Még a karácsonyt is át akarta formálni Hitler

Olvasási idő kb. 4 perc

Amikor a karácsonyhoz kapcsolódó hagyományok meghitt képeire gondolunk – a Csendes éj ünnepélyes dallamaira, a karácsonyfa csillogó díszeire, a betlehemre –, nehéz elképzelni, hogy mindezeket egy ideológia szolgálatába állították. Pedig Hitler náci rezsimje pontosan ezt tette: módszeresen próbálta kiirtani az ünnep zsidó-keresztény gyökereit.

Adolf Hitler 1889-ben született az Osztrák–Magyar Monarchia területén apja második házasságából. Katolikusnak keresztelték meg, és fiatal éveiben keresztényi nevelést kapott. Apja az 1903-as új év beköszönte után két nappal épp a lambachi fogadóba ment, hogy megigya szokásos reggeli borát, amikor összeesett, és mire az orvos kiért hozzá, meghalt. Az akkor 14 éves fiút nem viselte meg különösebben az eset, mert nem igazán kedvelte apját, aki többi gyerekével és a feleségével sem ápolt jó kapcsolatot. Amikor viszont négy évvel később édesanyja, Klara betegedett meg mellrákban, az sokkal rosszabbul érintette. Hozzá rendkívül erős érzelmi kötelék fűzte, így miután 1907. december 21-én az operációját levezető orvos azt közölte vele, hogy anyja már a karácsonyt sem fogja megérni, az éppen csak nagykorúvá vált fiú teljesen összeomlott.

Ettől fogva a család és a hagyományos ünnepek elvesztették számára a jelentőségüket, és élete hátralévő részében soha nem tartotta meg a karácsonyt.

Így alakította át Hitler a karácsonyt

Nem tudni, hogy Hitler fiatalkori évei mennyire befolyásolták későbbi tetteit és nézeteit, de a megélt tragédiák is hozzájárulhattak torz világképének kialakulásához. Bűnbakokat keresett, és ezeket a zsidóságban találta meg. Mivel maga Jézus is zsidónak született, ő sem kerülhette el a gyűlöletét. Így aztán a náci rezsim kiterjedt propagandagépezete a karácsonyt sem hagyta érintetlenül, megpróbálta átalakítani azt egy germán-pogány ünneppé. Ennek eredetét a téli napfordulóhoz kötötték, így át is akarták dátumozni az időpontját. A zsidó–keresztény gyökerek helyett pedig az árja faj mitikus öröksége került középpontba. A karácsonyfát a germán világ kőrisfahajtásának tekintették, a fa csúcsdíszeként használt csillagot a Dávid-csillag zsidó eredete miatt lecserélték a svasztikára, a karácsonyfadíszeket pedig a napkerékre.

A Hitlerjugend fiataljai karácsonyi ajándékokat készítenek
Fotó: ullstein bild Dtl / Getty Images Hungary

náci ünnep nemcsak vizuális, hanem érzelmi manipuláció is volt. Az egészet a „faji tisztaság” megünnepléseként állították be. Az adventi koszorút viking motívumokkal díszített napforduló-koszorúra, a betlehemi jászolt „karácsonyi kertre” cserélték, ahol fából készült apró szarvasok és nyulak foglaltak helyet. A karácsonyi énekek szövegét átírták, hogy eltüntessék belőlük a keresztény utalásokat. Még a Csendes éj, a világ egyik legismertebb zenéje is átalakult a nácik keze alatt. Kitörölték belőle mindazt, ami a messiás eljövetelét hirdeti, és helyette a német nép és a természet tisztaságát helyezték a fókuszba. Ugyanígy Händel Messiás című művébe is bele akartak nyúlni.

Új értelmet nyertek a karácsonyi kellékek

A hagyományos karácsonyi elemeket is újraértelmezték: az ünnep fényét szimbolizáló gyertyák „pogány démoni mágiát” idéztek, miközben a német anyákat úgy mutatták be, mint a „német otthon szellemének őrzőit”. A német női magazinok germán rúnákat és horogkeresztet formázó sütemények receptjeit osztották meg, és arra biztatták az anyákat, hogy az új generáció nevelésébe már a konyhában kezdjenek bele. Az üzletek polcain pedig csokimikulások helyett SS-katonákat formázó csokoládéfigurák sorakoztak, amelyek az árja férfiasságot voltak hivatottak dicsőíteni.

Még a Mikulás alakját is átalakították: Szent Miklóshelyett a germán mitológiából ismert Odin alakját használták, aki fehér lován hozta el a tél örömét.  Az adventi naptárakat pedig náci harci és propagandajelvényekkel árulták. A háború előrehaladtával azután a karácsonyi ünneplés egyre inkább a fronton harcoló katonáknak szánt ajándékcsomagok készítésére korlátozódott, bár a propaganda továbbra is próbálta Hitler személyét a „megváltóként” pozicionálni.

Ki miben hitt a náci pártban? 

A náci párt tagjai között persze egyaránt voltak hívők és ateisták, meg olyanok is, akik azt vallották, hogy Jézus nem zsidó volt, hanem árja. De még többen voltak, akik le akarták rombolni a katolikus egyház erejét. Az NSDAP főideológusa, Alfred Rosenberg könyvében fő témaként tárgyalta a kereszténység mint nem árja jelenség kártékonyságát. 1934-ben a Gestapo meggyilkolta a német politikai katolicizmus egyik vezető képviselőjét, Erich Klausenert, ami után XI. Piusz pápa kiadta a nemzetiszocializmust elítélő enciklikáját. Ez persze nem állította meg a Führert, aki 1941-től nagyszabású támadást indított a német szerzetes- és apácarendek ellen: több mint 200 kolostort és száz egyéb egyházi létesítményt zártak be és államosítottak, és ebben az időben már számos pap is a koncentrációs táborokban volt. 

A harcoló katonáknak szánt üdvözlőlapok Hitler képmásával indultak a frontra német karácsonyt kívánva
Fotó: Culture Club / Getty Images Hungary

Az SS tagjainak különleges karácsonyi ajándékok dukáltak, például a dachaui láger foglyaival gyertyatartókat készíttettek, amelyeket a legjobban szolgáló, vagyis legtöbb embert likvidáló tisztek kaptak jutalmul. Az utolsó háborús karácsony idején pedig – amikor már mindent a haditermelésnek rendeltek alá – a német gyerekek is többnyire töltényhüvelyekből vagy elhasznált lőszerekből készített ajándékokat kaptak. Ezek a tárgyak egyszerre szolgálták az ideológiai lojalitás kialakítását és a karácsony militarizálását.

A nácik minden igyekezete ellenére azonban a hagyományos karácsony szelleme nem tűnt el teljesen, a tradíciók megtartása egyfajta ellenállássá,tüntetéssé vált a fasizmus ellen. Az emberek a fronton és otthonaikban is próbálták megőrizni az ünnep családi, meleg hangulatát – még akkor is, ha a szimbólumok egy másik, sötétebb jelentést is hordoztak. 

Ha arról a faluról is olvasnál, amelynek a lakói teljesen ártatlanul haltak meg a második világháborúban, ide kattintva megteheted.

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.