Az együtt élő nők menstruációs ciklusa tényleg összehangolódik?

Olvasási idő kb. 3 perc

Statisztikai elemzések alapján valóban megfigyelhető a „szinkronizált menstruáció”, de a jelenségnek nincs igazi magyarázata.

Biztosan hallott már arról a máig elfogadható tudományos magyarázat nélkül maradt jelenségről, amikor az együtt élő vagy egymáshoz közel álló nők menstruációja egymáshoz igazodik. Vagy talán meg is tapasztalta azt a környezetében. A különös törvényszerűségre többféle hipotézist felállítottak már, de eddig egyik sem állta meg maradéktalanul a helyét. „Egy népszerű hiedelem szerint az úgynevezett szinkronizált menstruáció a feromonoknak  köszönhető, amelyek lehetővé teszik az ugyanazon fajba tartozó egyedek nonverbális kommunikációját” - írja Alexandra Alvergne, az Oxfordi Egyetem kulturális antropológiával foglalkozó munkatársa a The Conversation oldalon.

A hiedelem gyökere

A felvetés egy 1971-es Nature cikkből ered. A folyóiratban megjelent tanulmányhoz egy egyetemi kollégiumban élő 135 fiatal amerikai nő havi ciklusát elemezték különböző szempontok alapján. A négy folyosóból álló kollégium egy-egy szintjén kb. 25 lány lakott egy-, illetve kétágyas szobákban. A kutatók az alanyok nyolc ciklusát figyelték meg, majd megállapították, hogy a szobatársaknál és a közeli barátnőknél bizonyos mértékben kezdett egymáshoz igazodni a menstruációs ciklus üteme, míg a random párok esetében nem volt kimutatható ilyen változás. Martha McClintock pszichológus, a tanulmány szerzője azt feltételezte, hogy a különös jelenség az együtt töltött időnek, pontosabban a feromonokkal való kommunikációval magyarázható. 

Mi értelme van?

Azóta az úgynevezett társadalmilag befolyásolt szinkronitást intenzíven kutatták nők különböző csoportjaiban (lakótársak, munkatársak, leszbikus párok vagy a magas termékenységi rátával bíró népcsoportok), de emellett több állatfajnál (patkányok, csimpánzok, páviánok) is megvizsgálták a jelenséget. Az általános teória szerint a menstruáció összehangolódásának lényege, hogy a nők egyszerre válnak szexuálisan befogadóvá és számos evolúciós vita kerekedett ki abból, hogy mi áll ennekk a hátterében. Egyesek azt állítják, hogy a szinkronitás a nők (és néha a férfiak) reprodukciós sikereit szolgálja. A legnépszerűbb elképzelés szerint a nőstények így megelőzhetik, hogy egyetlen domináns hím kisajátítsa őket, és így több hímmel is tudnak párosodni. 

Tény, hogy az olyan nőstényekből és hímekből álló csoportokban, amelyekben mindkét nem tagjai több partnerrel párosodnak, és valamennyi nőstény egyidejűleg válik szexuálisan befogadóvá, a hímek számára nehéz lesz biztosítani egy adott nőstényhez való szexuális hozzáférést. Egy 19 különböző fajú főemlőst vizsgáló metaanalízis során azt találták, hogy annak mértéke, hogy a domináns hím válna-e valamennyi utód apjává, fordítottan arányos a nőstények szinkronciklusának mértékével. Más szóval egy domináns férfinak kisebb kontrollja van a reprodukció felett akkor, amikor a nőstények egyidejűleg lesznek szexuálisan fogékonyak.

Sorozatos kétségek

"Egyre többen megkérdőjelezik azonban ennek a jelenségnek és a magyarázatoknak a racionalitását. Egyrészt az eredeti tanulmány módszertani alapon kritizálható. Másrészt több, embereket, illetve különböző állatfajokat vizsgáló kutatásnak sem sikerült alátámasztani a korábbi megállapításokat" – írja Alvergne.

Matematikai elemzések során a kutatók arra jutottak, hogy bizonyos fokú összehangoltság idővel várható a nők reprodukciós állapotának eltolódása miatt, de ez nem feltétlenül az alkalmazkodásról szól, vagyis a szinkronitást, illetve a ciklusok közötti átfedést egyelőre a véletlen egybeeséssel érdemes inkább magyarázni.

Több kritika rámutatott a szinkronitás evolúciós magyarázatának korlátaira. Egyes tanulmányok például a ciklushossz eltérésének jelentőségét hangsúlyozzák, ami a szinkronitás evolúciójának matematikai képtelenségére utal. Egy mélyreható elemzés, ami a menstruációs ciklusok eloszlását vizsgálta az iparosodás előtti társadalmakban, feltárta, hogy a ciklus kezdetének, illetve hosszának változékonysága inkább a nők életének idioszinkráziájától (a normálistól eltérő sajátságoktól) függ, amibe beletartozhat például a sikertelen terhesség, az energia-egyensúly és a pszichológiai stressz.

Egyelőre marad városi legenda

"Valóban szimpatikus az a feltételezés, hogy a menstruáció vagy (sok főemlős esetében) a ciklus  összehangoltsága egy adaptív folyamat, hiszen azt sugallja, hogy az evolúció azoknak a nőstényeknek kedvezett, akik a hímek szexuális dominanciájával szemben együttműködtek. Ugyanakkor bármennyire is kiábrándító, elég egyértelmű bizonyítékok utalnak arra, hogy ez nem több, mint egy régi tanulmányból származó következtetés, ami azóta városi legendává nőtte ki magát" - összegez a szakértő. 

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Mák Gabi
Mák Gabi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.