6 érdekesség, amit mostanában tudtunk meg a D-vitaminról

Végre itt a jó idő, így egyre többet kaphatunk az úgynevezett napfényvitaminból. Az elmúlt években vizsgálatok százait végezték el a tudósok, hogy kiderüljön, a csontok és a fogak épségének megőrzésén túl milyen más hatással van szervezetünkre a D-vitamin – vagy annak hiánya. Összegyűjtöttük a legfontosabb kutatások eredményeit.

shutterstock 300889631

1. Erősíti a végtagokat

A Nyugat-Ontariói Egyetem kutatói 13 korábbi, 30 év alatt készült tanulmányt elemeztek, hogy kiderítsék, milyen hatása van a D-vitaminnak az idősebb felnőttek izomerejére, járására, illetve egyensúlyára. Az eredmények szerint azok a felnőttek, akik napi 800-1000 nemzetközi egységnyi D-vitamint szedtek, sokkal jobb erőben voltak fizikailag, mint azok, akik nem figyeltek következetesen a D-vitaminbevitelre.

Mindezt az a legújabb kutatás is alátámasztja, amely szerint az étrend-kiegészítő formájában szedett D-vitamin megerősíti az alsó és felső végtagokat. Az összesen hat randomizált, kontrollált vizsgálaton alapuló metaanalízis során 310, 18-40 év közötti felnőtt fizikai állapotának részletes leírását és annak változását vetették össze. Az eredmények alapján a fokozott D-vitamin-bevitel (napi 4000 NE-től heti 60.000 NE-ig) jelentős mértékben növelte az alanyok izomerejét a 4 héttől 6 hónapig terjedő vizsgált időszakban azokéhoz képest, akik az adott időtartam alatt csak placebót szedtek. A kutatók hangsúlyozzák, hogy további vizsgálatokra van szükség annak érdekében, hogy a vitamin pontos hatásait kimutassák az izomerőre, az állóképességre és a maximális erőre. Az a tény azonban, hogy ennek a vitaminnak a receptorai többek között az izomszövetben is megtalálhatók, szintén megerősíti azt a koncepciót, hogy közvetlen hatása van az izomerőre.

Egy korábbi vizsgálat eredményei szerint a D-vitamin szedésének nincs jelentős hatása az izmokra azoknál a felnőtteknél, akiknél alapesetben 25 nmol/l-nél magasabb a D-vitamin szintje a vérben, a vitaminhiányos alanyoknál azonban kimutatták az alsó és felső végtagok izomerejének növekedését, és az is kiderült, hogy a vitamin szedése összesen húsz százalékkal csökkenti az egyensúly hiányából adódó balesetek előfordulásának kockázatát.

2. Az ész nélküli napozástól nem lesz magasabb a D-vitamin szintje, sőt...

Az UV-sugárzás bizonyos mértékben egészséges, hiszen elősegítheti a D-vitamin termelődését, egy új, Brazíliában végzett kutatás szerint azonban a túl sok napfény a D-vitamin hiányához is vezethet. A Pernambuco Orvostudományi Egyetem kutatói arra voltak kíváncsiak, hogy a barnább bőrű embereknél kevésbé valószínű-e a D-vitamin hiánya mint a világosabb bőrűeknél – írja a Daily Mail. A vizsgálatban összesen 986, 13 és 82 év közötti nő és férfi vett részt, akik minden nap ki voltak téve az UV-sugárzásnak, nem használtak naptejet és nem szedtek D-vitamint.

A tudósok a Fitzpatrick-féle bőrskála segítségével rangsorolták az alanyokat (a különböző bőrtípusok napfényre adott reakcióját figyelték meg) és az úgynevezett napindexet is feljegyezték, ami a hetente a napon töltött órák számának és a fény által érintett bőrfelület nagyságának szorzatával egyenlő. Az eredmények alapján a résztvevők 72 százaléka szenved D-vitamin-hiányban, elsősorban az idősek, akiknek a napindexe is alacsony. Ugyanakkor az átlagosnál alacsonyabb volt a D-vitamin-szintje azoknak is, akik rengeteg időt töltöttek a napon. Dr. Fransisco Bandeira bőrgyógyász, a kutatás vezetője ezt azzal magyarázza, hogy a barnulás folyamata (ami az UV-sugarakkal szemben védi a bőrt), vagyis a pigmentszám növekedése blokkolhatja a D-vitamin termelését is.

shutterstock 249465331

3. Jó hatással van a szívműködésre

Azt már tudjuk, hogy az idősebbek szervezetében napfény hatására kevesebb D3-vitamin termelődik, mint a fiatalokéban, a szívproblémákkal küzdők éppen ezért még a nyári hónapokban is D-vitamin-hiányban szenvedhetnek. A Leedsi Oktatókórház kutatói 163 szívelégtelenséggel küzdő beteget vontak be vizsgálatukba, amelyben a D-vitaminnak a szívizomgyengeségre tett hatását elemezték – írja a Science Daily. Az alanyok átlagéletkora 70 volt és korábban mindannyiukat kezelték már szívproblémák miatt. A betegek egy csoportja D-vitamin-tablettát, míg másik részük hatóanyag nélküli cukros pirulát kapott egy éven át minden nap. Echokardiográfia segítségével a szívverésenként a szívkamrákból kifelé pumpált vér mennyiségét mérték. (Egészséges felnőttnél 60 és 70 százalék közötti a kipumpált vér aránya, szívizomgyengeséggel élőknél azonban csak a szívben lévő vér mintegy negyedét sikerül az izmoknak kijuttatniuk.) A D-vitamint szedő csoportnál végül a szívműködés javulását figyelték meg: a kipumpált vér aránya 26 százalékról 34 százalékra emelkedett, míg a placebót fogyasztóknál nem történt semmilyen változás. A vizsgálatokból arra is fény derült, hogy a páciensek szíve „összement”, ami arra utal, hogy erősebbé és hatékonyabbá vált. Peter Weissberg, a British Heart Foundation (Brit Szív Alapítvány) munkatársa szerint azonban hosszabb idejű, nagyobb léptékű kutatásra lenne szükség ahhoz, hogy kiderüljön, a szívműködés kedvező változásai miatt kevesebb lesz-e a tünet és tovább élnek-e a szívizomgyengeségben szenvedők.

4. Hiánya demenciához vezethet

Egy nemzetközi kutatócsoport 1600 nyugdíjas korú felnőttet figyelt meg hat éven keresztül, és az eredményeik alapján szoros összefüggés van a D-vitamin hiánya és az Alzheimer-kór, illetve a demencia kifejlődésének esélye között. Kiderült, hogy az enyhén D-vitamin-hiányos alanyoknál 53 százalékkal, míg a súlyos D-vitamin-hiányban szenvedőknél 125 százalékkal nőtt a demencia kialakulásának kockázata – azokhoz képest, akiknél normális D-vitamin értékeket mértek. A szakértők azonban hangsúlyozták, további klinikai vizsgálatok szükségesek ahhoz, hogy egyértelművé váljon a D-vitaminnak az Alzheimer-kór megelőzésében, késleltetésében vagy kezelésében betöltött szerepe.

Egy, a JAMA Neurology című szaklapban megjelent tanulmány is igazolja, hogy a D-vitamin-hiánynak köze lehet a kognitív képességek romlásához. A vizsgálatban 382, átlagosan 75 és fél éves nő és férfi vett részt, akik között voltak egészséges alanyok, valamint enyhe kognitív visszaeséssel, illetve demenciával diagnosztizált betegek is. A vérvizsgálatok és a kognitív tesztek (epizodikus emlékezet, szemantikus emlékezet, vizuális percepció, végrehajtó funkciók) alapján a kutatók arra jutottak, hogy a D-vitamin elégtelen mennyisége összefügg az epizodikus memória és a végrehajtó funkció romlásának jelentős gyorsulásával, ami pedig növeli az Alzheimer-kór, illetve a demencia kialakulásának esélyét. 

shutterstock 144494866

5. Az élettartamra is hatással van

Tartós és súlyosan alacsony D-vitamin-szint esetén kétszer akkora a valószínűsége a korai halálozásnak a súlyos és krónikus betegeknél, míg a megfelelő mennyiségű D-vitamin-pótlás növeli a túlélés esélyét. Nagyjából ez rajzolódik ki abból a kutatásból, amelynek keretében a Kaliforniai Egyetem szakemberei 32 korábbi tanulmány átfogó elemzését végezték el, összevetve a vérben lévő D-vitaminszintet a korai halálozás kockázatával. A vizsgálatban összesen 14 országból, 556 ezer, átlagosan 55 éves korú résztvevő adatait nézték meg, amiből az is kiderült, hogy az alanyok felének - akik egyébként is ki voltak téve a korai halál kockázatának – az ajánlott 35-40 helyett 30 ng/ml alatt volt a D-vitamin szintje – írja a LiveScience.

Ha a D-vitamin-hiányos állapot enyhe, akkor a halálozás aránya 10-14 százalék, míg egy tumor esetében kétszeres a halálozási esély abban az esetben, ha a beteg nem kap D-vitamint és ezért hiányállapotban is szenved. A kardiovaszkuláris betegségek (infarktus, agyvérzés, érelmeszesedés) esetében kiderült, hogy még jobban csökkenti a halálozás kockázatát a vitaminkúra, mint a tumorok esetében. Ezen kívül a cukorbetegség, a sclerosis multiplex és autoimmun betegségek esetében is jelentősen növeli a túlélést - állítja dr. Szabó András, a Semmelweis Egyetem II. Sz. Gyerekgyógyászati Klinikájának igazgatója.

6. Enyhítheti a depresszió tüneteit

Bár ez egyelőre nem tény, inkább csak egy feltételezés. Az Oregoni Állami Egyetem kutatócsoportja 185 egészséges, 18-25 év közötti nőt vizsgálva összefüggést fedezett fel az alacsony D-vitamin-szint és a depresszió tüneteinek kialakulása között. A kutatók folyamatosan mérték a D3 vitamin szintjét az alanyok szervezetében, akiknek öt héten keresztül heti rendszerességgel el kellett végezniük a CES-D depressziótesztet. A megfigyelések elején az alanyok 42 százalékánál vitaminhiányt (

Egy tavalyi randomizált kontrollált vizsgálat során pedig 4923 depresszióval küzdő felnőtt állapotát figyelték meg, hogy kiderüljön, a D-vitamin szedése hatékony módszer-e a tüneteik enyhítésére. A szakértők végül nem találtak említésre méltó összefüggést, ugyanakkor megjegyezték, hogy a tanulmányok legtöbbje viszonylag enyhébb szintű depresszióval küzdő személy volt, akinek szervezetében elégséges a D-vitamin szintje. Ezen kívül a felhasznált tanulmányok eltérő dózisokkal történő, illetve más-más időtartamú kezelésekről szóltak. Az eddigi tanulmányokból tehát nem derül ki, hogy a D-vitamin hiánya depresszióhoz vezetne, ezért további vizsgálatokra van szükség, hogy bebizonyosodjon, tényleg van-e összefüggés a két jelenség között.

Mi az a D-vitamin?

  • A D-vitamin valójában egy hormon előanyaga, ami napfény hatására termelődik az emberi testben. (Ezért hívják "napfényvitaminnak", kevésbé ismert neve pedig a kalciferol.)
  • Mivel nem mindenki teheti meg, hogy elegendő ideig tartózkodjon a napon, ráadásul csak néhány ételben található jelentősebb mennyiségű D-vitamin, étrend-kiegészítő tabletta formájában szükséges pótolni annak hiányát.
  • A zsírban oldódó vitaminok (A, D, E, K) közé tartozik, ami azt jelenti, hogy szervezetünk képes azt hosszú időn át a zsírszövetekben raktározni.
  • Szerepe van a csontok és az immunrendszer fejlődésében, a fertőző betegségek elleni védekezésben, sőt, számtalan betegség (gyermekkorban kialakuló cukorbetegség, téli depresszió, daganatos betegségek) megelőzésében is.
  • Kétféle formában fordul elő: a D3 (kolekalciferol) vitamin a zsíros halfélékben és a tojássárgájában, míg a D2 vitamin (ergokalciferol) néhány gombafélében található meg. Előbbi sokkal aktívabb és hasznosabb, mivel kétszer olyan mértékben növeli a vérben a D-vitamin szintjét, mint a D2.
Oszd meg másokkal is!
Mustra