Mozart művének hitték a Csendes éjt, pedig egy falusi tanár írta

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Beethoven, Haydn vagy Mozart művének vélték, pedig egy alpesi falu lelkésze írta a Csendes éj szövegét, a zenéjét pedig az iskola tanára szerezte 1818-ban. Azóta az egész világon ismerik, és mintegy 300 nyelvre fordították le.

Egészen 1995-ig vitatkoztak, hogy Mozart, Beethoven vagy Haydn szerezte-e a csodálatos karácsonyi dalt, míg rá nem leltek egy kéziratra, amelyből kiderült: a Csendes éj szövegét 1816-ban Joseph Mohr írta, a zenéjét pedig két évvel később Franz Xaver Gruber szerezte.

Pásztorjáték ihlette az ötletet

1818 telén egy vándortársulat érkezett Oberndorfba, az ausztriai Alpok hegyei között, Salzburgtól nem messze található kis faluba. Ahogy a környék más településein is, Jézus Krisztus születésének történetét tervezték előadni a helyi templomban. December 23-án azonban kellemetlen meglepetés várta őket:

a Szent Miklós-templom orgonája elromlott – egyes források egy egeret tesznek felelőssé a problémáért, mások az előrehaladott rozsdásodást.

Akármi is volt az oka, hálásak lehetünk, hogy így alakult, különben talán sosem született volna meg a Csendes éj.

A Szent Miklós-templom helyén ma kis kápolna áll a Csendes éj keletkezésének emlékére
Fotó: elzauer / Getty Images Hungary

A hangszer meghibásodása miatt az előadást egy falusi otthonában tartották meg. A meghitt környezet és a gyönyörű pásztorjáték hatására Josef Mohr, Oberndorf lelkésze különleges hangulatba került. Mindössze egy évvel korábban érkezett a településre, előtte Mariapfarr segédlelkésze volt, így a környezet még aránylag új volt neki – talán ezért is döntött úgy, hogy nem a legrövidebb úton megy haza. A kerülő a falura néző hegyecskére is fölvezette, ahol megállt, hogy megcsodálja a kilátást. A fehér táj, a behavazott házak olyanok lehettek, mint egy életre kelt karácsonyi képeslap – mindez és a pecekkel korábban látott karácsonyi előadás

eszébe juttatta egy költeményét, amelyet két évvel korábban szerzett arról, ahogy az angyalok bejelentik a Megváltó eljövetelét.

Úgy érezte, hogy a versből nagyszerű karácsonyi ének válhatna a hitközsége számára. Ehhez persze meg kellett zenésíteni a költeményt. Másnap föl is kereste emiatt az oberndorfi iskola tanárát, aki a templom orgonistája is volt egyben. Franz Xaver Grubernek mindössze pár órája volt, hogy dallamot és kíséretet írjon Mohr verséhez, ráadásul orgona helyett gitárra kellett komponálnia. Mégis remekművet alkotott: így történt, hogy

Idézőjel ikon

1818. december 24-én, szenteste az alpesi hegyek között csendült föl először a Csendes éj.

Utazó társulatok terjesztették el a Csendes éjt

Néhány héttel később egy hangszerész érkezett Oberndorfba, hogy megjavítsa az orgonát (végül teljesen újat épített). Amikor elkészült a munkával, Karl Mauracher megkérte Grubert, hogy próbálja ki a hangszert. Az orgonista önkéntelenül is a Csendes éj egyszerű dallamait kezdte el játszani a billentyűkön. A zene annyira lenyűgözte Karl Maurachert, hogy a dallamot és a szöveget is lejegyezte, és magával vitte otthonába, egy másik alpesi faluba, Fügenbe.

A Ziller folyó völgyében található település templomi kórusában énekeltek a Rainer família lányai is. A családi utazókórus nagy szerepet játszott a dal elterjedésében,

1822-ben még I. Ferenc osztrák császár és I. Sándor orosz cár előtt is elénekelték Mohr megzenésített versét

– bár az esemény valódiságával kapcsolatban felmerültek bizonyos kétségek. Az „Ur-Rainers”-nek nevezett társulat 1827-ben Angliába utazott, ahol Ignaz Moscheles zongoraművész angolra fordította a dalt – ebben sem teljes az egyetértés; néhányan Jane Montgomery Campbell angol költő-zeneszerzőnek, mások John Freeman Young New York-i papnak tulajdonítják az első fordítást. A társulat mindenesetre olyan nagy sikert aratott, hogy még IV. György király előtt is előadott.

A család következő generációja az óceánon való, egyáltalán nem veszélytelen átkelésre is vállalkozott, és a 30 napos hajóút végén megérkeztek Amerikába. Az újsághirdetések 1 dolláros jegyárral harangozták be a Rainer család koncertjét (a családi jegyet – egy férfi, egy nő és egy gyermek – 2 dollárért adták).

Idézőjel ikon

A Csendes éj amerikai ősbemutatóját 1839. december 23-án, a New York-i Szentháromság-templom előtt tartották.

Kesztyűárusból koncertszervező

Mindeközben egy másik osztrák családi utazótársulat is közreműködött a dal elterjedésében. Lorenz Strasser kesztyűket készített és árult, a téli hónapokban ellátogatva Németország legnagyobb városaiba. Ezekre az utakra a gyermekei is elkísérték:

a piacon tradicionális tiroli népviseletbe öltöztek, és tradicionális tiroli dalokat adtak elő, hogy így csábítsák oda a vevőket.

A Csendes éjt ők is a Ziller folyó völgyében ismerték meg, és annyira megtetszett nekik, hogy felvették a műsorukba, így a karácsonyi időszakban rendszeresen előadták. 1831-ben még a lipcsei piacon, a következő évben már a város egyik előkelő hoteljében adtak koncertet. Ezután már nem a kesztyűk, hanem a koncertek miatt utaztak: Drezdában, Berlinben és Königsbergben léptek fölIV. Frigyes Vilmos porosz királynak 1834-ben annyira tetszett az előadásuk, hogy a kedvenc dalának nevezte a Csendes éjt.

Noha a Strasser család 1835-ben fölhagyott a nyilvános szerepléssel, és a Rainer família társulatának vezetője, Ludwig Rainer 1893-ban elhunyt, a Csendes éj egyre népszerűbb és népszerűbb lett. Évről évre otthonok, templomok és koncerttermek szárezreiben csendül föl az adventi időszakban, sőt, még az első világháborúban is ezt énekelték a lövészárkokban. Mintegy 300 nyelvre lefordították, Bing Crosby 1935-ös verziója pedig minden idők harmadik legtöbb példányban (33 millió!) értékesített kislemeze lett.

Nem mindenhol ünneplik a karácsonyt – sok országban egészen máshogy telik ez az időszak.

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.