A PMS tünetei lelki bajokat jeleznek

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A tüneteket természetes módszerekkel is lehet kezelni, például a zsíros ételek vagy a kávé elhagyásával.

A PMS (premenstruációs szindróma) tünetei ma már sok esetben kellemetlenebbül jelentkeznek, mint egykor. Ez nem csoda, hiszen a mai civilizációs viszonyaink között könnyen elveszítjük a kapcsolatot természetes ciklusainkkal. Ha nyitottak vagyunk rá, a tünetek elárulják, mi mindenre van szükségünk ezekben a napokban.

A megérzések erősebbek lehetnek

A borongós hangulat, szorongások, arra figyelmeztethetnek, hogy elöregedett, idejét múlt dolgokhoz ragaszkodunk, jó lenne elengedni a múltat. Bizonyos típusú balsejtelmek, felfokozott állapotok azonban, különösen ha élénk álmokkal is összekapcsolódnak, saját vagy ismerőseink, szeretteink életében bekövetkező változásokra figyelmeztethetnek, hiszen ilyenkor elevenebb kapcsolatban vagyunk intuícióink forrásával. (Természeten lehetnek nagyon pozitív erő- és energia-álmaink is, melyek értékes útbaigazításokat adnak lehetőségeinkkel, képességeinkkel kapcsolatban. Ezeket is érdemes lejegyeznünk, feldolgoznunk -ld. Párbeszéd álmainkkal)

A puffadt, feszülő altest arra utal, hogy női oldalunk nagy nyomás alatt van. Talán kettős kötés béklyózza, azaz a nő olyan élethelyzetben vergődik, amikor bárhogy viselkedik is, nem tudja összeegyeztetni az ellentétes elvárásokat. Elképzelhető például hogy anyaságra vágyik, de ezt szakmai megfontolásokból még nem engedheti meg magának, esetleg átadná magát szerelmének, de sajnos olyan kapcsolatban él, hogy a bizalmára méltatlan embernek szolgáltatná ki magát. Ha ennek ellenére képtelen szakítani, ezekben a napokban teste még a legapróbb érintésekre is érzékennyé válhat, így hozva partnere tudomására, amit ő maga képtelen kimondani „ne nyúlj hozzám".

A mell szimbolikája

Ugyanezt a célt szolgálják az ilyenkor kipattanó viták is. Ezek természetesen nem csak a partnerkapcsolatban, hanem minden más olyan életterületen jelentkezhetnek, ahol túl sok, ösztönös természetével, valódi szükségleteivel ellenkező kompromisszumot kötött. Bármennyire is rosszkor jön az ilyesmi, ez még álmai munkahelyére, egyetemére, stb.is igaz lehet. Közben a feje sem ok nélkül fáj: a felmerült problémákat valóban nem az intellektus, azaz a fej, hanem az ösztönök szintjén kellene orvosolni. A szívpanaszok, mellkasi fájdalom arra figyelmezhet: élete valamilyen központi témája körül van gond.

A feszülő mellek arra utalnak, hogy egyre nagyobb gondot okoz megfelelni a nőiség tápláló, anyáskodó, azaz a Hold és a Rák minőség jelképezte aspektusának. Vagy azért, mert saját magára már nem jut energiája, vagy pedig azért nem tud megnyílni, mert olyan közegben mozog, amelyben ő sem bontakoztathatja ki a természetének megfelelő módon alkotó energiáit.

A Hold típust idegesíti a szexuális közeledés

A Hold típusú, azaz a női minőség anyai aspektusát hordozó nők a PMS idején elveszíthetik szexuális érdeklődésüket, a közeledés nem csupán idegesíti őket, hanem fájdalmat is okozhat. Nem csoda, hiszen ilyenkor már nem esnek teherbe, ők pedig mindenek előtt anyák szeretnének lenni. Ezzel szemben a vénuszi - azaz a szerető, barátnő, független, öntörvényű - típusok valósággal kivirulnak, csáberejük ellenállhatatlan. Ők pedig élnek is a lehetőséggel, amikor a teherbe esés kockázata nélkül engedhetik szabadjára szenvedélyeiket. (A fogamzásgátlók korában természetesen ennek egyébként sincs akadálya, de itt ösztönös, testi, hormonális reakciókról van szó). Az alhasi tájék duzzadtsága, a szó fizikai értelemben vett vérbőség rájuk is jellemző lehet, akár 3 kg súlytöbbletet is eredményezve. Az alhasi fájdalom, nyomás, görcsök esetükben is arra figyelmeztetnek, hogy biológiai szinten is szorítja őket valami, életük valamilyen aspektusát sürgősen tehermentesíteniük kellene.

Természetes módszerek

A kellemetlen tünet együttes természetesen különféle gyógyszerekkel is enyhíthető- és nagyon súlyos panaszok esetén ill. bizonyos, maximális teljesítőképességet követelő munkakörökben kénytelenek lehetünk élni ezekkel a lehetőségekkel. A gyógyszeres terápia kiegészítéseként érdemes kipróbálni néhány természetes módszert is.

A pihenés, elvonulás, önmagunknak szentelt idő kulcsfontosságú ebből a szempontból. egyes bennszülöttek törzsekben (pl. dél amerikai vagy ausztrál, afrikai kultúrák) külön kunyhót építettek asszonyaiknak a nehéz napokra. Néhány nap szabadság nekünk sem ártana, de ha ezt nem engedhetjük meg magunknak, legalább a hét végét töltsük pihenéssel. Elképzelhető, hogy már ez önmagában enyhíti tüneteinket, hiszen immár tettekkel is bizonyítjuk: újra rá akarunk találni a természetünknek megfelelő női ritmusokra, ciklusokra.

A kávé kerülendő

A PMS-re hajlamos nők ne csak erre az időre iktassák ki étrendjükből a zsíros ételeket. A magas rosttartalmú élelmiszerek: teljes kiőrlésű gabonafélék, zöldségek semlegesítik az ösztrogén hatását. A túlzott koffeinfogyasztás - pl. kávé, tea, kóla kerülendő akárcsak a csokoládé és a kakaó. Érdemes ezek alatt a napok alatt barnarizst fogyasztani. Köretként is finom, ha azonban kúraként alkalmazzuk só nélkül főzzük meg, szórjuk meg ideg nyugtató hatású petrezselyemmel és más zöld fűszerekkel (ld. Rák, Skorpió diéta). A 3 - 9 napos, gyógyteákkal kiegészített kúrákat úgy érdemes időzíteni, hogy a menstruáció ideje alatt is folytathassuk A barnarizs leve önmagában is vízhajó hatású, vitaminokban, tápanyagokban gazdag, jól helyettesíti a tejet.

A kankalinolajat a kankalin magvából vonják ki, kapszula formájában a kereskedelemben is kapható. Gyógyhatását már az indiánok is ismerték, ezért gyűjtögették a magvakat. Nem csak kötőszövetes ciszta (ld. Rák diéta) kezelésére, és általában a PMS tünetek enyhítésére alkalmas, hanem tartalmaz egy olyan zsírsavat is, a gadoleinsavat, amit nem állít elő az emberi szervezet, de nélkülözhetetlen a jó egészség megőrzésére.

Nyomelem-, vitamin- kúra is ajánlott: E - vitamint a mestruáció kezdete előtt egy héttel, napi 400 - 800 mg, B6 vitamin- legfeljebb 200 mg az idegrendszer megnyugtatására, magnézium: napi 500 mg..

A csombormenta, szennalevél segítenek kihajtani a vizet szervezetünkből, enyhítik a menstruáció előtti puffadást. Ennek ellenére napi egy csészénél többet ne fogyasszunk belőle, mert túl nagy mennyiségben gyomorgörcsöket, hasi fájdalmakat okozhatnak.

Kellemes illata mellet a rózsaolaj is enyhítheti a PMS tüneteket, a ciklus szabályozásához pedig dörzsöljünk naponta egy kevés olajat a hasra és a hát alsó részére.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kiss Kati
Kiss Kati
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

A bértranszparencia Magyarországon elbukott, csak elvben nyilvánosak a fizetések

Az Európai Unió bértranszparencia-irányelvének fontos mérföldkőhöz kellett volna érkeznie a múlt hétvégén, hiszen a tagállamoknak hároméves felkészülési időszak után kötelezően át kellett volna ültetniük a szabályozást a saját jogrendjükbe. A valóságban azonban a transzparencia elbukott a legelső teszten, mivel számos tagállam képtelen volt betartani a meghatározott határidőt.

Offline

Villámkvíz: te tudod, hol játszódnak ezek a híres regények?

Egy jó regény nemcsak a történetével, hanem a helyszíneivel is maradandó élményt ad: sokszor egy város, egy táj vagy akár egy kitalált világ önmagában is külön értelmezéseket nyithat meg a műben. És vannak olyan irodalmi művek is, amik már teljesen egybefonódtak híres városokkal szerte a világon.

Mindennapi

Betiltják a mobilozást a zebrán, korlátozzák az e-rollerezést – új szabályok Szlovákiában

Jelentős változások előtt áll a szlovákiai közlekedés, miután a pozsonyi parlament június 2-án elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény átfogó módosítását. Az új előírások elsődleges célja a közlekedésbiztonság javítása és a balesetek számának csökkentése – többségükben szeptember 1-jén lépnek hatályba, és a szigorítások a gyalogosokat, az elektromos rollereseket, valamint a gyorshajtó sofőröket egyaránt érintik.

Testem

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több embert érint. Sokan mégis halogatják a vizsgálatot, pedig a fehérjék összecsomósodása miatt kialakuló lencsehomályosodást semmilyen gyógyszer vagy szemüveg nem tudja megállítani. A modern szemészet segítségével azonban ez az állapot teljesen visszafordítható: az ultrahangos és lézeres mikroműtéti technikák nemcsak biztonságosan és gyorsan adják vissza a tiszta látást, de a beültetett csúcstechnológiás műlencsékkel a korábbi fénytörési hibák is korrigálhatók.

Testem

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.