Ezek lehetnek a világ legrondább karácsonyi pulóverei: galériában mutatjuk őket

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ma már a csúnya pulcsi hozzátartozik a magyar karácsonyokhoz is: vannak, akik szinte versengenek azon, ki tudja beszerezni a legborzalmasan kitűnőbb darabokat. Galériánk inspirációt adhat ebben a versenyben!

A karácsony elüzletiesedésének a jeleként az 1950-es években jelentek meg a karácsonyi témájú pulóverek. Eredetileg Jingle Bells-pulcsiknak hívták őket, de csak néhány tévés személyiség tette az ünnep részévé az ekkor még nem annyira feltűnő ruhadarabokat. Közel fél évszázadot kellett várni, hogy megváltozzanak a pulcsik iránti érzelmek, és ahogy már oly sok mindennel kapcsolatban történt, egy film indította el ezt a gyökeres változást.

Egy film, amely mindent megváltoztatott

A 90-es évekre fordulva még mindig inkább kellemetlen asszociációkat keltettek, mígnem 2001-ben a Bridget Jones naplójában meg nem jelent Mark Darcy a vörös orrú rénszarvast ábrázoló pulcsijában… 2002-től a legelső vancouveri alkalmat követően már tömegével szervezték a ronda pulcsis bulikat, a népszerűségük azóta bő 20 éve töretlen. Mindenesetre a hajdani szolid hópelyhes vagy rénszarvasos mintáktól elég messzire jutottunk, ahogy azt galériánkból is láthatod. (Kattints a képre a 10 fotó megtekintéséhez!)

Galéria ikon

10

Galéria: A ronda pulcsik is a karácsonyhoz tartoznak
Fotó: Nbc / Getty Images

Adománygyűjtéshez kapcsolódnak a ronda pulcsik

Magyarországon is van már hagyománya a legfeltűnőbb karácsonyi ruhadarabnak, gyakran rendeznek jótékonysági céllal is ronda pulcsis futásokat, így kezdjük megszeretni azt, amitől egykor még kiakadtunk. Az utóbbi egy-két évtizedben világszerte csúcsra járatták a pulcsikban rejlő lehetőségeket, és a Bridget Jones-filmmel kezdődő képzettársításokban egyre nagyobb helyet foglal el a humor.

Hujber Szabolcs
Hujber Szabolcs
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?