Ha lefeküdnél a barátaiddal, pánszexuális vagy

A mások elfogadása ma már a felvilágosult szellem része, a békés társadalmi együttélés záloga, de mi a helyzet azokkal, akik máshogy mások? Egy pánszexuális a kapcsolatai során nem az illető nemét veszi figyelembe, hanem a személyiségét. Mondván, hogy az ember nem egy nemi szervbe, hanem magába a lénybe szeret bele. Fókuszban a pánszexualitás.

"Egyszer, még talán tíz éve mondtam egy barátnőmnek, hogy akkor tudnám igazán megismerni, ha lefeküdnénk egymással, mert számomra ez egy fontos dolog. Ő érdekel engem, és ahhoz, hogy megértsem az életét, az érzéseit, és igazán jó barátok legyünk, tudnom kell, milyen a szex vele. Kinevetett. Úgy éreztem, akit szeretek, és aki érdekel, arra vágyom is, és volt olyan barátom, akivel összejöttem. Később ez az érzés csillapodott" - mondta Katalin (31).

Vissza a 80-as évekbe

Végül is mindegy, hogy mikor robbant ki az első szexuális forradalom, utórezgései máig hatnak, és talán ilyen módon került be a kánonba a pánszexualitás is. De mi is ez?

Pánszexuálisnak nevezik az olyan illetőt, aki nemétől függetlenül is szexuálisan vonzónak talál mindenkit, aki szimpatikus neki. Nehéz megfogni a témát, mert igen komplex, eredete leginkább a 80-as évekig nyúlik vissza, amikor már a szexualitást az utcán, tévében is mutogatni lehetett, de nyomai felbukkannak a görög mitológiában és a 18. századi francia rokokó irodalomban is. Elméletként a 90-es évek elején szilárdult meg és vált tényezővé. Egy pánszexuális röviden: minden nemi lehetőség elfogadása, így a műfaj érintheti a biszexualitást, illetve BDSM-et (kötözés-fegyelmezés, dominancia-alávetettség és szado-mazochizmus) is.

Nem biszexuálisok, nem is homoszexuálisok

Egy pánszexuális a kapcsolatai során nem a nemet veszi figyelembe elsősorban, hanem a személyiséget. A dolog bonyolultsága, hogy az érintettek nem nevezik magukat sem homo-, sem bi-, de még heteroszexuálisnak sem.

Egy pánszexuális számára a mély vonzódás az első, a kiválasztott személy egyénisége, kisugárzása, nem a szexualitás, így mindeggyé válik, hogy a szeretett személy esetenként férfi vagy nő. Ha a vonzalom megvan, akkor számára zöld a lámpa. Igen összetett a dolog, számos elvárásnak, képnek, feltételnek kell találkoznia ahhoz, hogy a két ember között valóban elinduljon valami.

A pánszexualitást gyakran a biszexualitással keverik össze, pedig a kettő nem ugyanaz. Általában a szexuális irányultságot nemek mentén határozzák meg, ez alapján csoportosítható a hetero-, a homo- és a biszexuális kapcsolatok. A pánszexuálisok ebbe a rendszerbe azért nem illeszthetők be, mert attól függetlenül képesek szerelmet és/vagy szexuális vágyat érezni valaki iránt, hogy az illető milyen nemű.

Dupla esély a randira?

Tévedés volna azt hinni, hogy a pánszexuálisoknak dupla esélyük van egy randevún, mint bárki másnak, ugyanis ha nem szólal meg bennük az a szenzibilis szimpátiacsengő, elvész az érdeklődés, és nem indul el semmi. És ezért bonyolult az ügy. Egyes kritikus hangok szerint a pánszexualitás, mint beállítottság, nem is létezik, az egész kitaláció, és nem egyéb divatos hóbortnál, még az is felmerült, hogy esetleg lelki defektet vagy devianciát takar.

A téma megjelenésében hasonló a metroszexualitáshoz és az emo stílushoz. Egyébként a divatolás vádja sem alaptalan, ugyanis a legtöbb, magát pánszexuálisnak valló egyén döntő többsége tinédzser. Ebbe a képbe pontosan illik az a blog, melyben egy pánszexuális tini mesél az életéről:

„Először is, kevesen tudják mi az, hogy pánszexualitás. Ha a google-ba beírod, biztosan találsz jó sok megfejtést. Én képes vagyok nemtől eltekintve férfival, nővel, transzvesztitával párkapcsolatban élni, és szexuálisan együtt lenni. Hívhatnám magamat biszexnek is, de szerintem ez attól valamivel több. Én nem tartom fontosnak a nemiséget, hiszen az ember nem egy nemi szervbe, hanem magába a lénybe szeret bele. Mit csináljon az ember, ha a barátja annyira lenyűgözi, hogy már-már azt hiszi, szerelmes belé? És néha már-már előjön az intimitás (számomra intimitásnak számít már az is, ha szemtől-szemben, egymás szeméből olvassuk a gondolatokat). Vagy egyszerűen, csak élvezi a társaságát, sokat gondol rá stb... Minden ember meg tudja mondani, hogy ki szép, ki vonzó, ki tetszik neki, és ki nem, legyen ez nemtől független. Egy férfi is megnézi a másikat, hogy felmérje magát, csak erről valamiért nem szokás beszélni. Na, de ez teljesen mindegy, mert ettől nem pánszexuális az ember. Hiszen akkor már mindenki az lenne. Egy pánszexuális el tud szakadni attól a normáktól, amiket a társadalom aggat rá. És az eddig elnyomott belülről jövő vonzalmat teljessé tudja formálni.”

Sok emberrel meg merem osztani a titkaimat

A fiatalember saját tapasztalatait osztja meg olvasóival, a témát lelki oldalról közelíti meg. Megérti azokat az embereket is, akik elítélik a másságot, hiszen félnek, hogy a melegek egyenjogúsága nagyobb hatással lesz a társadalomra. Például nőni fog a melegek száma, meg a meleg szülők felnevelt gyerekei is melegek lesznek. Szerinte ez mind butaság, mert melegnek születni kell: „Ezt az ember nem választja, ezt nem lehet belenevelni, ez egy vele született hiba, vagy nem hiba (attól függ, ki, hogy fogja fel). Ez persze csak az én véleményem, nincsen rá semmilyen tudományos bizonyítékom, csak én így gondolom. Egy pánszexuális nem tudja megkülönböztetni a szerelmet, a barátságtól. Vagyis nálam ez biztos, hogy így van. Ezért nagyon nehezen tudom valakire ráruházni azt a címet, hogy barát. Nagyon nehezen tudok igaz barátokat szerezni. Sok emberben megbízok, sok emberrel meg merem osztania titkaimat, sok emberrel beszélgetek szívesen. Sok olyan ember van, aki már majdnem barát, de valami mégis meggátol, hogy azt mondjam rájuk.”

Szex és New York

Megkérdeztük a jelenségről Higi Verát, a Dívány pszichológusát is: „A pánszexualitás, vagy más néven omniszexualitás lényege, hogy az illető testi és lelki vonzalmat érezhet bárki iránt, a másik nemétől teljesen függetlenül. Ebbe az is beletartozik, hogy a pánszexuálisok nemcsak az azonos, illetve ellenkező nemű személyekhez vonzódnak, mint például a biszexuálisok, hanem akár az olyan hétköznapi fogalmak szintjén nehezen bekategorizálható emberekhez is, akik transzneműnek élik meg magukat. A transzneműek ugyanis úgy érzik, hogy a biológiai nemük ellentétes azzal, amit saját magukban megélnek, úgy is mondhatnánk, hogy "férfi testbe született nők", vagy akár pont fordítva, "női testbe született férfiak". Maga a pánszexuális kifejezés a görög "pan", vagyis "összes" szóból keletkezett, ami szintén arra utal, hogy a pánszexuálisoknál a vonzalom kialakulása szempontjából a másik neme nem szelektáló tényező.

Az említettek mellett létezik még egy fontos különbség a biszexualitáshoz képest, nevezetesen hogy a pánszexuálisoknál maga a testiség a kapcsolat kialakulása szempontjából a háttérbe szorul, vagyis akár azt is mondhatnánk, hogy az ilyen személy a másik "lelkébe", vagy "személyiségébe", vagyis az egész lényébe szeret bele. Ez a bonyolult fogalom talán könnyebben a helyére kerül, ha a Szex és New York színésznőjének, Cynthia Nixonnak a példájára gondolunk, aki évekig férjnél volt, gyermeke is született, majd végül beleszeretett egy nőbe. Akkor azt vallotta, hogy nem a másik nőiségébe szeretett bele, hanem magába az emberbe.”

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek