4+1 különleges helyszín, ha már unja a jógastúdiókat

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A kedvencünk egy télbiztos tetőterasz a belvárosban, ahol egész évben várják a magasban jógázni vágyókat.

Ha unja a jógázást a négy fal között, esetleg már rá is szokott a szabadtéri jógára, akkor ennek a hírnek örülni fog: Budapesten egyre több rooftop bárban lehet már befelé fordulni és meditálni. Az elmúlt hetekben több helyen is kipróbáltuk, milyen a város felett gyakorolni. Hol délelőtt, hol naplementében nyomtuk az ászanákat, de olyan télbiztos tetőteraszt is találtunk, ahol egész évben várják a magasban jógázni vágyókat.

1. F&M Fitness and More

Kedves, segítőkész személyzet és tágas, tiszta öltözőrendszer várt a MOM Sporthoz tartozó F&M fitness and more edzőteremben. Az óra előtt a recepción vártuk oktatónkat, hogy együtt felsétáljunk a tetőteraszra. Életemben először készültem naplementében, egy tetőteraszon jógázni, ezért valami nagyon különleges élményre vártam. Először egy kicsit csalódnom kellett, mert az utcai forgalom zajától az első sor szélén is alig hallottam a zenét és az instrukciókat, ráadásul nem is voltunk olyan magasan, hogy a budai dombokra akadálymentes kilátás nyíljon, a lemenő nap pedig eleinte még a szemembe is sütött. Szóval lehet, hogy egy kicsit finnyás vagyok, de ezek a zavaró tényezők kötöttek le az óra első felében, hiába igyekeztem inkább magamra figyelni. Aztán szép lassan sikerült feloldódnom és kellemesen el is fáradtam - hála a profi és inspiráló oktatónak, Nagy Annának, a tökéletes hőmérsékletnek és a szellőnek, összességében jól éreztem magam. Az F&M Rooftop Sunset jógát hétfőnként és szerdánként tartják (a következő alkalom augusztus 8-án lesz), de a korán kelők részt vehetnek a reggel hétkor kezdődő napindító rooftop jógaórákon is. Matracot ne felejtsen el magával vinni, de ha ez elmarad, korlátozott számban tudnak biztosítani és a törölközőbérlésre is lehetőség van. Érdemes 15-20 perccel előbb érkezni, nemcsak az átöltözés miatt, hanem mert első alkalommal egy regisztrációs lapot is kitöltetnek a résztvevőkkel.

Cím: 1124 Budapest, Csörsz u. 14-16.

Honlap:  www.fandm.hu

Beugró: 2990 Ft

Fotó: F&M fitness and more

2. 360 Bar

Kilátás a Parlamentre és a Citadellára, modern lounge dallamok, és az óra után még kókuszvizet is kóstolhattak a résztvevők. Akinek esetleg problémát jelent, hogy csak a rooftop bár szűkös mosdójában van lehetőség elkészülni, annak érdemes eleve átöltözve érkezni. Az órák és a hely népszerűségét az is bizonyítja, hogy a Mandala Jógastúdiókból ismert Szappan Petra már harmadik éve tanít Vinyasa flow-t az Andrássy úti 360 Barban kezdőknek és haladóknak egyaránt. Eső esetén ugyan nincs más alternatíva, de jó időben páratlan, kilencedik emeleti panoráma jár a kiadós jógázás mellé. A legutóbbi alkalommal is szép számban összejöttünk, 34-en voltunk jelen, és a bár nagy napernyőinek köszönhetően mindenkinek sikerült árnyékos területet találnia, ezért a gyakorlást és a kellemes közérzetet nem zavarhatta meg a tűző nap melege sem. Én ugyan kialvatlanul és nyűgösen érkeztem, de a légzőgyakorlatok és a dinamikus, áramló mozdulatsorok egyszerre ráztak fel és nyugtattak meg, nem csoda, hogy aztán este olyan szokatlanul jól aludtam.

Cím: 1061 Budapest, Andrássy út 39.

Honlap:  www.360bar.hu

Beugró: 3000 Ft

Fotó: Szappan Petra

3. High Note SkyBar

A Szent István Bazilika szomszédságában egy éve megnyílt ötcsillagos Aria Hotel tetején egész évben, minden második vasárnap 360 fokos kilátás mellett jógázhat, a tetőteraszon ugyanis a nyáron nyitottan, télen pedig üvegtetővel fedetten működik két pavilion. És hogy garantált legyen az ellazulás, a dinamikus Ashtanga óra után a szálloda Harmony Spa részlegében kedvére áztathatja magát a jakuzziban, úszkálhat, szaunázhat vagy gőzfürdőzhet is egyet. Talán ezt az órát élveztem a legjobban, mert több sikerélményem is volt: egyrészt tökéletesítettem a garudasanámat (saspóz), másrészt ezer éve nem próbálkoztam a fejenállással, és mint most kiderült, soha nem is csináltam jól. A jógaoktatónk azonban megmutatta nekünk azt a rávezető technikát, amivel könnyedén, fájdalom- és tehermentesen elsajátítható a rendes fejenállás. A következő alkalom: augusztus 14., vasárnap. 

Cím: 1051 Budapest, Hercegprímás u. 5.

Honlap:  www.ariahotelbudapest.com

Beugró: 5000 Ft - amely tartalmaz egy pohár frissítő limonádét és a Harmony Spa használatát.

Fotó: Aria Hotel Budapest

4. Corvintető

A hatalmas (600 m2) tetőterasz egy szegletében múlt héten rendezték meg az idei első jógaórát, ahol a résztvevők Diószegi Ádám, a Sankalpa és az AmaSole jógastúdiók oktatójának irányításával lazulhattak el és mozgathatták át tagjaikat. A tervek szerint itt minden órát más instruktor fog tartani és a folytatás augusztus 13-án lesz, de a Corvin Club Facebook-oldalán minden fontos információról értesülhetnek majd az érdeklődők. Átöltözni a mosdóban lehet, a holminkat pedig magunk mellett tudjuk tartani, és mivel a helyszínen nincs lehetőség kölcsönözni, érdemes saját jógamatraccal, törölközővel és egy flakon vízzel érkezni, hogy menet közben frissíthesse magát, de az óra után itt is jár a finom uborkás limonádé vagy a jógi tea.

Cím: 1085 Budapest, Blaha Lujza tér 1-2.

Honlap:  www.corvinteto.hu

Beugró: előzetes regisztrációval 2000 Ft, regisztráció nélkül 2500 Ft

Fotó: Tris

+1: Vinyasa flow a Szabadság hídon

A Szabadság híd augusztus végéig még le lesz zárva, de legalább kihasználhatjuk a helyzetet egy nagyszabású jógázásra. A Jóga a hídon eseményt az Avala jóga és a Vinyasa Flow Jóga Egyesület kezdeményezte és a nagy érdeklődésre való tekintettel - a júliusi után - második alkalommal is tartanak 90 perces Vinyasa flow órát a Duna felett. „A híd maga a kapcsolódás szimbóluma. A hídon gyakorolva kapcsold, kösd össze a légzésed ritmusát a tested áramló mozgásával és mindenkivel, aki veled együtt jógázik” – biztatnak a szervezők. Jó hír, hogy az előrejelzés szerint az esemény napján, augusztus 9-én szép idő lesz, ezért teljesen ingyen, profi oktatók irányításával ön is kipróbálhatja, milyen a naplementében jógázni. Csak a felszerelést kell magának biztosítania.

Kapcsolat: flowtothepeople@yahoo.com

Beugró: Nincs

Fotó: Flow to the People
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

S-W. Zsó
S-W. Zsó
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Nagy változás jön a boltokban: a garancia lejárta után is kötelező lehet a javítás

A hónap végétól életbe lép a javításhoz való jog az EU területén. Ennek köszönhetően az egyes termékeknél a gyártók nem korlátozhatják sem szerződéssel, sem technikailag, hogy javíthatóak legyenek, akár használt, akár utángyártott alkatrészekkel. Ezzel jelentősen csökkenthető a hulladékképződés, és javítható az erőforrás felhasználás is.

Offline

Villámkvíz: melyik költőnk írt verset ezekhez a múzsákhoz?

Szendrey Júlia, Léda, Kozmutza Flóra. Csak néhány a magyar irodalom legfontosabb múzsái közül. A legszebb magyar szerelmes versek ihletői sokszor legalább akkora hírnévre tettek szert, mint maguk a költők. Te tudod, hogy kik voltak a híres magyar költők múzsái?

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.