A nyár visszavág, avagy a csokiság veszélyei

Olvasási idő kb. 2 perc

Mert a bőröd nem felejt. Egyetlen napfényben eltöltött perc sem telik el úgy, hogy azt ne raktározná el legnagyobb kiterjedésű szervünk. A bőrt ért káros UV sugarak hatása egész életünkön át összeadódik, és akár évek, évtizedek múlva jelentkezik mindennek a káros következménye. 

Napfény hatására az összes pigmentáció aktiválódik. Napozás után csokibarna bőrödön az anyajegyek is sötétednek, számuk is növekedhet. Később, ahogyan a napsütötte barnaság kopik, úgy világosodhatnak az anyajegyek is. Amennyiben különösebb rendellenességet nem észlelsz, javasolt 1-2 hónapot várni napozás után, ekkor már korrektebb képet mutatnak az anyajegyek. Ha csak szűrővizsgálatra szeretnél jelentkezni, jobb, ha vársz októberig. 

A szolárium ártalmatlan?

A szoláriumokban használt UV-A tartományú fény ugyanolyan káros lehet, mint a napozás. A WHO sem véletlenül szeretné elérni, hogy 18 év alatt tiltsák be a szolárium használatát, ugyanis újabb kísérletek bebizonyították, hogy az UV-A emeli a bőrrák gyakoriságát. Bizonyított tény az is, hogy azonos fokú barnaság, függetlenül attól, hogy napfény vagy mesterséges fény hozta-e létre, ugyanakkora mértékű károsodást okoz a bőrben, és ugyanakkora bőrrák-kockázatot rejt magában. 

Ne te döntsd el!

Az anyajegyek változatos méretűek és formájúak, néhány milliméteresek, világos- vagy sötétbarnák, kör alakúak vagy szabálytalanok, és a felszínük is éppúgy lehet sima, mint egyenetlen. Léteznek a bőrből kiemelkedő, halványabb bőrjelenségek, amelyekben néha szőrnövekedés is megindul. Ha azt gondolod, hogy a bőr szintjében lévő anyajegyek ártalmatlanabbak, mint a kiemelkedő társaik, tévedsz. Pont fordítva van. Éppen a simákból alakulhat ki gyakran rosszindulatú daganat. Ne te, orvos döntse el, hogy melyik veszélyes!

Az anyajegyeket akkor indokolt eltávolítani, ha zavaróak – például öltözködésnél. Ha téged idegesít valamelyik anyajegyed, kérd az eltávolítását, gyakorlatilag bármelyiktől meg lehet szabadulni, ha nincs kizáró ok. Szakszerű sebészeti eltávolítás esetén teljes egészében, széli részeknél ép szövetekkel kerül kimetszésre, majd minden esetben szövettani vizsgálatra küldik. A rosszindulatúság gyanújával rendelkező elváltozásokat még a műtét előtt onkodermatológus (bőrgyógyász, onkológus) vizsgálja, és tesz javaslatot a műtéti tervre. Mindehhez azonban az évenkénti anyajegy-szűrés elengedhetetlen!

Feltétlenül fordulj orvoshoz, ha egy meglévő anyajegyednek
• megváltozik a mérete, felszíne, színe
• elmosódik a határa
• vérezni vagy viszketni kezd
• begyullad, fájdalmassá válik.

Ha ez bejött, nézz rá erre is:

Lehet, hogy nem hiszed. Előfordulhat, hogy a legkevésbé sem érdekel. Azért jó, ha tudod: a hónapokon keresztül pulóverek alá rejtett, sápadt bőrödnek három hétre van szüksége ahhoz, hogy saját védelmi rendszerét kiépítse. Ellenkező esetben már az első napozás meghozza méltó eredményét: a leégést.  | Nekem aztán nem kell UV sugár!

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.