Boltzár jön az ünnepekkor: erre készülj a karácsonyi bevásárlás során

Olvasási idő kb. 2 perc

Egyre több bolt dönt úgy, hogy dolgozói karácsonyi készülődését megkönnyítendő december 24-én zárva tart.

A HRportal.hu összegezte, mely magyarországi üzletek nem nyitnak ki deecmber 24-én. Van olyan üzlet, ami évek óta munkaszüneti napnak adja ki a karácsony előtti napot. Mutatjuk a listát. 

Cikkünk végén szavazhatsz is, kíváncsiak vagyunk, te miként készülsz a karácsonyra. 

December 24-e számos korábbi terv ellenére munkanapnak számít hazánkban. Amint azt korábban a Díványon megírtuk, 2026-ban a szenteste már pihenőnap lesz. Az alábbi cégek azonban már idén kedveznek dolgozóiknak. 

Nem minden bolt lesz nyitva karácsony előtt
Fotó: Burak Karademir / Getty Images Hungary

Ezek a boltok nem nyitnak ki a karácsony előtti napon

December 24-én zárva tartanak a Rossmann magyarországi üzletei. A cég már novemberben közölte, hogy így tesznek. 

Idézőjel ikon

"A vállalat célja, hogy kollégái az ünnep napját szeretteik körében, nyugodt körülmények között tölthessék"

- írták. Zárva tartanak a JYSK üzletei is országszerte. Amint azt hangsúlyozták, immár nyolcadik éve dönt úgy a cégvezetés, hogy december 24-én zárva tartja üzleteit. Ezzel azt kívánják biztosítani, hogy a munkatársak az ünnepet családjukkal tölthessék, pihenhessenek és feltöltődhessenek.

Több üzletet is érint országszerte a boltzár december 24-én, ne hagyd az utolsó pillanatra az ajándékok beszerzését
Fotó: Kseniya Ovchinnikova / Getty Images Hungary

Ne hagyd az utolsó pillanatra a vásárlást

A népszerű cipőbolt, a DEICHMANN üzletei is zárva lesznek szenteste napján.  

Idézőjel ikon

„Család- és emberközpontú vállalatként munkavállalóink jólléte elsődleges fontossággal bír számunkra. Mivel úgy gondoljuk, hogy nemcsak a karácsonyt, hanem a szenteste napját is mindenkinek a szeretteivel kellene töltenie közös emlékeket gyűjtve, így nem volt kérdés, hogy idén sem nyitjuk ki üzleteinket”

– tette közzé a HRportal.hu Tóth Péter, a DEICHMANN ügyvezető igazgatójának válaszát. A cég arról is tájékoztatott, hogy munkavállalóik nagy örömmel fogadták a kezdeményezést. 

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.