Éhezéssel nem érdemes fogyni

Olvasási idő kb. 4 perc

Kitért az éhezés okozta vészreakcióra, és arra is, hogy munkavégzés közben miért nem érdemes efféle kúrákba kezdeni. A Díványon már többször is olvashattunk a böjtről, és konkrétan a léböjtről is. Most, hogy lelkes tesztelőnk, Lulu sikeresen túlélte saját, tíz napos megpróbáltatásait és a böjtje minden napjáról hírt adott, ismét aktuálissá vált, hogy sorra vegyük a lehetséges buktatókat és kitérjünk a léböjt veszélyeire is.

7 nap alatt lelassul az anyagcsere

Lulu alapvetően a fogyás miatt kezdett a léböjtbe, ezt a célját el is érte. De senkinek nem javaslom, hogy ilyen rövid idő alatt akarjon megszabadulni annyi kilótól, amit jó esetben inkább egy hónap alatt illene leadni. Szépen lassan, fokozatosan, hogy a szervezet hozzászokjon az új állapothoz, ami az étrend átalakítása (az elfogyasztott energia csökkentés) mellett a rendszeres sportot is jelenti egyszerre. Körülbelül 7 nap után kezd el lelassulni az alapanyagcserénk annyira, hogy aztán a kúra végeztével ugyanolyan gyorsan jöjjenek vissza a leadott centik, kilók, mint amilyen gyorsan leolvadtak.

Az ösztönök a túlélést szolgálják

A dolog titka egy ősi ösztönünk. Amint éhezünk, koplalunk vagy csak egyszerűn elfelejtünk enni, és ez pár napnál tovább tart, a szervezet vészreakcióba kezd. Csökkenti a (kevéske) bevitt energia felhasználását és inkább a raktározni fogja azt a „nehezebb időkre". Mintha nem lenne biztos abban, hogy a mamutot holnap is zsákmányul ejtjük-e. Ez a válasz a túlélést szolgálja, hiszen őseink között azok voltak a sikeresek, akik minél több zsírt voltak képesek felhalmozni az ínségesebb időkre. Persze a böjt alatt nem fogunk hirtelen meghízni, hiszen nincs miből, de amint visszatérünk a korábbi táplálkozási szokásainkhoz, beindul a jól ismert jojó-effektus.

Egy szakszerűen végrehajtott böjt előtt időt kell hagynunk a szervezetnek, hogy hozzászokjon a kevesebb táplálékhoz. Lulu ezért egy fontos szabályt szegett meg azzal, hogy előző este még jól belakmározott. Magával szúrt ki, hiszen pszichésen is nehezebb a váltás egy degeszre tömött has és az azt követően csak folyékony táplálék (a vízben feloldott szirup) elfogyasztása között. A hozzáértők szerint, akik gyakran vezetnek le csoportos böjtöt, nagyjából annyi ideig tartson a felvezető és a levezető szakasz, mint maga a kúra.

Munka mellett nem javasolt!

Ugyan a juharszirupból származó energia ad valami vésztartalékot a szervezet számára, hogy az éhenhalás ne fenyegesse (ami azért nem tíz nap alatt következne be), de ahogy Lulu sem bírt már ránézni idő után, igen hamar megunható és ez a böjt idő előtti feladásával járhat. Bár, ha valaki korábban abbahagyja, akkor inkább csak a saját lelkiismeretével, akaraterejével kell szembenéznie, hogy miért nem bírta tovább. Ráadásul, ha már belekezdett, nem érdemes félmunkát végezni.

Azt minden esetre valóban nem célszerű kipróbálni, hogy napi munkavégzés mellett csináljon valaki egy ilyen kúrát, mert a táplálékmegvonás mindenkire másképpen hat és egy nem várt rosszullét, fejfájás, a kezdeti rossz közérzet sem a munkavégzőnek, sem a munkáltatónak nem jön túl jól. Az pedig már igazi mazochizmus, ha az ember csak nézője, hallgatója, de nem résztvevője a kollegák önfeledt ebédelésének.
A napi 3 liter folyadék dicsérendő, ebből mint új szokásból valamennyi átmenthető a böjt utáni időszakra is, hiszen általában kevesebbet iszunk, mint a szükséglet. Közeleg a nyár, az izzadás, és ha még mindezt sporttal is fokozzuk, akkor később is jól jöhet a 2-3 liter.

Hasznosak a virtuális társak

Nem érdemes túl hamar mérlegre állni, és nagy elvárásokat támasztani fogyásunkhoz, még akkor sem, ha ez inkább csak mellékhatás ilyenkor. Pár nap alatt elsősorban csak a felesleges víz, a belekben lerakódott salakanyagok távoznak el (különösen a keserűsó hatására). Ráadásul, mivel nincs elegendő energia- és ezzel együtt fehérjebevitel, előbb úgyis valószínűleg izomból veszítünk, bár nem ez volt a terv. A zsírt mint tartalékot csak később kezdi el felhasználni a szervezet, de ezt ne koplalással akarjuk elérni, inkább megfelelő étrenddel és sporttal.

Az mindenképpen hasznos volt, hogy Lulu virtuális társakat talált a böjt véghezviteléhez. Persze sokkal jobb lett volna, ha mindezt egy böjt-, életmódtáborban hús-vér emberekkel teszi, mert ott legalább a napi munka stressze nem foglalkoztatta volna és kislánya is egy 100 %-os anyukát láthatott volna.

A böjt nemcsak a testi megtisztulást jelenti, hanem lelki elvonulást, lecsendesedést, amit egyedül néha persze mégis könnyebb megtenni, erre például a könyvolvasás, otthoni filmnézés, alvás, pihenés megfelelő. Bár Lulu tapasztalataiból okulhatunk, hogy színházban vagy munkahelyen a hashajtó hatására a gyomor és a belek mocorgása igen kínos szituációkat idézhet elő - és csak ránk tartozik.

Átlendült a mélyponton

Idővel, ahogy Lulu teste kezdett hozzáedződni a nem-evéshez, több lett az energiája, vagyis túllendült a mélyponton. Az éhségérzet többnyire csak az elején kínzó, aztán elmúlik, a szervezet belső mechanizmusai beindulnak, és persze a juharszirup mellett kortyolgatott gyümölcslé is adott némi - csekély - energiát, vitaminokat, ásványi anyagokat.

A böjt hatására valóban kitisztul a bőr, szebb lesz, üdébb, ezért talán újabb motiváció, hogy utána ne akarja az ember ezt az eredményt zsíros, cukros, sós ételekkel, cigarettával elrontani. Ha valaki másképpen képtelen váltani, ez lehet egy jó kezdet, ha semmi ellenjavallat nem áll fenn.

A gyümölcscentrifuga jó ötlet, bár nem csak a böjti napokon érdemes bevetni. A frissen préselt gyümölcs-, zöldséglé mindenkor igazi vitalitásbomba. Lulu jól döntött, hogy felhagy régi, rossz szokásaival és zöldségekkel, gyümölcsökkel tölti meg a következő napokat. Remélhetőleg az új életmódja és a következő böjt során már tudatosabb lesz és hasonló sikereket ér majd el az egészsége veszélyeztetése nélkül.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Schmidt Judit
Schmidt Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.