

Azt érezte, hogy keményen dolgozik, ám ennek nincs látszata. Így kellett egy bestseller, ami kirántja a bajból. Ez volt a Karácsonyi ének. 

„Az egyik pont, amely életre keltette Ebenezer Scrooge-ot, a tény, hogy Dickens valószínűleg maga is fukarnak érezte magát – magyarázta a Financial Newsnak Declan Kiery, a New York-i Morgan Könyvtárban megrendezett Dickens-kiállítás kurátora. Tény, hogy Dickens életének hőse és egyben gonosztevője is a pénz volt, akárcsak a Karácsonyi ének főszereplőjének, Scrooge-nak.” 

Az író 12 éves volt, amikor apja olyannyira túlköltekezett, hogy az adósok börtönébe került. Akkortájt az volt a szokás, hogy a családfővel a gyerekek és a feleség is bevonult a rácsok mögé, ám a kis Charlest egy régi barátjuknál helyezték el, ahol a lakhatásért fizetnie kellett. Ezért otthagyta az iskolát, és egy gyárban dolgozott fizikai munkásként. A legnagyobb sokk azonban akkor érte, amikor – miután a család néhány hónappal később kikerült a börtönből – az anyja nem engedte, hogy a fiú visszatérjen az iskolapadba, hanem a gyárban kellett maradnia, hogy napi 10 órát dolgozzon, heti 6 schilling fizetésért. Ezek az élmények nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy történeteiben megjelennek a szegények, az elesettek és a rossz helyzetben élő gyerekek. 

A megjelenés napján elfogyott az összes példány

A múlt árnyai és a jelen pénzügyi gondjai teremtik meg minden idők leghíresebb rémálmát. Ebenezer Scrooge, a megkeseredett uzsorás csak humbugnak tartja a karácsonyt. Szenteste éjszakáján azonban először volt üzlettársa, Jacob Marley kísértete látogatja meg, akinek fukarsága miatt szörnyű sorsa van a másvilágon, majd sorban a múlt, a jelen és a jövendő karácsonyok szellemei köszönnek be hozzá. A lidérces rémképek hatására Scrooge reggelre megváltozik; jóságos lesz, és támogatja az elesetteket. 

A Karácsonyi ének 1939-es kiadása Fotó: Wikimedia Commons

Stephen Grosz pszichoanalitikus előadásain éppen a Karácsonyi éneket hozza fel példaként, hogy miképp változhatnak az emberek a terápia hatására. „Scrooge nem azért változik, mert fél, hanem mert megérintette a halál szele. Félhetünk a súlygyarapodástól, de ettől még nem fogjuk megreformálni az étrendünket. Ehhez valami több kell” – magyarázza Grosz.

Az azonban egyértelmű, hogy Charles Dickens életébe jelentős változást hozott a Karácsonyi ének: 1843. december 19-én jelent meg, és még aznap el is fogyott az összes példány, egy év alatt pedig 13 kiadást élt meg. Ugyanakkor az író nem volt üzletember; annyira fontos volt számára, hogy jó minőségű papíron és kötésben, illetve szép illusztrációkkal jelenjen meg a mű, hogy neki szinte alig maradt haszna a kiadáson. Valójában először életében 10 évvel a Karácsonyi ének megjelenése után érezte magát anyagilag biztonságban, és akkor sem könyvei, hanem felolvasókörútjai tették tehetős emberré.

Az eredeti kézirat jelenleg New Yorkban, a Morgan Könyvtárban van kiállítva. Dickens egy barátjának adta, aki 270 fontos kölcsönnel segítette ki.

A becses tárgy mai értéke úgy 5 millió dollár; kétszer annyi, mint amit az író valaha is keresett. 

Boldogok a pulykatenyésztők…

Ám volt egy másik, meglepő hatása is a legendás műnek. Az 1800-as évek elején-közepén közel sem volt olyan népszerű ünnep a karácsony, mint manapság. Dickens azonban divatba hozott, illetve felélesztett jó néhány hagyományt a regénnyel.

Charles Dickens portréja
Fotó: Dea / G. De Vecchi / Getty Images Hungary

Például Scrooge pulykát visz vacsorára a Cratchit családnak, azóta pedig az angol és amerikai ünnepi asztal elképzelhetetlen e fogás nélkül. Voltak azonban, akik nem örültek a Karácsonyi ének sikerének: mivel korábban az ünnepi étel a liba volt Angliában, az eladások jelentősen csökkentek, és ezért Dickens műve volt a ludas. Ugyanakkor, a karácsonyhoz kötődő adományozásra, az elesettek támogatására is a Karácsonyi ének hívta fel a figyelmet.

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.