Kedvencünk, az Igazából szerelem: ez történt szereplőivel a bemutató óta

GettyImages-92340624

Bármilyen hihetetlen is, az Igazából szerelem már 19 éves: sokak szerint ez A Karácsonyi Film. Sztárgárdájának tagjai közt vannak, akiket már akkor is ismerősként köszönthettük – de vannak, akiknek karrierjében nagy mérföldkő volt a film.

Rowan Atkinson cameója, Emma Thompson méltóságteljes alakítása, Claudia Schiffer váratlan megjelenése vagy Hugh Grant tánca: számos olyan pillanata van a filmnek, amelyet mosolyogva vagy épp könnyek közt idézünk fel magunkban. Az Igazából szerelem fantasztikus színészekkel teli stábjából alig van valaki, aki ne épített volna sikeres karriert azt követően, hogy ebben az érzelmes és szerelemmel teli karácsonyi filmben feltűnt – de lássuk, kivel mi történt pontosan!

Billy Mack – Bill Nighy

A brit színész már akkor sem volt tejfölös szájú, amikor megkapta a cinikus rocker szerepét – viszont ez a film nyitott számára utat Hollywoodba. Nem skatulyázta be Billy Mack, később játszott A Karib-tenger kalózaiban, a Galaxis útikalauz stopposoknakban, a Keleti nyugalom – Marigold Hotelben vagy az Elszánt diplomatában Ralph Fiennes mellett. Színházi alakításai mellet rádiójátékokban is feltűnik: a film segített karrierjének kiteljesedésében.

Bill Nighy érett férfisármja nem kopott meg az elmúlt évtizedekben sem
Bill Nighy érett férfisármja nem kopott meg az elmúlt évtizedekben semStephane Cardinale – Corbis / Getty Images Hungary

Natalie – Martine McCutcheon

A miniszterelnök szerelme Los Angelesbe költözött a filmet követően: Martine ott szeretett volna popkarriert befutni, de a dolgok nem a számításai szerint jöttek össze, így haza kellett költöznie, ahol regényírással is megpróbálkozott. 

Sajnos időközben krónikusfáradtság-szindrómát és Lyme-kórt is diagnosztizáltak nála, mélypontra került karrierje.

2017-ben aztán sikerült kiadnia egy lemezt, és az Álarcos énekes brit verziójában is szerepelt, de számára mégsem hozta meg az áttörő sikert a film.

Judy – Joanna Page

Egy filmforgatás szexjelenetének fénybeállításainál testdublőrt alakító színésznőnek eleinte elég rosszul alakult sorsa a film után: cipőbolti eladó lett belőle, miután nem kapta meg a Dirty Dancing színpadi változatában áhított szerepét. Később azonban a Gavin és Stacey című tévésorozat női főszerepe lett az övé, amelyben igazi közönségkedvenccé vált. Nagy filmes karriert ugyanakkor nem tudott befutni.

Colin – Kris Marshall

Kris Marshall kemény munkával kerülte el a beskatulyázást
Kris Marshall kemény munkával kerülte el a beskatulyázástSimon James / Getty Images Hungary

Az esetlen angol fiú, aki Amerikában szexisten lesz, nem akarta, hogy beszoruljon ebbe a szerepkörbe. Nem volt egyszerű dolga annak ellenére, hogy színházi szerepei gyakorlatilag folyamatosan voltak – végül egy detektívszereppel sikerült kitörnie a sitcomok világából.

Aurelia – Lúcia Moniz

Colin Firth szerelmét alakította a filmben Aurelia, akit hazájában leginkább keresztnevén említve ismernek: képviselte hazáját az Eurovíziós dalversenyen is, majd a filmet követően szerepelt musicalekben és sorozatokban is. Legsikeresebb filmje a 2020-as Listen: a filmdrámában egy portugál nőt alakít, aki azért harcol, hogy a gyermekvédelem által tőle elvett gyermekei felügyeleti jogát visszaszerezhesse. Ezért hazájának legrangosabb színészi díját is elnyerte.

Karl – Rodrigo Santoro

A keserédes romantikus szál, mely mégsem teljesül be, egyik kedvenc szerepe volt a színésznek, aki aztán később a 300 című film Xerxészeként egészen más külsővel került a nézők elé. Jelenleg a Westworld egyik főgonoszát alakítja: sikerült megvetnie a lábát Hollywoodban.

Chiwetel Eijofor karrierje gyönyörű ívet futott be
Chiwetel Eijofor karrierje gyönyörű ívet futott beDavid M. Benett / Getty Images Hungary

Peter – Chiwetel Eijofor

Az Igazából szerelemben aprócska szerep jutott neki, viszont azóta annál nagyobb színésszé nőtte ki magát: számos filmben láthatjuk, a 12 év rabszolgaság főszerepéért jelölték Oscarra is, de Az ember gyermekei, a Salt, a 2012, az A marsi és a Dr. Strange szereplőgárdájában is ott volt.

Sam – Thomas Brodie-Sangster

Liam Neeson kisfiát játszotta a filmben, később aztán a Trónok harcában és Az útvesztő-filmekben is láthattuk. Mivel még mindig sokkal fiatalabbnak tűnik, mint ahány éves, gyakorta kap tiniszerepeket, mint az említett példákban is.

Martin Freeman sem panaszkodhat
Martin Freeman sem panaszkodhatLia Toby / Getty Images Hungary

Az Igazából szerelem nagyágyúi

Természetesen nem felejtettük el, hogy Hugh Grant, Keira Knightley, Liam Neeson, Martin Freeman és Andrew Lincoln is feltűntek a filmben. Andrew Lincoln egy, a hősszerelmestől eltérő szerepkörben, a Walking Dead Rickjeként lett igazán ismert: kérdés, mi történik most vele, hogy sorozatbéli karaktere már nem él. Martin Freeman a Sherlock-sorozat Watsonjaként is feltűnt, de mozis karrierje is beindult: A hobbit-filmek egyik főszereplője lett, de a Marvel-univerzumba is bekerült a Fekete párduccal. 

Liam Neeson szerepeinek sorába bekerült az akciófilmhős is az Igazából szerelem óta,

és Keira Knightley-t is sűrűn foglalkoztatják a filmesek. Hugh Grantnek is akadnak munkái, ha nem is olyan elfoglalt, mint Liam Neeson: nekünk viszont nehéz már nem a táncoló miniszterelnökre gondolnunk, amikor neve előkerül. Alan Rickman nevének említése ugyanakkor fájó pont: a nagyszerű színész már hat éve elhunyt – emlékét az Igazából szerelem is őrzi. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra