Egy klasszikus és hangulatos karácsonyt el sem tudunk képzelni töméntelen étel, finomabbnál finomabb fogások nélkül. Pedig a 19. század óta a karácsonyi asztal szorosan összefügg az éhezéssel is. De vajon hogyan lett a bőség egyszerre a szegénység szimbóluma is? A háttérben Charles Dickens és a Karácsonyi ének áll.
Nem idézi meg semmi sem jobban a karácsony hangulatát, mint egy dickensi lakoma. Nem véletlen, hiszen a viktoriánus korabeli emberek nagyban hozzájárultak a karácsony modern eszményeinek megformálásához, amelyeknek szerves részét képezik az ilyenkor feltálalt finomságok. De ahol a laikus szem rengeteg ételt lát, ott Tara Moore irodalomtudós éhínséget – vagy legalábbis a viktoriánus korszak tőle való félelmét. Starvation in Victorian Christmas Fiction (Éhezés a viktoriánus karácsonyi fikcióban) című tanulmányának tanulsága szerint párhuzamot lát a karácsonyi mesék népszerűsége, az angol nacionalizmus és az éhezés között.
Ínséges idők
Viktória királynő uralkodása alatt az írók az éhezést mint szimbólumot használták a politikai és társadalmi problémák ábrázolására. Az éhségre és az éhezésre London és más városok túlnépesedésének, szegénységének és gazdasági egyenlőtlenségeinek eredményeként tekintettek. Ahogy pedig a karácsony népszerűsége egyre nőtt, úgy lett egyre feltűnőbb a különbség a szegények és a gazdagok között.
Az 1840-es években az éhínség végigsöpört Anglián. Írországban egymillió ember halt éhen a burgonyavész ideje alatt, Angliában pedig felütötte fejét a gazdasági válság. Az úgynevezett gabonatörvény, amely megtiltotta a gabona kivitelét vagy behozatalát az országba, egyre népszerűtlenebbé vált. A törvénnyel szemben állók úgy gondolták, hogy az importkorlátozás, amelynek célja a brit gabona árának emelése volt, csak még nagyobb éhínséget von maga után.
A karácsonyi lakomák valódi jelentése
Ezek a kritikák olyan karácsonyi történetekben jelentek meg, mint például Henry és Augustus Mayhew The Good Genius That Turned Everything Into Gold (A jó zseni, aki mindent arannyá változtatott) című írása. A karácsony allegóriáján keresztül jeleníti meg az éhséget, az éhezést, sőt még a kenyér árát is, ami Moore szavaival élve „megmutatja Anglia éléskamrájának ürességét”.
Charles Dickens Karácsonyi éneke ennél sokkal ismertebb példa. A könyvben Ebenezer Scrooge munkavállalója, Bob Cratchit családjának szegénységével szembesül, és amikor meglátogatja őt az elmúlt karácsonyesték szelleme, köpenye alá két gyermeket rejt, a Tudatlanságot és a Nyomort.
A bőség mint az éhezés szimbóluma
Moore számára ez a jelenet a viktoriánus társadalom hazugságát jelképezi: az éhezést és a szegénységet az angol középosztálybeli intézmények patinája alá rejtik el. Amikor a jövő karácsonyainak szelleme jelenik meg Scrooge előtt, szobáját hatalmas, jól felszerelt kamrává változtatja, ami angol ételekkel van teli. Cratchiték szerény karácsonyi vacsorája angol identitással ruházza fel a családot, mégis bemutatja, hogy az éhínség és a szegénység határára sodródtak.
Moore szerint a felhalmozott nagy mennyiségű étel éppen azáltal vezet a nélkülézés asszociációjához, hogy kontrasztot teremt a szegény családok szerény karácsonyi vacsorájával, ahogyan ez Dickens Karácsonyi énekében is megjelenik. A viktoriánus karácsonyi irodalmi művek a kisiklott gazdaságra az ételen keresztül próbálnak rávilágítani. Moore minden roskadásig pakolt ünnepi asztalt az „éhezés parádéjának” lát, és rávilágít arra, hogy a sztereotipikus képnek mélyebb jelentése is van – ma is.
