Egészen meglepő, mit kérnének a 8-10 éves gyerekek karácsonyra a Jézuskától

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nincs olyan kisgyermek, akinek ne lennének álmai, vágyai, különösképpen karácsony közeledtével. De vajon mi után epedezik egy nyolc-tíz éves kisdiák? Talán sok szülő meglepődve tapasztalná, milyen teljesítésre váró ábrándjai vannak a gyermekének, ha csak egy gondolat erejéig is beleláthatna a buksijába.

Bevallom őszintén, amikor arra kértem egy osztálynyi általános iskolás kisdiákot, hogy írjanak levelet a Jézuskának arról, milyen ajándéknak örülnének a karácsonyfa alatt, nem arra számítottam, amit az irományokban találtam. Jó volt látni, hogy sokszor egy szülőnek egyáltalán nem kell szuperhősnek lennie ahhoz, hogy az álmokból valóság lehessen.

Nem a digitális csodára vágynak

Kedves Jézuska! Már régóta nem írtam neked levelet, de újra eljött az idő, hogy írjak…” – így kezdődött az első levél, amit a kezembe vettem, és kíváncsian vártam a folytatást. Különösképpen azért, mert a digitalizációba beleszületett, ott nevelkedő és formálódó alfa-generációhoz tartozó gyerekek szinte az anyatejjel szívták magukba az okostelefonok és az internet által varázsolt online világot. Éppen ezért azzal a meggyőződéssel és tapasztalattal vágtam bele a levelek olvasásába, hogy a gyerekeknek többségében biztosan majd olyan kívánságaik lesznek, melyekkel még inkább ki szeretnék elégíteni a mérhetetlen ingerszükségletüket, hogy még véletlenül se unatkozzanak.

A gyerekek tárgyak helyett törődésre és a szüleikkel együtt töltött időre vágynak
Fotó: AleksandarNakic / Getty Images Hungary

De jóleső érzés volt azt tapasztalni, hogy részben tévedtem.

Ha a kívánságok teljesítéséről van szó, akkor a gyerekek többsége most is egy olyan világ megteremtéséről álmodik, ahol nem feltétlenül a sok és a drága ajándék a boldogságuk kulcsa. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nem szeretnének selyemszalaggal átkötött ajándékot a fa alá, de a legtöbben mégis sokkal inkább a szüleikkel eltölthető időből és élményből kértek többet a Jézuskától.

Utaznának, hogy élményeket gyűjtsenek

„…én csak egy élményt kérek a családommal” – folytatódott tovább az első kívánságlevél. Majd következett a másik: „Én azt szeretném, hogy anyáékkal legyen egy jó élmény.”
Az általános iskolás gyerekek által írt levelek nagy tanulsága, hogy a diákok többsége nem tárgyakra, leginkább törődésre, sok nevetésre és a családjukkal közösen megélt pillanatokra vágyik – és nem csak a szeretet ünnepén, a karácsonyfa alatt. 

Az alfa-generációhoz tartozó gyerekek életében még alig volt fehér karácsony
Fotó: Imgorthand / Getty Images Hungary

A levelekben minderre azonnal megoldást is kínáltak. Szerintük jó alkalom lenne a közös élményszerzésre, ha a családjukkal elutazhatnának egy általuk érdekesnek és izgalmasnak tartott országba. A kisdiákok Görögországot, Horvátországot, Amerikát, Londont és a havas Erdélyt jelölték meg úti célként, de volt olyan is, aki nem utazna messzebbre a sátoraljaújhelyi bobpályánál.

Van, ami nem kerül pénzbe

Volt, aki csupán annyit kért, hogy legyen kevesebb munkája az édesanyjának és az édesapjának, és mindemellé még egy kiscicát óhajtott.

A tél varázsa, amikor mindent vastag hótakaró borít, és amikor befagynak a természetes vizek is, ennek a generációnak ez idáig még javarészt kimaradt az életéből.

Talán nem véletlen, hogy olyan nagyon vágynak arra, hogy szánkózhassanak és korcsolyázhassanak.

Édesség, cipő, okosóra

Kiderült, hogy a kisfiúk most is vágynak zöld teherautóra, stoplis futballcipőre, de az édesapjuk gyermekkori kívánságlistájával ellentétben az ő felsorolásukban már ott szerepel az okosóra, a legó és a Minecraft játék is. Sok gyerek vágyik még édességre, új ruhára és biciklire, valamint plüssmackóra és egy új iskolatáskára.

Okosóra, okostelefon és videójáték is szerepelt a gyerekek karácsonyi kívánságlistáján
Fotó: az okosórák nem mérne vércukrot

Természetesen nem akarjuk azt a látszatot kelteni, hogy a mai gyerekek akarácsonyi kívánságlistájukkal egy olyan kor után áhítoznak, amit csak a szüleik ismerhetnek. Álszentek lennénk, ha a felsorolásból kihagynánk, hogy a vágyálmok között bizony ott volt egy új telefon, ami „gyorsan reagál”, a számítógép, a monitor, a billentyűzet és a videójátékhoz csatlakoztatható PC-kormány is. De azt gondolom, ezen napjainkban már egyik szülő sem lepődik meg.

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.