A női szexualitás szimbóluma, tömeggyártott fürdőruha és egy újabb lehetőség, hogy a pasik fixírozzák a nőket – igen, a bikiniről van szó, ami bár a divattörténelem egyik fontos szereplője, a neve egybeforrt a külsővel kapcsolatos szorongásokért egyik leginkább felelős kifejezéssel, a bikinitesttel. Mivel már évek, évtizedek óta minden tavasszal elönti a női magazinok címlapját, a Refinery29 utánajárt, kinek is köszönhetjük a jelenség kialakulását.
Az oldal szerint a divatipar, a fitneszipar és a média is mind szerepet játszottak abban, hogy feléledjen és életben is maradjon ez a koncepció, aminek röviden összefoglalva az a lényege, hogy csak egy bizonyos testalkatú nők privilégiuma az, hogy bikinit hordjanak. Mivel a kifejezés olyan szinten befolyásolja a nők önértékelését, hogy vannak, akik emiatt nem is járnak strandra, a Refinery például be is szüntette a használatát.
A kezdetek
A nőknek mindig fura kapcsolatuk volt a ruhadarabbal: 1946-os bemutatását követően a meglazult erkölcsök jelképévé vált, és egészen a 1960-as évekig kellett várni, hogy Brigitte Bardot-nak köszönhetően elfogadott és szexi legyen. A kifejezést magát egyébként a Slenderella International névre hallgató alakformálással foglalkozó cégnek köszönhetjük, ugyanis 1961-ben egy egész kampányt épített a bikinitest köré.
A szó elterjedéséért viszont nem ők tehetők felelőssé, hanem a Sports Illustrated, pontosabban az 1964-es fürdőruhás különszám szerkesztői. Míg a modellek megtanulták, hogy hogyan lehet behúzni a hasukat, úgy fordítani a lábukat, hogy az ne tűnjön nagynak és miként néz ki a képen vékonynak a derekuk, addig az újság egyre inkább belemélyedt a retusálásba, és szinte már csak a tökéletesre polírozott fotókat engedte nyomdába.
Patrik Alac Bikini Story című könyvében írt arról, hogy ez a jelenség az 1990-es években tetőzött: nem volt már elég, hogy egy viszonylag csinos lányt raktak az újságba, a modelleknek elérhetetlenséget kellett sugároznia, ami a trópusi helyeken pózolásban, fehér fogak villantásában, barnaságban és természetesen vékonyságban teljesedett ki. A modellek emiatt kétszeres átalakításon mentek keresztül: egyszer a való életben, hogy jó legyen az "alapanyag", másrészt pedig a digitális világban, ahol a retusőrök szabtak nekik új külsőt. Ez azért is káros, mert bár a nők tudják, hogy egy újrarajzolt nőt látnak a magazinban, mégis rosszul érzik magukat, amiért ők nem úgy festenek.
Lynn Peril Girl Culture: An Encyclopedia című művében egy 1960-as évekbeli közvélemény-kutatásról azt írja, volt olyan válaszadó lány, akinek nagyon tetszik a bikini egészen addig, amíg nem viselik olyan nők, akik túl kövérek vagy vékonyak, esetleg az anyukája vagy valamelyik családtagja. A vélemény generációkról generációra szállva ugyanaz maradt: senki nem viselheti a bikinit, ha már nem elég fiatal és nincs jó teste. Peril egyébként olyan tíz évvel ezelőtti blogbejegyzéseket is megemlít, amelyek arról szólnak, hogyan adnak éhezési tippeket egymásnak lányok azért, hogy jól nézzenek ki fürdőruhában.
És persze az elmúlt 10 évben sem változott sok minden, pedig már sokan figyelmeztettek arra, milyen káros hatásai is vannak a bikinitest és a hozzá hasonló kifejezések (pl. bikiniszezon) használatának. Nyilván nem könnyű a hosszú ideje tartó folyamatot visszafordítani, de van remény, hiszen 1946-hoz képest is már nagyon sokat változott az, hogy milyen képzeteket társítunk a bikini szóhoz - írja Refinery29.
