Tévhitek: A magzatvédő vitamin nem mindig véd

Olvasási idő kb. 3 perc

Sok helyen lehet olvasni, hogy a folsav szedése szükséges a terhesség előtt 1-3 hónappal, valamint a terhesség alatt.  Az elmúlt húsz évben a hazai és a nemzetközi kutatások is bebizonyították, hogy a folsav szedése a bizonyos fejlődési rendellenességek kialakulását jelentősen csökkenti, például a velőcső-elzáródási rendellenességekét. Ennek a következménye, hogy az orvosi ellenőrzés mellett történő folsav kiegészítés mellett hazánkban is csökkent az ilyen esetek előfordulása. A folsav azonban nem minden nő esetében hasznosul.

A genetika tudományának fejlődésével megismertük az emberi géneket, melyeknek a számát huszonhatezerre becsülik. Génnek nevezzük az örökítőanyag azon egységeit, melyek egy-egy tulajdonságot kódolnak. Nemcsak a szemszínnek és a hajszínnek vannak génjei, hanem a szervezetünk belsejében folyó molekuláris folyamatoknak is.

Egy gén miatt lehet, hogy nem hasznosul

Az elmúlt tizenöt évben a genetikai kutatások eredményeképpen alaposan feltérképezték a folsav-anyagcserében kulcsfontosságú enzim génjét is, melyet MTHFR génnek hívunk. Ez a gén irányítja a folsav hasznosulását. Az emberek 30-50%-a – népcsoporttól függően – egy olyan génhibákat hordoz az MTHFR génben, amelynek következtében nem tudják maximálisan hasznosítani a bevitt folsavat. Ez azt jelenti, hogy tíz gyermekvállaló magyar nőből három-öt olyan nő van, akinél nem hasznosul teljes mértékben a folsav.

Ma már rutin géndiagnosztikai szinten elérhető szolgáltatás a gyermekvállaló nők számára az MTHFR-génvizsgálat. A génvizsgálat során több génhiba ellenőrzése is megtörténik. A genetikai lelet után nyílik lehetőség a korszerű, egyénre szabott folsav szedésre. A mintavevő pálca már megrendelhető egy genetikai csomag formájában is. A mintavétel otthon történik. A szájnyálkahártya-minta vétele semmilyen szakértelmet és előkészületet sem igényel, bármikor elvégezhető. A mintavevő pálcát kell visszaküldeni a genetikai labornak, ahol pár nap alatt elvégzik a genetikai tesztet.

Ha egy gyermekvállaló nő MTHFR génhibát hordoz, nincs nagy baj, mert a genetikai lelet alapján a szülész-nőgyógyász szakorvos, és dietetiku segít a megfelelő folsav bevitel meghatározásában.

Folsav lobbi

A folsav B11-nek is nevezett, vízben oldódó vitamin, amely a vérsejtképzéshez, az aminosavak és a nukleinsavak anyagcseréjéhez, valamint a gyomor és bélrendszer épségéhez elengedhetetlen. A leveles zöldségekben, különösen a parajban, valamint a májban és élesztőben is megtalálható. Az elmúlt években nagy folsav kampány indult, amelyben a magzatvédő vitaminok fontosságát hirdették a női magazinokban. Eszerint fogamzás előtt és a terhesség első időszakában kiemelten fontos a folsavpótlás a várandós nő számára, mert azzal több súlyos magzati fejlődési rendellenesség kockázata jelentősen mérsékelhető.  A magzat növekedését és fejlődését a sejtosztódás határozza meg. Ilyenkor a folsav bevitele a DNS és RNS szintézisben betöltött szerepe miatt fontos. A hiánya velőcsőzáródási rendellenességeket okozhat a magzatnál az agy és a gerinc kifejlődésekor. Az orvosok a vetélés kockázatának a csökkentése miatt is szokták javasolni a folsav szedését, valamint azért, mert olyan szülési komplikációkat is segít megelőzni, mint a szív fejlődési rendellenességeinek egyes fajtáit, és a végtag deformációkat.

A folytatásban genetikai szakértőnk a magzatvíz-mintavétellel szembeni általános félelmeket és a vizsgálat módját részletezi.

Dr. Nagy Zsolt (PhD)
Genetikai szakértő
dr.nagy.zsolt@nagygendiagnosztika.hu


Kilenc lépés a szülőszoba felé
Az első 12 hét a legkritikusabb: ebben az időszakban leggyorsabb sejtosztódás, az embrió testtömegének több ezerszeresét éri el, és ekkor a legérzékenyebb az ártalmas külső hatásokkal szemben – a kivédés módja a rákészülés.

Soron a babaprojekt harmincon túl
Előbb az egzisztencia, aztán a baba – a szakmai sikerek magukban is fogamzásgátlók, ám a biológiai óra ketyeg, sőt le is ketyeghet, mire kellene már az a gyerek: a harmadik x fölött a teherbeesés valószínűsége csökken.

Természetes fogamzásgátlás
Létezik természetes fogamzásgátlás, évezredeken keresztül ehhez folyamodott az ember, főleg az asszony, ha nem akart gyereket – mit tehetsz, ha nem mesterséges vackokkal szeretnéd útját állni a terhességnek?

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Dr. Zsolt Nagy
Dr. Zsolt Nagy
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.