A víz a tél végi depresszió ellenszere

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A fejfájás, a fáradtság, a testi-lelki gyengeség és enerváltság tipikus tünetek minden tél végén, legalábbis a Brit Táplálkozási Alapítvány (British Nutrition Foundation) szerint. Azt is állítják, hogy ez a mindenki számára ismert állapot roppant egyszerűen orvosolható, ha sokkal több folyadékot fogyasztanunk. Egy szakértői csoport bevonásával tesztelték az állításukat.

Bridget Benelam táplálkozási tanácsadó elmondta, hogy az embert nem csak melegben fenyegeti a kiszáradás veszélye, viszont télen kevésbé kívánjuk a folyadékot. Fontos, hogy tudatosan vigyük be szervezetünkbe a megfelelő mennyiségű folyadékot, lehetőleg vizet, de számos élelmiszer fogyasztásával is megelőzhető a dehidrálódás.

Az italokban rejtőzködő kalóriák

A kutatásban résztvevők úgy tartják, az egészségünk és testsúlyunk kontrollja szempontjából sem mindegy, hogy milyen italt választunk, különösen annak fényében, hogy számos üdítőben rejtőzködnek plusz kalóriák, csakúgy, mint egyes élelmiszerekben. A kalóriában gazdag italok rendszerint nem nyújtanak olyan teltségérzetet, mint az ilyen ételek, így sokkal többet fogyasztunk belőlük, mint sejtjük. A cukrot, zsírt vagy alkoholt tartalmazó és energiaitalok általában jóval több kalóriát tartalmaznak, mint gondolnánk, így például egy hosszú kávé tejjel és cukorral akár 500 kalória is lehet, ami a napi ajánlott bevitel negyede is lehet.

Az emberek már össze vannak zavarodva a hidratálás fontosságát hangsúlyozó és vitató táborok vitáitól, és egy legyintéssel elintézik a kérdést, pedig a dehidrálódás számos kellemetlen tünet közvetlen okozója.

Óvatosan a fogmosással

Széles körben ismert tény, hogy a cukros-savas italok komoly kárt tudnak tenni a fogzománcban. Azt viszont sokan nem tudják, hogy egyáltalán nem mindegy az sem, hogy mikor mosunk fogat. A BNF javaslata az, hogy szénsavas ital (és savas étel) fogyasztása után legalább egy órát várjunk, mielőtt a fogkeféhez nyúlnánk, mert az átmenetileg lágyabbá vált zománcot szó szerint lesikálhatjuk. Praktikusan kerülhetjük meg a problémát, ha szívószálat használunk, főleg, ha gyerekekről van szó, illetve ha napi 4-5 alkalomnál többször nem fogyasztunk savas ételeket vagy italokat.

Ételben az ital

A bevitt élelem folyadékigényünk körülbelül 20%-át fedezi, nagyjából 2 pohár víznek megfelelő mennyiséget. Az arányok természetesen eltérőek, vannak olyan gyümölcsök, melyekben akár 90% is lehet a víz, míg akadnak olyan édességek, rágcsálnivalók, melyekben csak 5%.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.