Sima átverés vagy az ünnep misztikuma? Meddig tartod álomvilágban gyermeked?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A mángorlótól a négykomponensű intelligens mosógélig nagyot változott a világ, de az ünnep azon ritka pillanatok egyike lehet, amikor megáll az idő, és valami nagyon hasonlót élhetünk át, mint századokkal előbb élt elődeink. Már ha nem lőjük le idejekorán a mesés misztikumot, amit nem is annyira könnyű megőrizni, amikor gyerekünk például olyan kérdésekkel bombáz, hogy a bevásárlóközpontos Mikulás miért nem emlékszik arra, hogy az oviban már adott csokit?

Egyszer egy barátom négyéves kishúga bizalmasan félrehívott, és megsúgta nekem: „Te, úgy látom, Anyáékkal valami nincs rendben, rájöttem, hogy valamit rosszul tudnak a Mikulásról, de nyugi, nem mondom el nekik.” Megkönnyebbültem, hogy a szülők illúziója fennmaradhat.

A gyerekek értik is és élik is a misztériumot

Azóta már engem is támadnak éleslátó kérdésekkel, sőt, tapasztalom, ahogy a hatodik éve felé haladó gyerek egyre több gyanús részletre érez rá, de viszonylag természetesen veszi tudomásul mindazt, amire rájön, és közben ösztönösen vigyáz arra, hogy ne leplezze le kisebb testvére előtt, a számára már nyilvánvalót.

Amíg csak lehet, akarnak hinni a Mikulásban és a Jézuskában
Fotó: RichVintage / Getty Images Hungary

Az idáig vezető úton azért el kellett hajolni egy-két beugratós kérdés elől:

  • Anya, hova lett az a fenyőfa az erkélyről?
  • De hát hogy lehet, hogy délelőtt az óvodában nem ebben a ruhában volt a Mikulás, és soványabb is volt?
  • Te is észrevetted, hogy műszakálla volt a Mikulásnak?
  • A Jézuska ugyanabba a játékboltba jár, mint mi?
  • Hogy van ideje a Mikulásnak és a Jézuskának egy este alatt az összes gyerekhez ellátogatni?
  • Hol parkolnak addig a szarvasok, amíg a Mikulás kipakol?
  • A Mikulás átlát a falon?

Az illúzió megóvása

A szülők általában igyekeznek fenntartani a látszatot, az ünnep körüli misztikumot, mert az a pszichológia szerint is gazdagítja a gyermek képzeletét és érzelmi világát. A szakemberek egybehangzó véleménye, hogy semmi nem indokolja, hogy bizonyos korhoz érkezve a szülő felvilágosítsa csemetéjét, amíg azt tapasztalja rajta, hogy az álomvilág megtartása biztonságérzetet ad a gyereknek, akik a szülőnél leginkább csak megerősítést keresnek, például a kortársak kijózanító felvilágosításaival szemben.

A bizsergető készülődés már a varázslat része
Fotó: Sally Anscombe / Getty Images Hungary

Nem vagyunk egyedül

A sok külső impulzus mellett a szülőnek nincs könnyű dolga lavírozni illúzió és valóság között, de szerencsére nincs egyedül sem törekvéseiben. Lovass Éva óvodapedagógustól megtudtuk, hogyan segíti a misztikum fenntartásában a szülőt és gyereket egyaránt az óvoda, valamint a lelkes és elhivatott pedagógusok:

Az ünnepek az óvodában is egy különleges, sokkal személyesebb időszakot jelentenek. Ilyenkor a gyermekek és mi, pedagógusok is más szemmel nézzük a világot. Amikor megkezdődik a készülődés, mindenki arra törekszik, hogy a gyermekeknek az álomvilág a leghihetőbb legyen. Személy szerint igyekszem ezt az időszakot egy varázsvilágba csomagolni: érkezik Manfréd Manó a Mikulás gyárából, aki azért jön, hogy megfigyelje a gyerekek viselkedését, és mindennap hoz valami apróságot az adventi kalendáriumba. A gyerekek nagyon élvezik, hiszik is, bár sok kérdést kapunk Manfréd kilétéről, »munkaköréről« és a Mikulás többi manójáról.”

Lovass Éva óvodapedagógus azt is hozzátette: 

meggyőződése, hogy a gyermeki őszinteség és jó értelemben vett naivsága addig tart, amíg mi, felnőttek ezt meghagyjuk nekik. 

Az óvodában segítenek a gyereknek tovább hinni Mikulásban és minden másban is… Getty Images Hungary
Fotó: kali9

„A nagycsoportos korú gyermekeknél ez már igen sok munkába kerül, de sok »varázslattal« még elérhető. A mai szülőknek rengeteg lehetősége van ezt az időszakot izgalmasabbá varázsolni akár Elf on the shelf játékkal, a Mikuláshoz írott levéllel vagy utazással. A gyermekeknek leginkább az a fontos, hogy mi, felnőttek is higgyünk a varázslatban, de úgy vélem, ha kapnak választ – még ha mi azt is hisszük, hogy az nem volt a legjobb –, a gyermekek el akarják hinni, és sokáig nem engedik maguknak észrevenni a leleplező ellenmondásokat” – fogalmazott Lovass Éva.

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.