Keleti légzéstechnikával az allergia ellen

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Vannak, akik a környezetváltozásban és akupunktúrában jobban bíznak. Az allergiaszezon előtt íme néhány alternatív megelőzési és kezelési módszer.

Közeledik az allergiaszezon, a kiütések, szénanáthák érája, és közeledik minden, amit a műfaj kínál. A természet ismét eljátssza testünk búval bélelt szimfóniáját. Nem muszáj örökös másodhegedűs szerepében lennünk, el is dobhatjuk a hangszert.

Amit allergiának nevezünk, az nem más, mint immunrendszerünk túlzott reakciója olyan anyagokra, melyek normális körülmények között ártalmatlanok. Ezek az allergén anyagok, ilyen a pollen, állati szőrök, atkák. Szervezetünk túlzott reakcióját kiválthatják egyéb anyagok is, úgymint egyes élelmiszerek, gyógyszerek, vegyszerek, nehézfémek.

Ártalmatlan gyilkos

A tünetek spektruma hatalmas, szinte egyénre szabott, minden embernél mást produkál. Tulajdonképpen attól függ, melyik szervben történik az allergiás reakció (szem, bélrendszer, idegrendszer) de ennyi is elég, hogy pokollá tegye az ember életét. A levegőben terjedő allergének (pollen, atka) elsősorban a légutakat és a szemet támadják meg, kellemetlen gyulladást okozva.

„1991 őszén kezdődött az allergiám, és utána évről évre egyre rosszabb lett - meséli az allergia egyik régi rabja, a harminchárom éves Anikó. „ Egyre korábban jelentkezett, míg végül már márciustól egészen őszig tartott. A tünetek: orrnyálkahártya-duzzanat, orrfolyás, tüsszögés, torokkaparás, köhögés, szájpadlás-viszketés, szemviszketés, szempirosság, fényérzékenység, később már nyaranta nem tudtam napra menni, emiatt le is szoktam a nyaralásról. Kezdetben arcfeldagadás, majd később az egész testben vízfelhalmozódás jelentkezett. Mivel néhány évig nem szedtem rá semmilyen gyógyszert, ezért aszthma alakult ki, nehézlégzés, sípoló légzés."

Kezelés utazással és keleti légzéstechnikával

„1998 óta járok allergiás kezelésre, ahol kezdetben Zytec tablettát és Rhinocort Aqua orrspray-t kaptam. Ezek valamennyit enyhítettek a tüneteken, de az augusztus így is borzalmas volt. Egy évig kellett szteroid spray-t használnom a fulladás miatt. Ekkor keleti légzéstechnikákkal próbálkoztam, és sikerült is annyira helyrehoznom a tüdőmet, hogy a következő évben már nem volt szükségem spray-re. A Zyrtec meglehetősen kómássá teszi az embert, még akkor is, ha este szedi be, így később más tablettákat is kipróbáltunk. 2004 óta homeopátiás szerekkel egészítem ki a gyógyszeres kezelést, ez ismét enyhített a tüneteken, de viszont így jobban érzem a lázat, ami korábban a rengeteg más tünet mellett fel se tűnt. A láz miatt továbbra sem szeretek nyaranta kimozdulni a lakásból.

Idén akupunktúrás kezeléssel próbálkozom, olyan ismerőseim ajánlották, akiknél ez végre bevált. Létezik olyan, aki már kigyógyult belőle, volt akinek a pránanadi-módszer segített (nekem az sem), volt olyan, akinek a homeopátia. Olyan is előfordult, hogy valaki huzamosabb időt töltött Skóciában az allergiás időszaka alatt, ott végig tünetmentes volt, és azóta itthon sem jelentkeznek a panaszai. A sorstársaknak azt javaslom, hogy ne adják fel a küzdelmet, és keressenek elsősorban az alternatív gyógymódok között, hogy megtalálják azt, ami náluk beválik (az a tapasztalatom, hogy a gyógyszerek egyre kevésbé használnak). Egyes élelmiszerek fogyasztása után is lehet rosszabbul az ember, ezekre érdemes odafigyelni, és kerülni azt, ami allergizál. Ne zárják magukat üvegburába, és ne legyenek emiatt egészség mániásak, mert az nem segít! Foglalkoztam azzal, hogy mik lehetnek az esetleges lelki okok, amik kiváltják az allergiát, de hosszú évek megfigyelése alapján úgy gondolom, hogy inkább a stressz, a környezetszennyezés, bizonyos egészségre káros ételek huzamos fogyasztása hajlamosít rá. Relaxációval, rendszeres testmozgással, a szervezetünknek megfelelő táplálkozással elviselhetőbbé tehető az allergiás időszak."

Pránanadi
A szanszkrit eredetű szót életenergia-csatornának lehet fordítani, és eszerint a prána a mindent átható erőteljes energia. Használata a filozófia szerint harmóniát teremt a fizikai és tudati szintek között. Azt, hogyan lehet gyógyítani pránával, egy német származású tanító, Christian Weber adta közzé, miután tizenhat éven át Tiberben képezte magát. Hazánkban 1992-ben vált ismertté a módszer, amelyet tanfolyamokon oktatnak.

Pollentérképpel az önismeret útján

Súlyosabb esetekben az allergiás reakció az egész szervezetre kiterjedhet, un. anafilaxiás sokkot okozva. Az allergia mumus kezelésében a megelőzésen van a hangsúly, ami az allergének kerülését jelenti. Gyakorlottabb allergiások egyenesen Pollen-térképpel felszerelkezve merészkednek a szabadba.

Lényeges a felmérés, a vizsgálat, majd azt követően egy belső tisztítás, megfelelő étrend, a bélrendszer és a bélflóra normalizálása, esetleg egy gyógyító böjt. Külsőleg ügyeljünk arra, hogy ne használjunk testidegen anyagokat, kerüljük az olyan fémeket, melyekre érzékenyek vagyunk, szintén az ilyen jellegű kozmetikumokat, ruhákat. Fogadjuk el magunkat, olyannak, amilyenek vagyunk, ne mindig mi alkalmazkodjunk másokhoz, ne fojtsunk magunkba semmit. Értsük meg, hogy ugyanannyi jogunk van a kiteljesedéshez, mint másnak. Ismerkedjünk meg alapvető meditációs, tudatlecsendesítő lelki gyakorlatokkal. A legtöbb dolog a világban a mi tudati kivetítésünk, így problémáink és képzeteink is. Naponta tegyük fel magunknak a kérdést: végül is mitől félek?

További tanácsok az allergia megelőzésére és kezelésére

- A kínai bazsalikom főzete a konzerváló szerekre, ízfokozókra és más civilizációs csodák okozta allergiára remek.

- Íme a bizonyíték, hogy nem kell állandóan takarítani, mert a tisztaságmánia közvetett módon az immunrendszert tompítja.

- Az allergia kezelésének buddhista módszere.

A cikk folytatásában az allergének szimbolikájáról lesz szó. Egyes értelmezések szerint például a virágpor allergia a szexualitással kapcsolatos problémákra, míg az állatszőr allergia az ösztönök megvetésére utal.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Rimóczi László
Rimóczi László
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.