Íme a legbizarrabb karácsonyi szokások: gyújtogatás, boszorkány is előfordul

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha esetleg azt gondolod, nincs az a furcsaság, amelyen meglepődnél a karácsonyi szokások közt, olvasd el összeállításunkat, mely a világ legfurcsább ünnepi tradícióit gyűjti egybe!

Lehet, hogy neked nem a gyújtogatás, a gyorsétterem vagy a pókok a kedvenc ünnepi asszociációid: nyugi, nekünk sem, ebben nincsen semmi furcsa. Vannak ugyanakkor nemzetek, amelyeknek furcsa szokásai bizony épp a fentiekhez kapcsolódnak. Ha kíváncsi vagy, mely nemzet fiai terítenek karácsonykor halottaknak, és hol segíti boszorkány a Mikulást, olvass tovább!

Japán: éljen a karácsonyi gyorskaja!

Mifelénk halat vagy szárnyast divat fogyasztani az ünnepen, a japánok azonban egészen máshogy fogják meg a kérdést, mint mi. Az országban ügyes marketingkampánynak, és az állítólag kis méretű sütőknek köszönhetően a sült csirke, karácsony, KFC trió fonódott össze az emberek fejében.

Ennek következtében az ünnepen csak asztalfoglalást követően lehet KFC-ben enni, a gyorsétteremlánc jelképe, az ezredes pedig Mikulás-ruhát ölt az üzletek előtt.

Akinek nem jut hely, az sem szomorkodik: házhoz rendelhet egy karácsonyi vödröt az étterem kínálatából!

Az ezredes mint Mikulás: ez aztán a furcsaság!
Fotó: Yuichi Yamazaki / Getty Images Hungary

A norvégok elrejtik a seprűket

Karácsony éjjelén a gonosz szellemek is elszabadulnak, így minden norvég alaposan elrejti a házban található seprűket, nehogy kiszabadulásukkor azzal repkedjenek.

Talán a legnagyobb furcsaság a kakiló katalán farönk

Karácsonyi díszbe öltöztetik a papírból készült farönkfigurát, megtömik finomságokkal, majd csépelni kezdik, miközben azt kiabálják: ha nem kakilsz rendesen, tovább verlek a botommal! A kartonból készített rönk egyszer csak összeroppan, a gyerekek elé tárva a belé rejtett finomságokat.

A katalánoknál annyira beakadt a kakilás témája, hogy még a betlehemi jelenetekbe is betesznek néhány letolt nadrágú figurát.

Hát, no comment.

A grönlandi menü borzalmas

A gyerekeknek ilyenkor mattakot – nyers bálnahúst egy kis zsírral – és kiviakot kell enniük, amelyet fókabőrbe töltött alkabukók tetemeinek fermentálásával állítanak elő. Ennél borzalmasabbat el sem tudnánk képzelni.

Ukrajnában pókhálós a karácsonyfa

A szokásos díszeken túl pókhálószerű dekort és pókfigurákat is dobnak a helyiek a karácsonyfákra: a szokás eredete abban a mesében rejlik, melynek főszereplője, egy szegény asszony nem tudott mit tenni karácsonyfájára. Az ünnepen azt vette észre, hogy egy pók csodálatosan csillogó hálóval szőtte be azt: ma azért dobják a pókhálókat a fára, hogy szerencsét hozzanak a jövő esztendőre.

Kedves karácsonyi legenda miatt díszítik a fát pókhálóval
Fotó: bgfoto / Getty Images Hungary

A portugálok a holtaknak is terítenek

A karácsonyi vacsorának, a consodának sok helyen része az is, hogy megterítenek az elhunyt családtagoknak – ezáltal saját maguknak szeretnének szebb jövő évet elérni. Ez is egy szokás…

A boszi hozza az ajándékot

Az olasz gyerekeket La Befana, egy boszorkány lepi meg ajándékkal: a szokás mögötti történet szerint a háromkirályok a boszorkányt is hívták magukkal annak idején Betlehembe, hogy meglátogassa a kis Jézust, de ő azt felelte, nem ér rá…

A svédek pedig gyújtogatnak

Gavle városában minden évben szalmakecskét állítanak fel karácsony előtt – és minden évben megpróbálják azt felgyújtani vagy más módon elpusztítani. Erre tavaly öt év kihagyás után került sor. A szalmakecskét 1966 óta állítják fel, eddig legalább 35 alkalommal sikerült felgyújtani. Fura tradíció – de van benne kihívás…

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.