Véletlen volt, beleszaladtam a késbe, nem az ő hibája

Zanza!

A családon belüli erőszak áldozatainak többsége férfi. Nem hallunk róluk, mert nincsenek beszédes statisztikák. Feljelentést a nő ellen nem tesznek, segítséget nem kérnek. Nyomok sokszor csak lélekben vannak. Marad a bűntudat és a szégyenérzet. És hogy miért nem üt vissza a férfi?

"Az ismerősöm felesége igen indulatos és agresszív ember. Ez a jelleme a válás során még szélsőségesebbé vált. A nő a gyerekek előtt terrorizálja és üti az apjukat, aki soha sem ütött vissza, ezért most sem fog. A gyerekek rettegnek, és (lehetőség szerint) kerülik az anyjukat. Sajnos egy hatóság sincs, aki segítő szándékot mutatna."

"Az apát is nagyon sajnálom, mert kilátástalan a helyzete, hiszen csak az elköltözés lehetne egyedüli megoldás, de akkor elszakítaná a testvéreket egymástól. Ugyanis a nagyobbik már elmúlt 14 éves, és ő kijelentette, hogy az apjával megy, ha úgy adódik. A kicsi viszont még 8 éves, és az anyja fegyverként és a zsarolás eszközeként használja. A gyerekek előtt a feleség és annak szülei is fenyegetik az apát, és már gyilkossági szándék is elhangzott a szájukból. Mit tehet ebben a helyzetben egy gyerekeiért aggódó apa, barát vagy ismerős? Nincs gyermekvédelem?" -  kérdezi olvasónk levelében, aki szerint a társadalom, a közvélemény és a hatóságok álságos módon a nőt helyezik áldozati szerepbe, ha a családon belüli erőszak kérdése felmerül. Mert bár a nők elleni erőszak valós jelenség, olvasónk szerint sokan ennek álcája mögé bújnak.

Ez a levél egy korábbi cikkünkre adott reakció volt. Arra kerestük a választ, hogy van-e tipikus áldozatszerep, létezik-e férfi előjog, és miért nem lép ki a nő egy olyan kapcsolatból, amelyben nem egyszer porig alázták.

A Díványon kötelességünknek érezzük, hogy az utóbbi kérdést a másik nemre is kiterjesszük, és ne tegyünk úgy, mintha a férfiak elleni erőszak nem lenne hasonlóan komoly és valós probléma. A családon belüli erőszak tabu helyzete: amikor a férfi az áldozat.

Ha egy férfit bántanak, azt a szomszédtól vagy orvostól tudjuk meg

Mert tabu a férfinak, és tabu a társadalom számára. Ma már konzervatív társadalmi téveszmének számít a családon belüli erőszakban kizárólag a nőt megnevezni áldozatként. Hiszen, bár több nő, mint férfi hal meg a partnerkapcsolatokon belül elkövetett gyilkosságok áldozataként, a családon belüli erőszak áldozatainak többsége férfi (függetlenül az elkövető nemétől - a szerk. ) - olvasható Tamási Erzsébet a Férfiak sérelmére elkövetett családon belüli erőszak című tanulmányában.

Olyannyira tabu, hogy néhány évtizeddel ezelőtt az ilyen témájú kutatások egyszerűen nem akartak tudomást venni a férfi áldozatokról, s az utóbbi évek csekély számú, sokszor bizonytalan, olykor ellentmondó statisztikái még ma is azt mutatják, a férfi erről nem beszél, nem kér segítséget. Tamási Erszébet kriminológus, férfikutató felméréséből kiderül, hogy amíg a nők a könnyű testi sértések esetében is megteszik a feljelentéseket, addig a férfiak nem élnek ezzel. A férfiakkal történt erőszakos bűncselekményeket általában a szomszéd vagy az orvos jelenti a hatóságoknak.

Nem panaszkodik, mert fél

Az 1997 és 2002 közötti rendőrségi és ügyészségi adatok szerint a férfi áldozatok aránya 61 százalék, a fiúgyerekek pedig kétszer gyakrabban válnak bűncselekmény áldozatává, mint a lányok. Itt felmerül a kérdés, hogy ilyen arányszámok mellett miért nem foglalkozik a média és általában a társadalom a férfiak áldozati szerepével, és miért hallani alig a nők férfiak elleni agressziójáról? Tamási szerint a kérdés addig nyitva marad, amíg a férfiak nem igénylik, hogy áldozatként foglalkozzanak velük (nem tesznek feljelentést, nem kérnek segítséget), és addig, amíg a nők a jobb érdekérvényesítők, a női fél lesz az, aki továbbra is "hallatszik a tudományban".

A férfi tehát nem panaszkodik, talán azért, mert fél. Fél kiszolgáltatottnak lenni és sérülékenynek mutatkozni. A férfi létbe pedig egyszerűen nem fér bele a félelem és gyengeség. Ezért van aztán az is, hogy a vizsgálatokban nem találják a férfiak igényét, a férfiak történetét. Részben pontos és átfogó közvéleménykutatások híján, és részben azért, mert a napi hírekből véletlenül vagy szándékosan kimaradnak, így mintha a társadalom nem tudna mit kezdeni az ilyen esetekkel, mert a nőket kizárólag áldozati szerepben képes elképzelni és minősíteni.

Már készül egy felmérés a férfiak elleni erőszakról

Az MTA Szociológiai KutatóIntézete 2009-ben egy 7 európai országra, köztük hazánkra is kiterjedő kutatásba kezdett a többek között férfiak ellen irányuló családon belüli erőszak témájában. A fő célja a családon belüli, intim partnerek közötti fizikai, szexuális és érzelmi erőszak előfordulási arányainak mérése, az agresszivitás testi-lelki előzményeinek és hatásainak feltárása. Ilyen vizsgálat európai összehasonlító szinten még nem volt eddig. 2012-re az ígéret szerint elkészül.

Konyhában, főzés közben, konyhakéssel

Az utóbbi években készült statisztikák kezdtek el foglalkozni velük, s bár jóval óvatosabban kezelik a kérdést, egyértelműen kimutatható az adatokból, hogy a nők által a férfiak sérelmére elkövetett erőszakos bűncselekmény igenis létezik. Az elkövetők, ezek alapján, a leggyakrabban a 40-50 év közötti nők. A "balesetek" általában konyhakéssel, vízzel vagy levessel való forrázással történnek.

"A bűncselekmények általában a közös lakásban történnek, döntően a konyhában, általában este, főzés közben. Az elkövetés eszköze pedig leggyakrabban a kézügyükben lévő 15-25 cm közötti konyhakés. [...] A kiérkező rendőröknek a nők tagadják a cselekedetet magát, azt mondják, hogy beleszaladt a férfi a késbe, véletlen volt, nem vette észre, azaz tagadják a bűnösségüket. Ugyanakkor az áldozatok, a férfiak bűnösnek érzik magukat, és úgy gondolják, hogy megérdemelték, amit kaptak, igenis jogos volt, és kérik a nő bocsánatát, aki meg is bocsát."

Tagadják, talán azért, mert azt gondolják, hogy a nővel szemben senki nem védi meg őket. Mert bántalmazás esetén a rendőrség a nőnek hisz, és a férfit tartóztatják le. Mert úgy érzik, nincs hely, ahonnan egy férfi segítséget kérhetne. És mert félnek, hogy a társadalom férfiatlannak tartja és elítéli őket. Ezért inkább tűrnek.

KSH : Nők és férfiak Magyarországon c. 2008-as tanulmánya

A családon belüli erőszakos bűncselekményt elkövetők száma és nemek szerinti megoszlása című táblázatából kiderül, hogy 2008-ban 1691 esetből személy elleni bűncselekményekben 249 esetben a , míg 1614 esetben a férfi volt az elkövető. Ezen adatok szerint 86,3 %-ban a férfiak az elkövetők emberölés, kényszerítés, szándékos testi sértés és személyes szabadság korlátozása bűntettében. Verbális és pszichológiai agresszióról semmilyen adat nincs.
Az azonban érdekes, ha vannak is adatok, hogy milyen arányban lesznek férfiak nők erőszakának áldozatai, azok kizárólag a fizikai bántalmazásról, súlyos testi sértésekről, gyilkosságokról szólnak, és csak ritkább esetben könnyű testi sértésről, és szinte soha nem a verbális vagy pszichológiai agresszióról.

Miért nem üt vissza a férfi?

(A cikk írása után elhunyt - a szerk.) Ranschburg Jenő A meghitt erőszak című könyvében következetesen próbálja megnyírbálni a közvéleményben sarkosan élő 'nem agreszív' nő és 'agresszióra termett' férfi mítoszát. Azt írja, hogy a családon belüli erőszak tanult viselkedés: akit gyerekkorában a szülei bántalmaztak, nagy az esély arra, hogy felnőtt korában az átlagosnál jóval gyakrabban bántalmazza saját gyermekeit és élettársát.

A pszichológus szerint, bár az erőszaknak nincs neme, legalább 10-12 olyan külföldi statisztikai táblázatot mutat be, amely az erőszakosságot az elkövető nemére hegyezi ki. A kutatások többségében arról szólnak, hogy a nők követnek el több és súlyosabb erőszakot. Ranschburg ezek részletes kifejtésével illusztrálja, hogy nincs bizonyíték arra, hogy a nő biológiai felépítése kevésbé lenne agresszív, mint a férfié.

Majd odáig megy, hogy valójában nem is az elkövető neme, hanem az áldozaté a fontos: egy férfi áldozattal a férfi és a nő is hajlamosabb durvábban és agresszívabban bánni, mint egy nővel. Ennek oka is a szocializációban keresendő. A fiú gyereket úgy nevelik, hogy a fiú (férfi) üthető, de a kislány (nő) soha. A lánygyereknek tiltják a verekedést, de egy őt sértő fiút (férfinak), ha kell, megüthet. A lányok tehát azt tanulják, hogy a fiú (férfi) fizikai bántalmazásában nincs kockázat, mert tudják, a fiú úgysem fog visszaütni. Felnőttkorban aztán kiderül, hogy ez a szocializációs gátlás megmarad-e a férfiban vagy sem, azaz tűr vagy visszaüt. (Vizsgálatok igazolják, hogy a nők gyakrabban bántalmazzák fizikailag fiúgyermeküket, mint lányukat.)

A nők azonban a legtöbbször (Ranschburg szerint) a fizikai agresszió helyett kerülőutat választanak. De akkor sem azért fél megütni a férfit, mert gyávább, hanem azért, mert a férfitól eltérő alkati adottságai arra készteti, hogy agresszív indulatait kerülőúton vezesse le. Innentől lesz aztán jelentősége a pszichikai, verbális agressziónak.

Így büntetnek a nemek

Férfiak ellen gyakrabban használnak kést, ütik vagy dobják meg őket tárgyakkal, és rúgásnak, harapásnak is többször áldozataik, mint a nők. A nőket többször verik meg partnereik, többször lökdösik, többször húzzák a hajukat, és fojtogatják őket, mint a férfiakat.

...és amiről nincsenek statisztikák

A verbális agresszióról, a férfi elleni pszichológiai hadviselésről azonban nincsenek pontos, összegyűjtött adatok. Talán azért sem, mert az ilyen típusú erőszaknak nincs nyoma a testen, bizonyítani is majdnem lehetetlen. Nem tudni, hány férfit és hogyan érint, ha párja mások előtt szidalmazza, fenyegeti vagy megfélemlíti. Nem tudni, hogyan éli meg a férfi, ha a nő felügyeli a programjait, megakadályozza, hogy találkozzon barátaival, rokonaival.

  • Nem tudni, az ilyen esetekben hány nő fenyegetőzött öngyilkossággal és a gyermek bántalmazásával, ha a férfi el akarta hagyni. Milyen gyakori az, amikor a nő egyetlen jól betalált mondattal provokálja ki a verést a mondattal, mint az 'olyan gyáva vagy, hogy még ütni sem bírsz'. Ahogy azt sem tudni, hány esetben fordult elő, hogy a nő tetszáldozatként viselkedve segítségért kiált, sérülést okoz magának vagy gyermekének, hogy felhívja magára a figyelmet. Amikor a gyerekeket a férfi ellen használja fel, amikor előttük becsmérli apjukat, miközben a gyerekeket elhanyagolja és velük fenyegetőzik.
  • A női pszichikai erőszakot tárgyaló írásokból kiderül, hogy egy nő válogatott módszerekkel képes a férfiban mindenért bűntudatot és szégyenérzetet kelteni. Majd ez a szégyenérzet testi tünetekben is megnyilvánul: rendszeres gyomorfájás, alkalmi pánikroham, állandó halálfélelem, végül öngyilkossági gondolatok. A férfi mégis marad. A gyerekek és talán a nőért érzett felelősség miatt. Pedig az esetek többségében az ilyen típusú erőszakot a kapcsolatból való kilépés szándéka motiválja. A kérdés az, el lehet-e valakivel hitetni, hogy ezek a felesleges játszmák elkerülhetők.

Távoltartás

  • A hazai büntető jogrendbe bevezett távoltartásról szóló törvénymódosítás 2006. júl.1-jén lépett életbe.
  • - A bántalmazóval szemben távoltartási kényszereljárást lehet alkalmazni, ha tette bűncselekménynek minősül és szabadságvesztéssel büntethető.
  • - A távoltartást csak bíróság rendelheti el, amelyet köteles soron kívüli eljárás keretében lefolytatni.
  • - A távoltartást a bíróság minimálisan 10, maximálisan 30 napig terjedő időtartamra állapíthatja meg.
  • - A bántalmazó köteles elhagyni a bántalmazott(akk)al közösen használt lakást, és oda, a törvényben meghatározott ideig nem térhet vissza. A bántalmazó köteles távol tartania magát a bántalmazott személy(ek)től, illetve a törvényben rögzített, bántalmazott által rendszeresen látogatott helyszínektől. (Lakó- és munkahelytől, oktatási-nevelési, vallási, egészségügyi intézmények, stb.)
  • - Ez idő alatt semmilyen formában nem veheti fel a kapcsolatot  az áldozattal: sem személyesen, sem más kommunikációs eszköz segítségével: levél, telefon, e-mail, sms, stb.
      • Ha a törvényi előírásokat a bántalmazó szándékosan megszegi, rendbírsággal sújtható vagy előzetes letartóztatásba helyezhető.
A családon belüli erőszak témájában általánosításoknak, előítéleteknek és sztereotipizálásnak nincs helye. A közhely itt különös módon él: segítséget kérni nem szégyen. A rendőrség honlapján megyékre bontva megtalálható, hova fordulhatnak az áldozatok szociális és jogi segítségért, és a civil segítő szervezetek elérhetőségei is megtalálhatók.

A következő cikkünkben egy férfi olvasónk személyes történetét mutatjuk be, akinek a témában még a napokban is tart egy hónapok óta folyó bírósági pere.  
Blogmustra