Ne vásároljon, fogadjon örökbe!

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sok a gazda által megunt és/vagy kóbor kutya, szóval ha van egy kis szíve, a tenyésztő legyen az utolsó megoldás. Mutatunk is két jobb lehtőséget!

Arról már írtunk korábban, hogy ha fejünkbe vesszük, hogy kibővítjük az életünket egy kutyával, akkor mi mennyibe kerül, milyen szabályoknak kell megfelelnünk. Dönthetünk úgy, hogy tenyésztőtől vásároljuk az új kedvencünket, de ha döntésünkkel egy új életet is megszeretnénk menteni, akkor mi mindenképpen, meg amúgy is, az örökbefogadást pártoljuk. Ennek kapcsán ellátogattunk az Illatos úti ebtelepre és beszélgettünk Dr. Kozma Tamás vezető állatorvossal, és megkérdeztük Mindenki fogadjon örökbe egy kiskutyát! kezdeményezés alapítóját, Ferenczi Szonját is, hogyan és milyen körülmények között tudunk örökbe fogadni egy kis kedvencet. 

Illatos úti ebtelep

Találnak egy kóbor kutyát az utcán, beviszik a telepre, mi történik az után?

Az elkóborolt kutyákért a gazdája két hétig még jelentkezhet nálunk, utána a telep tulajdonába kerülnek, a gazda által leadott állatok viszont egyből hozzánk tartoznak. Minden kóbor kutya, aki bekerül hozzánk egy orvosi vizsgálaton esik át. Itt a kutyákat féregtelenítjük, védőoltásokat és chipet is kapnak.

Dr. Kozma Tamás, az Illatos úti ebtelep vezető állatorvosa.
Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

Milyen aránya van a kóborolt kutyák és a leadott, gazda által megunt kutyáknak?

Az számomra egészen elgondolkodtató, hogy a kóbor állatok és a gazda által leadott állatok számának százaléka 50-50. Ebből a 2200 kutyából 1000-1200 kóbor, és legalább ennyi a gazda által megunt kutya, amiket ugyanúgy át kell vennünk. Azért valljuk be, ez elég megdöbbentő adat, és nagyon sokat elárul a felelős kutyatartók számáról.

Hogyan zajlik az örökbefogadás?

Az emberek milyen kutyákat szeretnének? Mindenki lehetőség szerint kistestű, fehér, fajtatiszta állatokat, és nyilvánvaló, hogy ezekből van a legkevesebb. Akiket pedig sokkal nehezebb örökbe adni, azok az idősebb, keverék, nagyobb testű kutyák. Úgy működik nálunk az örökbe adás, hogy aki bekerül hozzánk, legyen az kóbor kutya, vagy leadott kutya, az automatikusan felkerül a honlapunkra. Az a jó, hogy aki elvesztette a kedvencét, ő is megkeresheti, aki pedig örökbe szeretne fogadni, neki is lehetősége van megnézni a kutyáinkat. Aki eldöntötte, hogy örökbe szeretne fogadni, bejön ide, és az egyik gondozó kolléga körbekíséri, és az elmondott igények alapján, mivel ismerik az egész állományt, tudnak ajánlani megfelelő kutyát, a megfelelő emberhez. Az örökbefogadás díja 5000 Ft-ba kerül, ami tartalmazza az orvosi vizsgálatokat, oltásokat, féregtelenítést.

Galéria ikon

12

Galéria: Illatos úti ebtelep
Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

Emellett egy menhelyről való örökbefogadás azért körültekintést igényel: kezdődik ott, hogy egyáltalán átgondoljuk, hogy van-e arra időnk, energiánk, pénzünk, hogy egy kutyát magunk mellé fogadjunk. Azt is érdemes mérlegelni, hogy értünk-e a kutyákhoz, vagy ha nem értünk, akkor van arra lehetőségünk, hogy szakembereknek a segítségét kérjük. De ugyanekkor az biztos, hogy egy menhelyről örökbefogadott kutya tudja, hogy honnan indult és hova került, így ez a kutya nagyon hálás és kedves társ tud lenni.

Milyen tendenciát mutat a magyarországi kóbor kutyák száma és az örökbefogadási hajlandóság?

Szerencsére azt tapasztaljuk, hogy az ide beérkező kutyák száma is csökken. Ahhoz képest, hogy volt olyan év amikor 5000 kutya került be hozzánk, most az a 2100 igazán hálás adat. Úgy gondolom, hogy az örökbefogadási kedv és maga az állatvédelem előtérbe került, ami nagyon jó dolog. Ugyanakkor a felelős állattartóknak az arányának növekedésében nem vagyok teljesen biztos.

Mindenki fogadjon örökbe egy kiskutyát 

Mikor és hogyan kezdtetek bele?

A Mindenki fogadjon örökbe egy kiskutyát oldal szinte "véletlenszerűen" indult 2014 szeptemberében. Ekkor hoztam el az első (és akkor még egyetlennek hitt) ideiglenes kutyusomat, Zsepit. Szerettem volna neki minél nagyobb nyilvánosságot biztosítani, ezért két éve a szakmámból fakadóan egy Facebook-oldal létrehozása tűnt ésszerűnek. Zsepi két hét alatt gazdira talált, és mivel ez nagyon motivált és rengeteg pozitív visszajelzést kaptam, így folytattam a dolgot. A csapat folyamatosan változik, Tarkó Zsófi barátnőmmel ketten vagyunk az alap.

Galéria ikon

4

Galéria: Mindenki fogadjon örökbe egy kiskutyát
Fotó: Ferenczi Szonja

Kiktől fogadtok kutyákat?

Amikor kutyát választunk, akkor természetesen elsősorban a közvetlen környezetünket vesszük figyelembe, majd azt, hogy kiknek kommunikálunk. Szeretünk olyan helyeknek segíteni, ahol elsősorban önkéntesek küzdenek az altatás ellen, tehát elsősorban gyeptelepekről hozunk el kutyákat, mint például Ózdról, Oroszlányból, de Füzesabonyból is sok kutyát mentettünk már. Bizonyos helyeken alapítvány áll a mentvény mögött, de van ahol nincsen ilyen jellegű támogatás, olyankor saját költségből fedezzük a felmerülő orvosi vagy bármilyen költségeket a kutyusoknak. 

Hogyan működik az örökbefogadás nálatok? Mennyi kutyát sikerül örökbe adni?

Több, mint 15 ideiglenes befogadóval dolgoztunk együtt és már harmincnál több kutyát adtunk örökbe az oldal segítségével. A mi oldalunk különlegessége, hogy kizárólag csak a saját mentvényeinket hirdetjük, róluk pedig napról-napra beszámolunk: hogyan fejlődnek, hogyan változnak, mi történik velük nálunk. Mi abban hiszünk, hogy az emberek szívesebben fogadnak örökbe egy olyan kutyát, akit már "ismernek" a posztokon keresztül, mint egy olyat, akit rácsokon keresztül látnak ijedten, koszosan egy rosszul sikerült képen.

Ha valakinek megtetszik az adott kutyus, akkor üzenetben tudja felvenni velünk a kapcsolatot a Facebook oldalon keresztül.Néhány egyszerű kérdést teszünk fel az érdeklődőnek (volt-e már kutyája, miért pont ezt a kutyust nézte ki magának, merre és hol lakik, stb.), majd egy személyes találkozót szervezünk kölcsönös szimpátia esetén. A végén úgyis mindig a kutya dönt.

Ma már sok állatmenhelyen is működik az önkéntesség. Nálatok van, és ha igen, hogyan működik?

A mi esetünkben kicsit nehéz ezt behatárolni. Nekünk nincsen telephelyünk, így hozzánk nem lehet úgy jönni, mint a menhelyek esetében (kutyát sétáltatni, kenneleket takarítani, stb.). Ideiglenes befogadókkal dolgozunk együtt, ami viszont jár néhány szabállyal, aminek betartását vállalni kell. Az ideiglenes befogadás elnevezésben benne van a bizonytalanság, hogy nem tudjuk hogy két hét vagy fél év múlva fogják elvinni a kutyát, így a jelentkezőnek ezt vállalnia kell.

Kell értenie valamilyen szinten a közösségi médiához - ez ma már mindenki számára egyszerű a meglátásunk szerint, jó ha izgalmas posztokat tud megfogalmazni a jelölt, valamint vállalnia kell az adott kutyussal járó anyagi költségeket. Ezek persze néhány azok közül, amely dolgok a mi hitelességünkhöz elengedhetetlenek.

Galéria ikon

4

Galéria: Mindenki fogadjon örökbe egy kiskutyát
Fotó: Ferenczi Szonja

Milyen tendenciát mutat a magyarországi kóbor kutyák száma és az örökbefogadási hajlandóság?

Nekem nagyon nehéz levenni az "állatvédő szemüveget", amikor erről a kérdésről van szó. Természetesen javuló tendenciát mutat a helyzet itthon, de sajnos még mindig túl sok a kidobott kutya, macska, akik végül sintértelepeken végzik. Az emberek alapvető gondolkodásmódján kellene változtatni. Merem remélni, hogy a javuló tendenciát az olyan szervezetek munkája okozza, mint az Állatvédőrség, a Mindent Az Állatokért Alapítvány, a DogSurf, a WalkingDog vagy mi. Mi hiszünk benne, hogy minden szemétnek hitt és kidobott kutya egy új gazdi kincse, a mi dolgunk pedig hogy összekössük őket.

Ha felelős állattartó szeretne lenni, és még egy életet is megszeretne menteni, akkor az Illatos úti ebtelep az év minden napján az ünnepnapokat kivéve nyitva vannak, a Mindenki fogadjon örökbe egy kiskutyát kezdeményezést és a kutyákat pedig a Facebook-oldalukon, illetve a blogjukon tudja megtekinteni.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Böszörményi Edina
Böszörményi Edina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.