Többé nem tudtam lefeküdni a férjemmel: az édeshármas veszélyei

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sok férfi és nő szexuális fantáziájában felbukkan a hármas szex lehetősége. Az interneten is rengeteg házaspár keres harmadikat, férfit, nőt vegyesen. A többszereplős játék akár fel is dobhat egy ellaposodott kapcsolatot, ám gyakran inkább lelki traumákhoz, sőt szakításhoz vezet.

Alig akad olyan barátom, barátnőm, aki ne gondolkozott volna el legalább egyszer azon, milyen lenne, ha hármasban szexelne. Vannak köztük olyanok, akik már valóra is váltották ezt az álmukat, ám a legtöbbször kiderült: ez a tapasztalatszerzés inkább egyedülállóknak való.

Sokszor hallani arról, hogy a pornófilmeknek és a világhálónak köszönhetően a hagyományos szex háttérbe szorult, unalmassá vált, és sokan már csak extrém szexuális helyzetekben érzik jól magukat. Nos, a hármas szex vonatkozásában biztosak lehetünk abban, hogy nem új keletű felállásról van szó, hiszen már 1923-ban, Spanyolországban elkészítették az első olyan pornófilmet, amelyben egy kövér úriember szerepel két hölggyel. A filmet a prágai szexmúzeumban meg is lehet tekinteni.

Jobb, ha vadidegen nőt választanak

Gyakoribb, hogy a pár férfitagja veti fel az ötletet, hogy plusz egy lánnyal színesítsék a szexuális életüket. Ez általában akkor következik be, amikor már jó ideje ismerik egymást a felek, őszintén megoszthatják egymással legintimebb vágyaikat, vagy épp kezdenek egy kissé unalmassá válni a már megszokott együttlétek. Ha a pasi felveti a témát, és a lány is fontolóra veszi a lehetőséget, már csak azt kell eldönteni, hogyan és kit válasszanak.

A tapasztalat szerint leginkább az működik, ha a nő dönt, és lehetőleg egy vadidegent keresnek, vagy egy olyan lányt, akit csak ő ismer. Ilyenkor a férfi kész helyzet elé van állítva, így a nő irányítja a kalandot. Persze ha egy már omladozó kapcsolatba, például egy kihűlt házasságba próbálunk ezzel szenvedélyt vinni, a dolog elsülhet visszafelé is.

Ráment a házasságunk

„A házasságunk már nem működött felhőtlenül, és szexuális együttléteink is ritkultak”- meséli Kata. „Egy barátnőm jó ideje pedzegette, hogy ő szereti a lányokat, és szívesen kipróbálná velem a szexet. Én korábban sosem bonyolódtam szexuális kalandba csajokkal, így egy picit ódzkodtam a dologtól. De befészkelte a fejembe magát a gondolat, hogy együtt láthatom őt és a férjemet szeretkezés közben, és ez felébresztette a rég szunnyadó vágyamat. Egy spontán alkalom kapcsán létrejött a hármas szex, ami nagyon jól sült el. Férjem folyamatosan figyelt rám, minden rendben volt, én voltam a központi figura, sőt azt is megtudtam magamról, hogy nincsenek biszexuális hajlamaim. A szomorú a történetben, hogy ezek után soha többé nem tudtam lefeküdni a férjemmel. A hármas kaland nálunk csak felerősítette a már addig is fennálló problémákat.”

A féltékenység közben is kialakulhat

Természetesen egy jól működő kapcsolatot is tönkretehet egy ilyen kaland. Előfordulhat ugyanis, hogy a másik kettő a vártnál nagyobb érdeklődést mutat egymás iránt. Érdemes ezért előre lefektetni a játékszabályokat is, hogy szex közben ne üsse fel a fejét a féltékenység. Persze azzal nem számolhat előre senki, mit érez majd akkor, amikor meglátja a szerelmét egy másik nő karjaiban. Ezért fontos az is, hogy a férfi a hármas felállás során mindig éreztesse párjával, hogy ő számára a legfontosabb.

Nagyon szerettem, elhittem amit mondott...

„Minden ismerősöm azt mondta, ha képes vagyok végignézni, hogy Tamás egy másik lánnyal szeretkezik előttem, akkor én nem vagyok szerelmes belé" - mesélte Rita a néhány évvel ezelőtti kalandjait.

„Pedig az voltam, nagyon szerettem őt, és elhittem, amit mondott, hogy csak még kívánatosabb leszek a számára, ha hagyom ezt a játékot. Egyetlen barátnőm volt, akit én is szexinek tartottam, rávettem, hogy jöjjön fel hozzánk. Olyan természetes és meghitt volt, annyira jól esett a barátnőm érintése, hogy elhittem, én valójában biszexuális vagyok. Rákattantunk teljesen a hármasra. Imádtam, hogy amikor például elmentem bugyit vásárolni, arra gondoltam, olyat kéne választanom, ami mindkettejüknek tetszik.

Néha főztünk is együtt, mint a karácsonyt, úgy vártam mindig, hogy újból együtt legyünk. Eleinte észre sem vettem, hogy a barátnőm és Tamás kezd nagyon összemelegedni, aztán, amikor már nem tudtam nem észrevenni, kiakadtam. Tamás azt mondta, szívem, bármikor befejezhetjük, nekem te vagy a fontosabb. Sokszor összevesztünk, és mindannyiszor a fejemhez vágta, hogy ha én ilyen féltékeny vagyok és birtokolni akarom őt, akkor miért kellett belemennem? Nem működött onnantól kezdve kettesben a szex, dühös, erőltetett volt, tele teljesítménykényszerrel.

A barátnőmmel is összevesztünk, amikor megkértem, többet ne jöjjön. Akkora már minden elromlott, Tamással kiábrándultunk egymásból. A hármas szex nagyon izgató, de sajnos tönkreteszi az intimitást két ember közt. Miután szakítottunk, Tamás összejött a barátnőmmel pár éjszakára, de aztán ők is hanyagolni kezdték egymást. Mi sem tudtuk megmenteni a barátságunkat. Bármikor, amikor csak összefutunk, a kudarcomat látom benne, de egy haveri szint megmaradt. Már tudom magamról, nem vagyok biszexuális”

Dominanciaharc is kialakulhat

Párkapcsolatban élő férfiak ritkábban szorgalmazzák, hogy az a bizonyos harmadik szintén hímnemű legyen. Sokuk szerint csakis biszexuális lehet az a pasi, aki el tud viselni egy másikat meztelenül, ráadásul egy ágyban. Emellett a férfiak birtoklási vágya sokkal erősebb, így ritkán hajlandók osztozni egy olyan nőn, aki hozzájuk tartozik. Ez a birtoklási vágy egyébként is okozhat nehézséget, hiszen ha egy ilyen helyzetben a két férfi azon versenyez, ki tudja jobban kisajátítani a lányt, akkor abból ő valószínűleg nem sokat élvez.

Pedig a nők egy része legalább annyira kíváncsi, milyen lehet, ha két férfi tesz egyszerre a kedvére, mint a férfiak a két nős felállásra. Ha mégis egy pár von be harmadik pasit a szexuális együttlétbe, legtöbbször a férfi egyik jó barátja az, akit megkérnek. Természetesen ez sem jelent biztosítékot, hiszen számos esetben épp a fiúbarát csapja le az illető kezéről a barátnőjét.

bl
bl
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.