Pattanásos? Ne bánja, valószínűleg tovább marad fiatalos!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Végre fellélegezhetnek a pattanásosak, a legfrissebb kutatások szerint ugyanis nekik később kezd el öregedni a bőrük. Lehet, ezután büszkén fogjuk viselni a piros pontokat?

Nem kell többé szégyenkeznünk, ha az arcunk – mondjuk ki – tele van ragyával, ugyanis egy bőrgyógyászati szaklapban megjelent tanulmány szerint azoknak a bőre, akik korábban pattanásoktól szenvednek, nincsenek annyira kitéve az öregedésnek – írja a Huffington Post. Lehet, hogy eljön az idő, amikor büszkén fogjuk viselni az arcunkon éktelenkedő piros foltokat?

A londoni King's College kutatói által lefolytatott kísérletben több mint 1200 női ikerpárt vizsgáltak, akiknek negyede számolt be róla, hogy élete során pattanásoktól szenvedett.

„A bőrgyógyászok már régóta észrevették, hogy az öregedés egyes jelei, mint a ráncok vagy a bőrelvékonyodás legtöbbször sokkal később jelentkeznek azoknál, akik korábban pattanásokkal küszködtek életük során. Felmerült, hogy ennek kiváltó oka a megnövekedett olajtermelés, ám úgy látszik, egyéb tényezők is közrejátszanak” – emelte ki dr. Simone Ribero kutatásvezető.

De mik lehetnek ezek? A pattanásos bőrű emberek mintáinak vizsgálata kimutatta, hogy náluk a fehérvérsejtekben az átlagosnál hosszabb telomerek (a kromoszómát alkotó DNS-szál két végén található többszörösen ismétlődő szakaszok) figyelhetők meg, ami arra utalhat, hogy hatékonyabban képesek védekezni az öregedéssel szemben, sőt, ez valószínűleg a többi sejtre igaz, hiszen FVS-ek telomerhossza összefüggésben van a többi sejt teleomereinek méretével. Ez pedig egyaránt jelenthet hosszabb életet és szebb bőrt, valamint fiatalos megjelenést. 

A King's College egyik korábbi viszgálata szerint az egyik gén, aminek köze van a telomerek hosszához, az aknéval is összefüggsébe hozható, és a mostani kutatásban ennek is utánéztek. Ki is derült, hogy a sejtek pusztulásában szerepet játszó p53-as gén másként működik a pattanásos embereknél. 

Persze azért azt nem eszik olyan forrón a kását, hiszen csak női résztvevők voltak a kutatásban, és további kutatásokra van szükség, főleg a gének és azok működése vonalán. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Várhegyi András
Várhegyi András
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.