Hogyan szerezzünk bombabiztos önértékelést?

Olvasási idő kb. 9 perc

„Ma nagyon nehéz aktívnak és tudatosnak lenni, ha valakinek nincs biztos önértékelése, az hamar óriási szorongással találja szemközt magát" – mondja a huszonévesekről Tari Annamária pszichoterapeuta, akivel Y generáció című könyvéről beszélgettünk.

ygen_mA könyved egy családi beszélgetéssel kezdődik, a nagyszülő, a szülők és a tinédzser gyerek beszél el egymás mellett, egyik sem érti a másikat. A generációk közti viták több száz éve ismétlődnek.

 

 

 

 

 

Szerinted most, az X és Y generáció közt nagyobb a távolság, mint az normális lenne?

Néha igen. Nagyon tanulságos, amikor elmegyek egy egyetemi előadásra, és ott a különböző korosztályok hozzászólásaiban kirobbannak az ellentétek. A legutolsó előadásom egyik hozzászólója szerint az ember ne 25 évesen, a szülei nyakán akarja megvalósítani magát, nem kéne lustának lenni, hanem tessék elindulni az életbe. Ezt rögtön cáfolta néhány huszonéves azzal, hogy gyakran praktikus tanácsot már nem tudnak kapni a szüleiktől. Én meg elmondtam, hogy nincs olyan fogalom a pszichológiában, hogy lusta, van viszont szorongó, vagy teljesítménygátlásos ember. De mindennek meg lehet érteni a miértjeit. Patthelyzet alakult ki, hasonlóan a valódi élethelyzetekhez, amiben a két fél nem tudott dűlőre jutni, csak a magáét mondta. Azt hiszem, hogy szép számmal vannak családok most ilyen szituációkban.

Hány évesek az Y generáció tagjai?
Ahogyan az X és az Y generáció tagjairól próbáltunk információt gyűjteni, kiderült, ebben a témában mindenki azt ír, amit akar. Vannak szociológusok, akik a mai 35-45 éves csoportot tartják az X generáció képviselőinek, az Y generációt pedig, a rendszerváltás után született korcsoportként írkák le. Tari Annamária könyvében Douglas Coupland Generation X című művét veszi alapul, és az 1965-75 között született korosztályt nevezi X generációnak. Az Y generáció tagjai ebben a felosztásban az 1976-1995 között született embereket jelöli.

 

tari_ygeneracio_web

A szüleim korosztályával nehezebb megértetni azt is, hogy például miért váltunk munkahelyet, ha rosszul érezzük magunkat ott, bizonytalan viszonyok közt miért kockáztatunk. Számunkra meg az nem világos, ők hogyan tudtak évtizedekig ugyanazon a helyen dolgozni nyomasztó emberek közt.

Igen, az X nemzedék még poroszos tekintélytiszteletben szocializálódott, jógyerek attitűddel, és a rendes embernek egy munkahelye volt. Ma egy Y generációs embernél már elképzelhetetlen, hogy harminc évet egy helyen legyen, hacsak nem ő a tulajdonos. Annyira sebesen élünk, hogy a túlpörgéssel el lehet érni odáig, hogy ma már egy 35 éves ember vénnek érzi magát, és azt érzékeli, már nem értékes árucikk a munkaerőpiacon. Furcsállom, hogy olykor a tudás, a szakértelem, a bölcsesség és a tapasztalat mitől nem kelendő: ez is kiömlött a gyerekkel és a lavór vízzel az ablakon.

Tény, hogy az X-es szülők nagyon aggódnak a felnőtt gyerekeik miatt. Az Y-nak nagyon kell hajtania, hogy a saját életét ki tudja alakítani, és egy idősebb hozzátartozója nem biztos, hogy át tudja élni, milyen egy multicég folyosóján szorongani, hogy most akkor ki lesznek-e rúgva három kolléganőjével együtt, és azt sem, milyen úgy tanulni, hogy a fél év múlva megkapott diplomának esetleg valójában nincs piaci értéke.

Azért vannak pozitív hozadékai, ha egy generáció kénytelen aktívan és tudatosan élni.

Ez teljesen így van. Csak az a baj, hogy ma nagyon nehéz aktívnak és tudatosnak lenni. Ez van benne a huszonévesen otthon maradásban és a kapunyitási pánikban, meg a diplomahalmozásban. Ha valakinek nincs bombabiztos önértékelése, az hamar óriási szorongással találja szemközt magát látva, hogy nem kell sehova. Az X nemzedék egy meghatározott ívben mozgott: gimi után felvételizett, felvették, volt munkája, aztán összeházasodott, gyereket szült, gyűjtött autóra, telekre. Egy Y-nak pedig azt kell átélnie, hogy nem feltétlenül tudja megcsinálni – abban a sorrendben és időben – azt, amit a szülei: hogy az édesanyja 23 évesen szülte őt, és a nagyszülők lakásának a kisszobájában nevelte. Ma már minden nyolc-tíz-tizenöt évvel kitolódott.

A munkahelyre visszatérve, azt írod, jó volt az, hogy az X generáció a munkahelyi konfliktusában sokáig őrlődött, mert nem volt lehetősége a családjával, barátaival napközben megosztani. Szemben az Y generációval, amelyik azonnal kiadhatja a bosszúságát, mert valamelyik barátja biztosan online. Ez miért rosszabb? Úgy sejtem, egészségesebb az az ember, akinek nem muszáj a feszülségeket elnyomnia magában.

Nem azt írom, hogy jó volt, hanem azt, hogy ez volt. Mert valóban, az X generációnak még más feltételek voltak adottak. De két külön dologról beszélünk. A feszültségmentes élet persze, hogy egészségesebb, de mindig vannak helyzetek, amikor ki kell bírni a belső feszítést, és át kell gondolni a történteket. De ma mindenki gyors/azonnali oldódásra vágyik, és ez nem is csoda ebben az instant világban. Csak a lelki feszültségeknek idő kell, és csalóka illlúzió arra gondolnunk, hogy majd a személyiség tudattalan mechanizmusai is olyan fordulatszámon pörögnek, ami a fájdalommentességet biztosítja.

Amiről írtam, az az érzelmi inkontinencia. Az internet azonnali feszültségcsökkentést kínál, mert egy Y generációs embernek mindig van barátja, aki éppen online, és akinek azonnal el lehet mondani sérelmeket, bosszúságokat, nehéz konfliktusokat. Az X generációnak tényleg kellett várnia olykor órákig is, hogy megossza a lelki bánatát, vagyis kénytelen volt vele kezdeni valamit addig is, amíg kiöntheti magából. Az Y generáció életében ez néha pár perc csupán. A probléma ezzel nem az, hogy most az X generáció azt látja, a fiatalok gyorsan megkönnyebbülhetnek, szemben az ő türelmes és szenvedő viselkedésével. Hanem az, hogy továbbra is nagyon fontos képesség az életben a holding: vagyis az érzések magadban tartása.

 

tari

Tari Annamária pszichoterapeuta, az Y generáció szerzője

 

Miért fontos?

Ahhoz kell, hogy a sérelmeket, konfliktusokat fel tudd dolgozni. Ha az érzéseinket azonnal kilőjük, akkor azok egy másik emberre hárulnak, aki – lehet, hogy egyébként – ez alatt feszeng, ideges lesz, mert azonnali élményként kapja a történteket. Érzelmileg tehát tulajdonképpen vele életem át, amit nekem kéne, és ez egyfajta használat. És nem elég, hogy átéletem vele, de még azonnali online tanácsadást, megértést is várok. Az azonnaliság ebben az esetben hátráltatja a saját érzések és megoldások kitermelődését, mert az elmesélés ugyan gyorsan nyitja a szelepeket, csökkenti a feszültséget, de olykor megfoszt attól, hogy valóban rátalálj a saját gondolataidra.

A pszichoterápiákban – többek között – az is egy fontos elem, hogy valaki képes legyen erre a feszültségtűrésre és ennek segítségével a saját érzelmei mentén gondolja át a történteket. Azt hiszem, azok az emberek, akik azonnal mondják a sérelmeiket, sokszor átélik, hogy bárhány embernek is adták át a dolgot, nincs igazi feloldás vagy megoldóképlet. Nem is lehet, mert azt mindenki csak a saját lelki mechanizmusai segítségével termelheti ki.

Értem, de hogyan tehet szert valaki olyan, biztos önértékelésre, hogy merjen egyedül szembenézni a problémáival?

Optimális esetben úgy alakul, hogy ha az ember kisgyerek korában jót csinál, akkor megdicsérik, így megtanulja, hogy ő egészében véve jó és ügyes kisgyerek. Az anyjával való kapcsolatban tanulja meg felismerni és beazonosítani az érzéseit, később pedig néven nevezni azokat. Az önértékelésnek tehát az első legfontosabb állomása az elfogadó és egyenletesen szerető anya, aki megmutatja örömét és lelkesedését minden olyan dolognál, amit a gyereke éppen kipróbál vagy tanul. Mondok egy példát, ami jelzésértékű az önértékelés későbbi alakulására.

Látunk például egy háromévest a játszótéren, amint nagy bátran nekiindul a mászókának. Ha az anyukája sikoltozva odarohan, hogy Dávidkám, nehogy felmássz, mert leesel, akkor Dávidka soha nem fog felmászni a képzeletbeli mászókára felnőttkorában sem. Ha viszont az anya – aki mélyeket lélegezve megpróbál kitartani –, ott marad biztonságos közelségben, és nézi, potyog, vagy nem potyog a gyerek, akkor hagyja, hogy a gyerek bátor legyen, kísérletezzen, megijedjen, tapasztalatot szerezzen. Ez az anya csinálja jól, mert így a fia lehet egy bátor felnőtt.

És felnőttkorban mit tehet az, akit az édesanyja lebeszélt a mászókáról?

Ha már látja, hogy nincs a helyén, mert sokkal több és jobb eredményei vagy lehetőségei lennének, akkor jól teszi, ha elmegy önismereti pszichoterápiára, és kicsit tudatosabban él. Az a baj, hogy az önismeretet sokszor valamilyen „tudom én, hogy ki és milyen vagyok" tudásnak gondoljuk, amit egy általában gondolkodó ember nyilván elmondhat magáról. De amikor azt éli át, hogy nem olyan az élete, a kapcsolatai és az érzelmi reakciói, mint várná önmagától, akkor látszik, hogy van egy széles tartománya a személyiségnek, ami ismeretlen, vagy értelmezhetetlen.

Néha szoktam kérdezni az emberektől, hogy reggelente mosolyognak-e a tükörképükre. Ez például egy apróság, mégis sokat elárul arról, milyen érzelmi viszonyban állunk önmagunkkal. Érdekes módon, a legtöbben azt szokták válaszolni meghökkenve, hogy miért kéne?

Te szoktál mosolyogni, ha meglátod magad a tükörben?

Igen, alapvetően életvidám vagyok. Azt látom viszont, hogy azt emberek manapság olyanok, mint ahogy a buszon látjuk őket: maguk elé meredve, nem túl jó kedvvel, szürke állapotba burkolózva utaznak. Az látszik, hogy olyan érzelmeket nem élnek át, amiket át lehetne. Mindenkinek halad előre az élete, ketyeg a biológiai órája, jobb előbb rájönni tényekre. Olyan megrázónak tartom, amikor egy hatvan fölötti ember azt mondja: ha én azt akkor tudtam volna. Sokkal jobb, ha az ember a saját életkorában néz körül, szorítja össze a fogát, és ha az önbizalom deficitje miatt lemaradt, akkor megpróbál valamit kezdeni azzal.

Folytatjuk.

A folytatásban arról lesz szó, miért üresednek ki az érzelmi kapcsolatok, mit tegyünk a kommentekkel és internetes agresszióval szemben, és milyen elvárásokkal nyomasztjuk a férfiakat.

Fotó: Kate Killet

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Testem
5 perc alatt elalszol, miután átverted az agyad ezzel a trükkel
5 perc alatt elalszol, miután átverted az agyad ezzel a trükkel

A meleg vizes fürdő és a bárányszámolgatás mellett van egy igazán hatékony trükk, ami segítheti az elalvást.

20 perce

  • világom
19 éves és terhes volt az első női hajóskapitány: 50 napig nem öltözött át
19 éves és terhes volt az első női hajóskapitány: 50 napig nem öltözött át

Az ifjú női kapitány hősiesen küzdött a hatalmas hullámokkal.

március 22., 18:30

  • Offline
Ezt a fura dolgot tették az 1950-es években a férfiak a kopaszodás ellen
Ezt a fura dolgot tették az 1950-es években a férfiak a kopaszodás ellen

Furcsa módszerrel kezelték a kopasz férfiakat.

március 22., 15:10

  • Offline
Először vált hozzáférhetővé a nácik legismertebb filmkészítőjének archívuma
Először vált hozzáférhetővé a nácik legismertebb filmkészítőjének archívuma

Így lett a nácik propagandistája a 20. század egyik legzseniálisabb filmese.

március 22., 19:00

  • Testem
Súlyos fertőzést kaphatsz, ha ilyen gyümölcsöt veszel
Súlyos fertőzést kaphatsz, ha ilyen gyümölcsöt veszel

Súlyos fertőzést kockáztathatsz bizonyos gyümölcsökkel és zöldségekkel – mutatjuk, mire figyelj.

március 23., 06:30

  • életem
„Az asztal mögül nézik végig, ahogy megtörténik velünk a tragédia” – a bántalmazott nők a rossz rendszer foglyai
„Az asztal mögül nézik végig, ahogy megtörténik velünk a tragédia” – a bántalmazott nők a rossz rendszer foglyai

Három bántalmazott nő is elmondta a Díványnak, miket élnek át segítség helyett: sokszor épp a segítők hagyják cserben őket.

március 22., 16:00

  • Édes otthon
Pusztító ázsiai rovar jelent meg hazánkban, kiadták a figyelmeztetést
Pusztító ázsiai rovar jelent meg hazánkban, kiadták a figyelmeztetést

A rovar csípése is fájdalmas, egyes esetekben veszélyes lehet, de környezetpusztító tevékenysége miatt is kockázatot jelent.

március 22., 17:30

  • Testem
Ez a változás látásodban előre jelezheti a demenciát
Ez a változás látásodban előre jelezheti a demenciát

Bizonyos változás a látásban a demencia előjele lehet egy új kutatás szerint.

március 23., 06:00

  • világom
Kamera a köldökbe rejtve: így figyelte meg a németeket a Stasi
Kamera a köldökbe rejtve: így figyelte meg a németeket a Stasi

A Stasi ügynökei kamerákat rejtettek karkötőkbe, bevásárlótáskákba, melltartókba, szemeteskukákba, madáretetőkbe, sőt a temetői locsolókannába is.

március 22., 19:30

  • Offline
Kitalált egy országot, meggazdagodott belőle a csaló
Kitalált egy országot, meggazdagodott belőle a csaló

Kitalált egy új országot egy csaló, rengeteg áldozat fizetett neki, hogy ott élhessen.

március 22., 16:46

  • Édes otthon
Ne így rejtsd el otthon az értékeid: nagy baj lehet belőle
Ne így rejtsd el otthon az értékeid: nagy baj lehet belőle

Trükkök ide vagy oda, az otthon tartott értékek nincsenek biztonságban.

március 22., 07:26

  • Offline
Emlékszel még, mit tanultál töriből a Hunyadiakról?
Emlékszel még, mit tanultál töriből a Hunyadiakról?

Ha a suliból nem rémlik minden mozzanat, akkor a most futó Hunyadi című sorozat segítségével is felfrissíthetted már a tudásod. Indulhat a kvíz?

március 22., 06:45

  • világom
Újabb nyaralóhelynek lett elege a turistákból: így szorítják ki őket
Újabb nyaralóhelynek lett elege a turistákból: így szorítják ki őket

Attól tartanak, hogy a népszerű nyaralóhelyre érkező turisták maradandó kárt tesznek a szigeten.

március 22., 14:00

  • életem
Nagy zivatar érkezik, 5 vármegyére adtak ki figyelmeztetést
Nagy zivatar érkezik, 5 vármegyére adtak ki figyelmeztetést

Jégesővel, erős széllel és villámlással jár zivatar éri el hazánkat, riasztást adtak ki a meteorológusok.

március 23., 07:45

  • Offline
Magyar feltalálók kvíze: 10 találmány, amiről úgy tudjuk, hogy a miénk
Magyar feltalálók kvíze: 10 találmány, amiről úgy tudjuk, hogy a miénk

Gyakran az általunk hallottak, tanultak a valóságban máshogy vannak, igaz ez a magyar feltalálókkal kapcsolatban is. Igaz-hamis kvízünkben 10 kérdés vár rád.

március 23., 06:45

  • Édes otthon
Ez a híres dizájnguru tervezte Mark Twain lakását: a Fehér Házban is jól ismerték
Ez a híres dizájnguru tervezte Mark Twain lakását: a Fehér Házban is jól ismerték

Számos prominens lakásdizánja dicséri kreativitását, de igazán híressé nem belsőépítészként vált.

március 22., 13:36

  • Testem
Napi háromszor 30 másodperc ebből sokat tehet a szívedért
Napi háromszor 30 másodperc ebből sokat tehet a szívedért

Már egy fél perces testmozgással is sokat tehetünk az egészségünkért.

március 22., 06:30

  • életem
Ez történik valójában a kidobott nejlonzacskókkal
Ez történik valójában a kidobott nejlonzacskókkal

Ha ezt a videót megnézed, tudni fogod, mit tégy a nejlonzacskókkal.

március 23., 07:26

  • Offline
Ilyen volt egy tornaóra az 1900-as évek elején: nem hiszed el, ha nem a saját szemeddel látod
Ilyen volt egy tornaóra az 1900-as évek elején: nem hiszed el, ha nem a saját szemeddel látod

Az 1880-as évekre már kötelező volt a tornaóra a különböző iskolatípusokban Magyarországon, de még nagyon máshogy nézett ki, mint manapság.

március 23., 08:06

  • Offline
Így tanítottak régen a tárcsázós telefon használatára: sok fiatalnak okozna ma gondot erre rájönni
Így tanítottak régen a tárcsázós telefon használatára: sok fiatalnak okozna ma gondot erre rájönni

A telefonhasználat módja mára nagyban átalakult. Régen még a tárcsázást is tanítani kellett.

március 22., 08:06

  • Önidő
Ettől az optikai illúziótól elszédülsz: végig tudnál menni a folyosón?
Ettől az optikai illúziótól elszédülsz: végig tudnál menni a folyosón?

Egy osztrák művész optikai illúziókká varázsolja a folyosókat.

március 22., 08:20

  • világom
Kibontotta a falat, rábukkant a világ legnagyobb földalatti birodalmára
Kibontotta a falat, rábukkant a világ legnagyobb földalatti birodalmára

Hihetetlen, de erre a lenyűgöző föld alatti világra egy háztulajdonos bukkant.

március 22., 11:10

  • világom
Ez a világ egyik legkülönlegesebb vonata: nem a pontossága az erénye
Ez a világ egyik legkülönlegesebb vonata: nem a pontossága az erénye

Ez a vonat annyra különleges, hogy a gyerekeken kívül a felnőtteket is jókedvre deríti.

március 22., 08:50

  • Önidő
Michael Jackson csak másolta ikonikus tánclépését: kevesen tudnak erről
Michael Jackson csak másolta ikonikus tánclépését: kevesen tudnak erről

Ettől még nem volt kisebb táncos Michael Jackson, de nagyon úgy tűnik, ez a lépés valójában nem is az övé.

március 22., 11:40

  • Édes otthon
Óriási pusztítást okoztak a magyar nemzeti parkban: 50 évbe telhet a regenerálódás
Óriási pusztítást okoztak a magyar nemzeti parkban: 50 évbe telhet a regenerálódás

A Duna-Ipoly Nemzeti Park tájékoztatása szerint akár 50 év is kellhet, hogy a motorosok okozta pusztítás után helyreálljon a gyepterület élővilága.

március 22., 07:45

  • világom
72 méter magas a világ legnagyobb szeméthegye: életveszélyes körülötte a munka
72 méter magas a világ legnagyobb szeméthegye: életveszélyes körülötte a munka

A világ legmagasabb és legveszélyesebb szeméthegyének mérete a Tádzs Mahallal vetekszik.

március 22., 09:06

  • Testem
Soha ne edd meg a csirkének ezeket a részeit
Soha ne edd meg a csirkének ezeket a részeit

A csirkének vannak olyan részei, amelyeket egyáltalán nem javasolt megenni.

március 22., 12:10

  • Testem
Tilos buszon szállítani ezt a gyümölcsöt: elviselhetetlen az utasok számára
Tilos buszon szállítani ezt a gyümölcsöt: elviselhetetlen az utasok számára

Annyira elviselhetetlen ez a gyümölcs, hogy még a szállítását is megtiltották a tömegközlekedési eszközökön.

március 22., 12:40

  • Testem
28 ujja van a Guinness-rekorder férfinak: munkáját is megnehezíti ez
28 ujja van a Guinness-rekorder férfinak: munkáját is megnehezíti ez

Ez a férfi az ujjai miatt lett Guinness-rekorder.

március 22., 10:06

  • Offline
Ha egy nő tesz saját sikeréért, máig megszólják érte: ilyen volt a Múzsák a csók után bemutatója
Ha egy nő tesz saját sikeréért, máig megszólják érte: ilyen volt a Múzsák a csók után bemutatója

Egy férfi sikerét megtapsoljuk, egy nő viszont ugyanezért kritikát kap: erre is rámutatott a Múzsák a csók után könyvbemutatója.

március 22., 14:36

Érdekességek