A böjtölés felszabadítja a testet

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Igazi slágertéma ez, azonban személy szerint a méregtelenítés szót nem kedvelem annyira. Gondoljunk bele, ha minden évben lerakódna a testünkben annyi „méreganyag", ami a nem megfelelő minőségű, mennyiségű ételekből, italokból származik, akkor évről évre egyre csak híznunk kellene. A többségre ugyan ez éppen jellemző is lehet, főleg a negyedik iksz után (mintha akkortól már nem is lehetne fitt és szép egy nő), mégis azért akadnak, akikre sikeresen tartják a testtömegüket (köztük szerencsés jómagam). Éppen ezért ezt a méregtémát inkább csak képletesen értsük. Annyi pozitívuma mégis lehet, hogy amit el tudunk képzelni vagy laikusok számára is érthetőbben hangzik, azt könnyebben elfogadjuk, és eléggé megrémíthet ahhoz, hogy változtatni kezdjünk.

Böjt nem csak húsvét előtt

A böjt kifejezés már sokkal jobban fedi a valóságot. Nem új keletű, számos vallás kötelezően előírt szokásai között is megtaláljuk a böjtöt. Gondoljunk csak a húsvétot megelőző negyven napos böjtre. Az étel - részleges - megvonása, a testi-lelki lemondások sora azt a célt is szolgálja, hogy felszabadítja a szervezetet a mindennapi megterhelés, legfőképp az emésztés gondja alól, ezáltal kvázi több energiához juttassa azt. Ez persze csak akkor igaz, ha kellően előkészített, levezetett a böjt, majd fokozatos a normál táplálkozási rendbe való visszatérés.

Mivel nem vagyok böjtszakértő és előre bocsátom, még nem is böjtöltem, így csak általános tippeket, ismereteket közölhetek, azonban még így is sokak számára hasznos lehet az alábbi összeállítás.

Az elsődleges cél nem a fogyás

* A böjt elsődleges célja nem a fogyás, mint erről már esett szó korábban a Díványon. A jól előkészített, szakember felügyeletével irányított böjtkúra során a fogyás egy - többnyire kedvező - mellékhatás. Egyéb hatásai mellett ezáltal arra is kiváló, hogy bebizonyítsa, mégsem a levegőtől hízunk. Sokan ugyanis szeretik azzal kimenteni magukat az egészséges, vagyis mértékletes és egészséges táplálkozás alól, hogy ők már az étel látványától, gondolatától is híznak.

* A böjt nem csak a koplalásról szól. Több típusa létezik, a legdurvább talán a vízkúra, egy átlagos (ha lehet annak nevezni) böjt során azért lehet inni is, csak ez éppen híg táplálék: elsősorban gyógyteák, gyógyvizek, frissen facsart, préselt, főtt gyümölcs-, zöldséglevek, gabonákból készült nyáklevesek. Emellett többek közt relaxációs, meditációs gyakorlatok, könnyed vagy éppen izzasztóbb sport(ok), jóga, masszázs is beletartoznak egy jól megtervezett böjti időszakba.

* A böjt nem mindenki számára javasolható vagy csak könnyített verzióban. Várandós és szoptató édesanyák, gyerekek, idősek, speciális, kötött étrendet folytatók (pl. cukorbetegek), daganatos betegségben szenvedők, étkezéshez kötött bevitelt igénylő gyógyszer(eke)t szedők, hirtelen vércukorszintesésre („hypózásra") hajlamosak számára nem ideális a hosszabb vagy éppen rövidebb, szigorú táplálékmegvonás. Természetesen számukra is fontos a megfelelő, mesterséges anyagoktól mentes, minőségi étkezés, amire nekik sem csak kampányszerűen kell odafigyelniük. Egészséges, felnőtt emberek számára is érdemes egy tervezett böjt előtt orvosi kivizsgáláson részt venni, hogy még időben kiderüljenek az esetleges ellenjavallatok, korlátozások.

* Ha kellően elszántak vagyunk (és a fenti ellenjavallatok ránk nem illenek), akár otthon, egyedül is belevághatunk egy elsőre csak rövidebb, 1-2 napos böjtbe, de ezt érdemes hétvégére vagy pihenőnapokra időzítenünk. Kezdetnek egy gyümölcs-, zöldségnap is megteszi, ezen kipróbálhatjuk, mennyire bírjuk segítség nélkül. Azt mondják, az első 2-3 nap a legkeményebb, utána már elmúlik az éhségérzet. De addig is el kell jutnunk valahogy, ezért érdemes egy böjttáborba eljutni, ahol szakértő böjtvezető és sorstársaink segítenek átvészelni a kúra testi-lelki megpróbáltatásait.

* Ha már csináljuk, csináljuk komolyan! Ne csak azt válogassuk meg, mit és mennyit iszunk, eszünk (illetve mit és mennyit nem), de emellett figyeljünk oda a testünkre, lelkünkre is! Használjunk természetes alapú, adalékanyagokat nem tartalmazó kozmetikumokat, vegyük igénybe egy szakavatott masszőr segítségét, hallgassunk nyugtató, lágy zenéket, kerüljük a stresszes helyzeteket, pihenjünk, aludjunk sokat, hordjunk kényelmes, nem műszálas ruhaneműt!

* A böjt után egy ideig még valószínűleg természetesnek vesszük majd, hogy jobban odafigyelünk a táplálkozásunkra, többet mozgunk, kevesebbet kávézunk, cigizünk, alkoholizálunk, stb. Ahogy múlik az idő, mégis hajlamosak lehetünk újra visszatérni a böjtöt megelőző, káros szokásainkra. Igyekezzünk nem elfelejteni, hogy mitől éreztük jobban, fittebbnek magunkat és a továbbiakban is tartsuk magunkat a mértékletes, kíméletes életmódhoz.

* Végezetül: ne divatból kövessünk különböző táplálkozási irányzatokat, ne a böjttől vagy egyéb kúráktól várjuk a megváltást, csodát, megoldást minden egészségügyi problémánkra. Amíg nem születik meg az elhatározás a helytelen, káros szokásaink (pl. túlevés, nassolás, lustálkodás, dohányzás) tartós felszámolására, addig egy böjt vagy egyéb kúra is csak tűzoltás lesz. Ha nem akarjuk igazán, akkor a várt hatást sem feltétlenül hozza majd meg számunkra.

Szerzőnk dietetikus

Idd ki magadból a mérget!

Idd ki magadból a mérget! 2.

Idd ki magadból a mérget! 3.

Elhízás egyenlő elsavasodás?

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Schmidt Judit
Schmidt Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.