A virágpor allergia szexuális zavarra is utalhat

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az előző részben a közeledő allergiaszezonra készülve néhány alternatív kezelési módot mutattunk be.

Természetgyógyászok és parapszichológusok egybehangzó állatása szerint az allergiás megbetegedések mögött legtöbbször pszichés okok rejlenek. Egyes természetgyógyászok szerint az allergia annak a jele, hogy az ember elfordult a természettől és bevonult a betondzsungelbe. Mi lehet a lelki ok? Megfelelni akarás, anya-lánya viszony rendezése, szexuális elfojtások stb. Altatásban végzett kísérlettel bizonyították, hogy az alany egyáltalán nem reagált az orrnyálkahártyára juttatott (egyébként ébren erős reakciót kiváltó) virágporra.

Egy levegőt szívni ezekkel

Az allergiák lelki okai közt szerepel az, ha az illető tudatosan (vagy éppen tudattalanul) elutasítja életének egyik, vagy másik szegmensét, menekülés a látszólag leküzdhetetlen dolgok elől. Olyan vélt vagy valós állapotok ellen tiltakozik allergiával a szervezet, amivel képtelenek vagyunk megbirkózni, kézzel-lábbal tiltakozunk ellene, hárítjuk, és egyáltalán nem kívánunk érintkezni vele. Ilyen tünet a viszketegség: „nem akarom, hogy hozzám érjenek" vagy az orrdugulás: „nem akarok egy levegőt szívni ezekkel!" A gyógymód abban áll, hogy a szakértő megkeresi, és feltárja a lelki rezdüléseket, okokat. Ha a probléma a felszínre került, már kezelhető, elsősorban a vele történő szembenézéssel, tudatosítással - ráhatni arra az életterületre, melyet igyekeztünk elkerülni.

Minden allergén felfogható szimbolikusan is. Egyes vélemények szerint az ember nem is az anyagra allergiás, hanem a vele jelképesen összefüggő lelki területre. A virágpor, mint örökítő anyag, a szexualitással, a nemiséggel, a termékenységgel kapcsolatos. Az állati szőrallergiák az ösztönök megvetése, önmagunkban (vagy másokban) észlelt agresszivitás. A tejallergia az anya-gyermek, a lisztallergia az apa-gyermek kapcsolat problémáiról üzen.

Don't you know that you're toxic?

Az allergia felismerésére az egyik divatos analizátor a Voll-féle bioteszter. Ezzel nemcsak a szervezet energetikai zavarait lehet kimutatni, hanem pontosítani lehet a szervezetben lévő gócokat, zavaró mezőket, és az is megállapítható, mi okozza ezeket - milyen mikroba vagy anyag felelős az immunrendszert gyengítő krónikus tünetekért. A módszerrel meg lehet határozni a gyógyulást elősegítő homeopátiás, izopátiás, vagy egyéb szereket is.

„A teszt úgy zajlik, hogy felmérjük az akupunktúrás pontokat, és a meridiánokat: ahol gyenge a meridián, ott érzékenységet állapítunk meg" - mondta Gábeli Ferencné a BioGroup Kft.-től, ahol a Voll-féle biotesztert napi szinten alkalmazzák a kezelések során. „Vannak fém-és vegyszer bemérések is, amikor anyagokat vizsgálunk. Vegyszert, anyagot úgy tesztelünk, hogy pár cseppet egy kis üvegbe teszünk, és annak rezgését vizsgáljuk - ha mérek egy pl. egy 40-es pontot, akkor egy bizonyos meridiánon tesztelem a terméket.

Ha klórt teszek a készülékbe, és az illető allergiás rá, akkor ki fogja mutatni. Ugyanis nem mindig a leggyengébb ponton kell keresni a problémát, mert lehet, hogy máshol van a gyökér ok. A teszt során különbséget kell tennünk toxikusság és allergia között, szintén a fel és le mozgó értékskálát figyelve. A kezelés végén már sokat tudunk, és olyan szert ajánlunk a betegnek, ami segíti a toxin kiürülését, vagy az allergia megszűnését, tünetei csökkentését. A toxikumnak évek kellenek, míg kiürül. Ha valaki nem allergiás, és még nincsenek tünetek, annak is ajánlott elmenni egy vizsgálatra, ugyanis a készülék azt is kimutatja, ha az illető hajlamos rá. Így el lehet kerülni a későbbi kellemetlenségeket."

A tökéletes egészség délibáb. Nincsenek Supermanek, szerveztünk percről-percre változik, és állapotát újra és újra fenn kell tartani. Tökéletes egészség helyett, amiről beszélhetünk, az az egyensúlyra való törekvés.

További hírek, érdekességek az Allergiainfo oldalán.

Keleti légzéstechnikával az allergia ellen

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Rimóczi László
Rimóczi László
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.