Ha kedvem tartja, kuplerájt hagyok napokig – az élet mingliként

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Külön lakás, külön tévé, és szabadság. Ezek a mingli életforma kulcsszavai. A legújabb trendi kapcsolati formát idősebbek és fiatalok is gyakorolják, de egy mingli csak egy másik mingliben találhatja meg a boldogságát. A szerelem és a párkapcsolat adott, a kuplerájt viszont csak a saját lakásunkban kell takarítanunk!

Két év után költöztünk külön, de nem szakítottunk

A legtöbb ember szeret a szerelme mellett ébredni, élvezni a meleg otthont, a családi nyugalmat, és eszébe sem jut külön élni a másiktól. Ám vannak olyanok, akikben fel sem merül a házasság vagy az együttélés gondolata, lehetősége. Nekik sokkal fontosabb a saját szabadságuk és életük. A huszonkét éves Nikolett másfél éve éli mingliként az életét párjával, akivel korábban együtt is laktak.

„Két év után úgy éreztük, nincs elég tér számunkra a kapcsolatunkban, ezért külön költöztünk. Nem arról van szó, hogy bárki szakítani akart, csupán kellett a szabadság mindkettőnknek. Azóta is jól funkcionál a kapcsolatunk, hetente többször is randizunk, együtt alszunk, de vannak napok, amikor mindenki a saját lakásában van. Ha épp nincs kedvem takarítani az se baj, mert senki sem kéri rajtam számon. Cserében nekem sem kell a párom koszos zoknijait mosnom, és ha kedvem tartja, kuplerájt hagyok napokig. Szerintem ezzel az életformával tovább fenntartható a vágy is a párok között” – vélekedik az eladóként dolgozó fiatal lány.

A mingli szó eredete

A mingles elnevezés a „mixed singles”-ből ered. A mingli életformában a szinglik és a párkapcsolatok sajátosságai keverednek. Az úgynevezett minglik ugyanis a szerelemben és a párkapcsolatban is nagy szabadságot adnak egymásnak, szívesen vállalják, hogy mindig másik lakásba vagy városba kell utazniuk, hogy a szabadságuk, függetlenségük is megmaradjon. Együtt vannak tehát, de külön-külön laknak.

Kikből lesz mingli?

Nagyanyáinktól nem ritkán hallhatta az ember, hogy a régiek hittek a külön hálószobában. Nos, talán igazuk volt, hiszen ma is akadnak olyan párok, akik éjszakánként nem alszanak együtt, sőt Amerikában nem ritka, hogy egy házban két fürdőszoba és hálószoba áll a házastársak rendelkezésére. Ehhez közelít a mingli párkapcsolati forma, amikor a másikból csak annyit és akkor kapjuk, amikor mi akarjuk, így ha épp semmit sincs kedvünk kezdeni magunkkal, nem kell megfelelnünk senkinek. A szakemberek szerint a fiatalok között is sok mingli akad, akik ebben az életformában találják meg boldogságukat, de leginkább a negyven körüliek döntenek úgy, hogy mingliként élnek tovább. Ők ugyanis általában már voltak házasok, kipróbálták milyen házasságban élni, és az nem vált be nekik.

Minden este elindul a kezem, hogy megsimogassam

Egy negyvenhez közelítő hölgy így ír blogján a mingliségéről. „Mingli lettem. Van pasim, és a csaja vagyok valakinek, még inkább szerelmei vagyunk egymásnak, egyetlenjei a másiknak, de ez időben és módjaiban korlátozott, mert egyébként éljük a saját életünket. Ezt a mingliséget nem szeretem. Pedig valószínűleg az állapot tartós lesz. A kedvesem annyiszor kifejtette már, hogy soha többé nem óhajt együtt élni senkivel (hogy azokról a bizonyos „igen”-es ceremóniáról már ne is beszéljünk), hogy akárhányszor szóba kerül a téma, már csak legyintek, „tudom, ne is mondd”. Különben is tudom, hogy csak kívülről gyönyörű az együttélős párkapcsolatosdi. Amint benne vagyunk, kezdünk szépen egymás agyára mászni az idegesítő szokásainkkal. Mondjuk azzal, hogy időnként úgy néz ki a szobám, mintha a Katrina nevű hurrikánnal osztanám meg, és elől hagyom a koszos kávéscsészémet, és esténként szeretek kinézni a fejemből. Akkor lábujjhegyen kéne készülődnöm, amikor hajnalos vagyok, esélyem sem lenne 1-2-3 kávét 2-3-4-5-6 szál cigivel elfogyasztani, és újsággal vagy könyvvel a kezemben ébredezni. Másrészről viszont minden este elindul a kezem, hogy megsimogassam a kedvesemet, reggelente az Ő hátát keresem, hogy még egy pár puszit elszórhassak rajta, és számtalanszor azon kapom magam, hogy szeretnék neki megmutatni egy épp akkor látott jó jelenetet, felolvasni egy jó, vagy épp bosszantó mondatot. Szeretnék vele együtt főzni, kibeszélve a napot, kisimogatni belőle a bosszúságot, nézni ahogy fogat mos, sőt néha kimosni a zokniját. Szóval bonyolult ez a dolog akárhonnan nézzük is. Úgy vagyunk most, hogy van nála fogkefém, dezodorom, és parfümöm, van hova raknom a kontaktlencsémet a fürdőszobájában, és néha nem tudom, melyik lakásban van a kedvenc cipőm. Vagyis nem élünk együtt, de részei vagyunk egymás életének, van kulcsunk egymás lakásához. Halkan teszem hozzá, nehogy elkiabáljam, sokkal fontosabb, hogy van kulcsunk egymáshoz is."

Vajon jó így a gyereknek?

A mingli lét nem zárja ki, hogy a pároknak gyerekük is legyen. Az azonban nyilvánvaló, hogy az anyára nagyobb teher hárul, pláne az első időszakban, a férfi pedig élheti ugyanúgy az életét. Az viszont biztos, hogy a gyereknek mindenképpen jobb egy így megszokott életforma, mint egy rossz családban élni, ahol a szülők folyton marják egymást. A www.onmegvalositas.hu nevű fórumon Hédi a következőket írja:

„Nekem két ismerősöm is ilyen kapcsolatba szült gyereket. Persze mind a kettő magára maradt, de ezt be is kalkulálták. Valóban nem ez a legtökéletesebb gyerekfejlődési környezet, de azt látom, hogy még mindig harmonikusabban fejlődnek, mint azok a csemeték, akik olyan házasságban vagy volt házasságban cseperednek fel, ahol már pokol mindkét ember élete, és arra használják a gyerekeket, hogy egymást csinálják ki. És azt előre nem lehet tudni, hogy mivé fejlődik egy egykoron ideális családi fészek. Úgyhogy "lutri" mind a kettő."

Híres minglik

Állítólag Monica Bellucci és férje, Vincent Cassel mingliként tengetik hétköznapjaikat. A színészek tíz éve házasok, ám Mónika javarészt  londoni lakásában él, férje Vincent pedig Párizsban. Tim Burton és Helena Bonham Carter úgy él külön lakásban, hogy azt egy közös folyosó köti össze, és híres különélő volt Woody Allen és Mia Farrow is. A hollywoodi színészházaspárok közül sokan tartanak fent több lakást is, ahová a felek elvonulhatnak, sőt. A házassághoz sem ragaszkodnak feltétlenül, hisz nem csak abban látják a boldogság lehetőségét.

Kit választ egy mingli?

Nyilván egy másik minglit. Ők ugyanis csak egy olyan társsal lehetnek boldogok, aki hasonlóan vágyja a szabadságot. Ráadásul a mingliknek legalább olyan fontos a karrierjük, mint a párkapcsolatuk, és ezt csak egy ugyanilyen gondolkodású ember értheti meg. A mingliknek szükségük van a szabadságra, de ezt partnerüknek is megadják. Sokan például direkt távkapcsolatot választanak maguknak. Az újságíróként dolgozó, elvált Kata egyedül neveli gyermekét, és két éve él távkapcsolatban olasz szerelmével.

„Kezdetben csak kalandnak indult az egész, aztán szép lassan egymásba szerettünk Ginoval. Havonta találkozunk, hol ő jön, hol én. Nagyon harmonikus, romantikus a kapcsolatunk, de néha hiányzik egy igazi társ, aki mindig mellettem van és segít. De a gyerekemet nem akarom elszakítani az apjától, aki itt él Magyarországon, és rendszeresen látogatja a fiamat. Én is sokat dolgozom, Gino is, épp mostanában kezdtünk el tanakodni azon, hogy hol, melyik országban költözzünk össze. Szeretnénk, ha fejlődne valahová a kapcsolatunk, attól függetlenül, hogy ez így nagyon kényelmes. Picit félek is újra elköteleződni, de azt hiszem, megpróbálom.” – meséli a 34 éves édesanya.

A szakemberek állítása szerint a mingli kapcsolatok hamarabb felbomlanak, hiszen a függetlenségük miatt könnyebben szakítanak a párok. Addig azonban, amíg tart a szerelem, ugyanolyan boldogok ők is, mint klasszikus kapcsolatban élő társaik.

bl
bl
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.