5 betegség, amitől büdös lesz a szája

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az acetonos, a kakis pelenka, vagy a rothadásra emlékeztető szájszag mind egy - egy betegséget jelenthetnek!

A rossz szájszag valószínűleg minden ember rémálma, de általában könnyen elkerülhető, ha ismerünk pár alapvető módszert, pl. rendszeresen mosunk fogat, használunk szájöblítőt, és ha olyasmit eszünk vagy iszunk, ami kellemetlen leheletet ad, akkor jöhet a mentolos cukorka vagy a cukormentes rágógumi. És nem minden esetben kell arra gondolni, hogy az illető ezekkel nincs tisztában. Az ébredés utáni szájszagról nem igazán tehetünk, arról van szó ugyanis, hogy az alvás közben nem termelődik annyi nyál, így a száj kiszáradhat, a baktériumok pedig elszaporodnak – írja a Women's Health.

Egyes gyógyszerek, mint a vérnyomáscsökkentők, az antidepresszánsok, vagy az antihisztamin szintén okozhatnak szájszárazságot, amivel együtt rögtön megjelenik a kellemetlen szag is, hiszen ilyenkor olyan baktériumok kerülnek túlsúlyba a szájban, melyek anyagcsere mellékterméke olyan gáz, ami kellemetlen szagú. De még ezt is egyszerűen ki lehet védeni azzal, ha a nap folyamán sűrűbben kortyolgat vizet, ezzel nedvesítve a szájüreget.

Ha azonban a szag tartós, ráadásul egészen jól behatárolható, akkor az erős támpontot jelenthet az orvosnak, mivel egyes betegségek tünete is lehet! Lássunk most 5 tipikus szájszagot, amik betegségre utalnak:

1. Molyirtó szag = arcüreggyulladás

Nem, sajnos most nem a levendula kellemes aromájára kell gondolni. Ha a szájszag erősen hajaz a szúrós, kellemetlen szagú molyirtóra, akkor allergiára és arcüreggyulladásra is utalhat. A krónikus gyulladásnál olyan baktériumok kerülnek a szájba, melyek a fehérjéket egy szkatol nevű vegyületté alakítják, ami a szagért felelős. Az orrmelléküreg öblítésével, orrcseppekkel és ha kell, antibiotikummal kezelhető a baj.

2. Gyümölcsös illat = cukorbetegség

Ne kellemes eperillatra gondoljon, sokkal inkább a kellemetlen kissé fanyar citrusos, acetonra hajazó illatról van szó, melynek hátterében cukorbetegség is állhat. A vércukorszint emelkedés hatására a sejtek zsírégetésbe fognak, aminek melléktermékei a ketonok, melyek a szagért felelősek. A kettes típusú cukorbetegség sajnos népbetegségnek számít, mely a legtöbb esetben a megfelelő táplálkozással, és a mozgásban gazdag életmóddal megelőzhető lenne. 

3. Savanyútej szag = laktózintolerancia

laktózintolerancia egyik kellemetlen tünete a sok közül a szájszag, ez is azt jelzi, hogy a szervezetünk nem tudja rendesen lebontani a tej alkotóelemeit. Persze más tünetei is vannak annak, ha gondok vannak a laktóz, azaz a tejcukor hasznosításával, ilyen például a hasfájás, a görcsök és a fokozott gázképződés.

4. Koszos pelenka szag = mandulakő

Igen, ilyen is van, és adjon hálát a sorsnak, ha nem kell szembenéznie vele. A mandulakő úgy alakul ki, hogy a mandulák felfogják a baktériumokat, ételmaradékot, más részecskéket, és azok megülnek a résekben. Akinek volt már mandulagyulladása, hajlamosabb arra, hogy mandulakő alakuljon ki nála, és van olyan, hogy egyszerűbb módszerrel nem, csak sebészeti úton tudják ezeket eltávolítani.

5. Mintha rohadna valami = tüdőbetegség

Sajnos ez is egy a jellegzetes szagok közül, és a hátterében sokszor tüdőprobléma áll. Lehet egy tüdőgyulladásról van szó, de sajnos utalhat a tüdőrák meglétére is. A tüdővel kapcsolatos problémák komolyra fordulását megelőzheti azzal, ha rendszeresen részt vesz a szűréseken, vagy ha problémát észlel, akkor szakemberhez fordul kivizsgálásért.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

ST
ST
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.