Rendszerint a legkisebb fiú lesz meleg

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Dr. Falus András biológus, a Semmelweis Egyetem Genetikai és Immunológiai Intézetének vezetője szerint a gének nagyon komoly tartalmat hordoznak a homoszexualitás vonatkozásában is, de nem jelentenek feltétlenül végzetet.
A legerősebbek az ikervizsgálatokból nyert genetikai bizonyítékok. Ha valamelyik egypetéjű ikertestvér homoszexuális, akkor 50% felett van annak az esélye, hogy a másik is az. A társadalmi átlaghoz képest ez tízszeres esélyt jelent. Van tehát genetikai alapja a homoszexualitásnak, de az is egyértelmű, hogy ez legfeljebb csak hajlamot jelent. Nincs 100%-os esély egyik vizsgált csoportban sem. És most jön a meglepetés. Az örökbefogadott gyermekeknél ha az egyik mostohatestvér homoszexuális, a valószínűség 10%! Tehát nemcsak genetikai, hanem környezeti, nevelési, „mintázatátvevő” tényezők is szerepet játszanak. Ez már a lélektan területe. Olyan családokban, ahol a sokadik fiú született már, az anya folyamatosan immunizálódik bizonyos hímspecifikus fehérjékkel szemben. Sorozatos, kihordott terhességei során ez a hatás egyre erősebb. Egyértelmű statisztikai adat, hogy ahol sok fiú van, ott a legkisebb fiúnak mintegy tízszer akkora esélye van a homoszexualitásra, mint az idősebbeknek.

Cukrosbácsi és pornófilm

Molnár Tamás szexuálpszichológus szerint a homoszexualitás nem betegség, Eredetéről, kialakulásáról két fő elmélet létezik. Az egyik biológiai génhibához kötött elmélet, a másik pszichológiai, ezen belül is vagy analitikus (szülő-gyerek kapcsolat), vagy még inkább tanulás-lélektani, bevésődés (imprinting alapú) elméletek. Úgy tűnik, nagyobb szerepe lehet a neveltetésnek, a szülő-gyerek kapcsolatnak és leginkább a serdülőkori szexuális élményeknek. Ez lehet egy „cukrosbácsi” vagy egy homoszexuális pornófilm, ritkább esetben közös maszturbáció azonos neműeknek. Nem minden ilyen esetben történik meg ez a bevésődés, de az biztos, hogy az első ilyen élményeknek kulcsszerepük van. Tehát a homoszexualitás kialakulása leggyakrabban a serdülőkorra tehető. Sokkal gyakoribb ennél a biszexuális irányultság, mely mindkét nem felé nyitott – különböző hangsúlyokkal. A konkrét partnerkapcsolat dönti el, hogy inkább hetero vagy inkább homo irányultságú lesz-e. Az egyértelműen homoszexuális irányultságú emberek a legritkább esetben keresnek fel azzal minket, szexológusokat, hogy változtassuk meg az irányultságukat.

Az egyház kategorikusan kizárja, hogy homoszexuális papok istentiszteletet tarthassanak, valamint hogy azonos neműek érvényes egyházi házasságot köthessenek. 2004-ben a Magyarországi Református Egyház Zsinata is hasonlóképpen foglalt állást a kérdésben: „A házasság és a család védelmében egyházunk kötelessége tiltakozni az ellen, ha a törvényhozás a házassággal azonos értékűnek kívánja tekinteni a homofil párok együttélését, lehetővé téve számukra gyermekek örökbefogadását.”

Ha ez bejött, nézd meg ezeket is a témában:

A mint AIDS. H mint HIV. A legfontosabb egészségügyi információk. Teszteld a tudásod! | Minden, amit az AIDS-ről és a HIV-ről tudni kell

Tudtad, hogy hivatalosan bejegyzett élettársi kapcsolatban kik élhetnek együtt ma Magyarországon? | Élettársak csak azonos neműek lehetnek?

Mégis mire büszkék a melegek, amikor felvonulnak az utcán, tényleg reklámozni akarják-e az életmódjukat, tartanak-e az atrocitásoktól, és vajon szélmalomharc-e az egész?
| Mire büszkék a melegek?

Kíváncsi voltam, hogy egy leszbikus lány hogyan képzeli el az ideális világot, amelyről én is szeretek ábrándozni, és azt hittem, ilyeneket mond majd: egyenlőség, elfogadás – ehelyett (pontosabban ezek mellett) sokkal konkrétabban fogalmazott. | Leszbikusnak lenni szívás

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.