7 fura jógatípus, amiről talán nem is hallott

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Szereti a kecskéket, a sört vagy a téli sportokat? Akkor egy van egy pár szokatlan tippünk.

Az elmúlt években nagyon megváltozott az embereknek a jógáról alkotott képe, és egy egész iparág épült erre elég meglepő vadhajtásokkal. A hajtás után mutatunk is pár példát.

1. Sörjóga

A sör mértékkel fogyasztva (!) jót is tehet a szervezetünknek, bár edzés után nem ajánlott fogyasztani, és gyanítjuk, hogy közben sem. Ez mondjuk nem mindenkit zavar, hiszen már létezik sörjóga is, ami Németországból (honnan máshonnan), egészen pontosan Berlinből indult, de mos már az ausztrálok is kezdenek rákapni az ízére. De miről is szól? Hát, ezt azért nem nehéz kitalálni, a jógaszőnyeg mellett kötelező kellék egy üveg sör, amibe néha bele is lehet kortyolni.

És nem, ez nem egy rossz vicc. "A sörjóga szórakoztató, de nem poénnak szántuk. A jóga filozófiáját ötvöztük a sörfogyasztás örömeivel, hogy egy magasabb tudatszintre léphessünk" - szögezte le a BeerYoga egyik alapítója, Jhula, aki elismerte, az ötlet nem tőle származik, a Burning Man fesztiválon találkozott ezzel a mozgásformával

2. Kecskejóga

Kutyajóga? Ugyan már, lejárt lemez. Most a kecskejóga az igazi menőség. Ennek az új őrületnek az Egyesült Államok a szülőhelye, és könnyű kitalálni, hogy miről is szól: jógázás közben kedves, barátságos kecskék köröznek a résztvevők körül, és néha melléjük is fekszenek vagy rájuk másznak, néha kicsit megrágcsálják a jógamatracokat, az embereket, de hát ki tudna rájuk haragudni?

Az amerikai Cosmopolitan egyik újságírója el is utazott Arizonába, hogy kipróbálja, milyen a kecskejóga. "Talán nem ez volt életem legjobb testedzése, de nagyon megnyugtató élmény volt, és nagyon sokat nevettem. És ha legközelebb részt veszek egy ilyen órán, a sok cukiság talán nem tereli el annyira a figyelmemet" - írta összegzésképpen.

(És ha valami oknál fogva nem szimpatizálna a kecskékkel, már lójóga (lóga?) is egy létező dolog.

3. Állószörfös jóga

Igen, van víz alatti jóga is, de mi van, ha valaki nem akar alámerülni? Nekik lehet jó választás ez a jógatípus. Az állöszörf, vagyis stand up paddleboard (SUP) nálunk is egyre népszerűbb, mégpedig annyira, hogy már SUPYoga is van itthon a Balatonon és a Velencei tavon is, de persze a szárzaföldön is lehet vele próbálkozni, ahogyan tette azt Szily László is. "A próbaóra után kénytelen voltam belátni, hogy ez minden, csak nem álsport, és kívülről nézni nyilván vicces, de csinálni annál szuperebb" - összegezte élményeit egykori indexes kollégánk.

Az alapelv egyébként az, hogy ez a jógatípus jobban erősíti a törzsizmokat, hiszen könnyebb elveszíteni az egynesúlyunkat, és segít mentálisan is összpontosítani, márha nem az a cél, hogy vízesek legyünk. 

4. Jógarave

Hogy fér össze az elektronikus zene a jógával? Úgy tűnik, remekül, ezt állítja legalábbis az Art of Living Foundation. A több órás buli alatt lehet jógázni, meditálni és táncolni is, meg persze vegetáriánus ételeket és alkoholmentes italokat is fogyasztani, nagyjából ebben a sorrendben.

Az ötletet egyébként a So What Project! két tagjának tulajdonítják. Rodo Bustos és Nico Pucci állítólag azért találta ki ezt az egészet, hogy a partiállat barátjaiknak legyen valami jobb lehetőségük a szórakozásra a legális és illegális szerekkel terhelt klubkultúránál. Ugyan hazánkban nincsen jógarave, de Európa más országaiban igen, szóval hajrá! És ha ez nem az ön műfaja, akkor esetleg próbálkozhat a karaoke jógával

5. Voga

Megvan Madonna Vogue című száma, illetve, hogy mi inspirálta? Nos, Juliet Murrell megalkotta a jóga és az ún. vogueing ötvözetét, azaz a vogát. És kinek ajánlják ezt a mozgásformát? Akik szeretik a jóga filozófiáját, de szívesen kardióznak. Jótékony hatásai közé sorolják, hogy élénkíti a vérkeringést, segít a méregtelenítésben, hajlékonyabbak és erősebbek leszünk tőle, sokkal jobb lesz tőle az egyensúlyrézékünk és a koordinációnk, meg persze megnyugtatja a lelket és a szellemet. Sajnos itthon nincs vogaóra, de ha Londonban jár, akkor tegyen vele egy próbát.

6. Hóga

Forró jóga? Ugyan már. Tél van, ilyenkor hózágni kell! Igen, jól sejti, ez a kifejezés a hóban jógázást takarja. Lynda Kennedy, a Yogachelan stúdió tulajdonosa szerint bármelyik tradicionális pózzal lehet próbálkozni, de ő a kézenállást például nem javasolja. Ezt a mozgásformát természetesen a téli sportok szerelmeseinek ajánlják leginkább, mert egy ilyen bemelegítés után biztosan jobban tudnak majd teljesíteni a pályán.

7. Hahota jóga

A nevetés gyógyít, ezt senki nem vonja kétségbe, egy indiai orvos, Dr. Madan Kataria ezen felbuzdulva meg is alkotta a hahota jógát. A mesterségesen és spontán nevetést kiváltó gyakorlatokra épülő módszert itthon is ki lehet próbálni, de az interneten is talál oktatóvideókat, aminek hasznát veheti, bár a hahota jóga egy csoportos tevékenység, szóval mindenképpen szervezzen még be másokat is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Nagy változás jön a boltokban: a garancia lejárta után is kötelező lehet a javítás

A hónap végétól életbe lép a javításhoz való jog az EU területén. Ennek köszönhetően az egyes termékeknél a gyártók nem korlátozhatják sem szerződéssel, sem technikailag, hogy javíthatóak legyenek, akár használt, akár utángyártott alkatrészekkel. Ezzel jelentősen csökkenthető a hulladékképződés, és javítható az erőforrás felhasználás is.

Offline

Villámkvíz: melyik költőnk írt verset ezekhez a múzsákhoz?

Szendrey Júlia, Léda, Kozmutza Flóra. Csak néhány a magyar irodalom legfontosabb múzsái közül. A legszebb magyar szerelmes versek ihletői sokszor legalább akkora hírnévre tettek szert, mint maguk a költők. Te tudod, hogy kik voltak a híres magyar költők múzsái?

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.